2020.10.22.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Serafino (1968) Isocrates szubjektív filmjegyzet

4 min read
Serafino (1968), olasz, rendezte Pietro Germi   Ez tegnap került fel (írtam másnap – igazából 2018. December 17-én – a Facebookon…), köszönöm! Ez egy személyes adósságom volt, hogy megnézzem, mert sokszor hallottam emlegetni az évek óta nagyon elment feleségem által, ő korábban látta, nekem meg máig nem jött szembe… igaz, Celentano az egyik legkedvesebb énekesem, Eric Clapton (és persze a Beatles…) mellett talán őt hallgattam a legtöbbet eddigi életemben…   …és Celentano “figurája” is megvolt, sokszor láttam már, a dalok mellett, és nagyon bírtam, azt a zabolátlan, olasz itt-ott olasz, átkozottul jól táncoló, mozgó, ultimate lezser brut-ot, Natubursch-ot a filmekben, klipekben (a Táncoló papban megvan?), ahogy Minával ahogy a youtube-on együtt énekelnek, vagy ahogy szintén a youtube-on a Suzanne-t énekli a karral, meg azzal a szőkével a (tudod a dákóval… ha nem, nézd meg!), nos, congenial a pali, a figura, a mozgás, a hang, az egész zusammen… és persze egy kicsit (?), inkább nagyon is lökött, ami nálam, nekem inkább plusz, mint mínusz…:-)))   A filmről… András limonádénak aposztrofálta, én más szemmel néztem. Biztos lesznek ennek és a másik nézőpontnak is hívei. Pietro Germi film, akinek van Oscarja  is, a Válás olasz módra című filmmel kapta, meg van ott más is az életműben, ami szépen csillog, de ezt nem azért említem, hogy ezért kellene ezt szeretni/tisztelni, mert az tekintély-elv alkalmazása lenne, csak úgy mondom tényként…   Egy pikareszk regény, egy kópéregény elevenedik meg. Egy szegény olasz hegyi pásztorfaluban játszódik, ahol a pap, a postás, meg egy fiatal lány tud csak olvasni, a többiek éjjeltől nappalig dolgoznak és mennek egymás idegeire. Irigység, kapzsiság az alap. És itt él ez a kópé, Serafin(o) (a filmben sokszor csak Serafin-ként emlegetik, hívják olaszul), egy tiszta és nagyon jó szívű, józan eszű pásztorfiú, akinek se apja, se anyja, csak egy nagynénje.   Nincs semmije és mégis boldog… Csak a lányokon, nőkön jár az esze, és meglehetős számban a nőknek meg rajta, úgyhogy ezen a téren nincs nagy kiegyenlítetlenség. Serafin, séraphin olaszul/franciául is angyalt jelent, nem véletlenül…  Tiszta szívű, becsületes  ember egy kemény, lehúzó világban (hogy mennyire: a nőket sem áltatja, nem hazudik nekik örök szerelmet, kizárólagosságot…).   Anélkül, hogy spoilereznék, a film több alkalmat is teremt ahhoz, hogy megmutassa, mennyire kirí a környezetből. Fölfelé. Toronymagasan. Egy olasz Till Eulenspiegel…:-))) különösebb cél, elhivatottság nélkül, csak egyszerűen sikerül elkerülnie az összes erkölcsi buktatót, ami elé a film elé állítja, és az nem fukarkodik…   A szereplőkről nem lehet tudni, hogyan toborozta őket Germi, nyilván egy-két kulcs-figurától eltekintve, lehet, hogy egyszerűen statiszták. De milyenek! Fellini megnyalta volna a 10 ujját… Itt minden hiteles, a lerobbant falu, a birkák, a házbelsők, a  hegyoldal, a birkák, még az elégett autó is… Egy-két belső lehetett esetleg stúdió, de akkor az ott drágább lehetett, mintha azt is helyszínen forgatták volna, annyira minden igazi volt, vagy azzá kellett tenni.   Germi sokat, mindent tudott ezekről a szegény olasz emberekről, hogy honnan, talán gyerekkorából, nem tudom, de hogy a Via Venetón és a Cinecittában egy irodában, vagy egy stúdióban  nem szerezhette meg azt az iszonyatos hitelességet, amit ebben a tulajdonképpen egyszerű, bár fordulatos keserédes vígjátékban visszaad, az biztos is.   Azért Ettore Scola Csúfok és gonoszokja is megzörren az emberben, amikor a hallott házát a rokonok sihere hadja zsupsz felforgatja a végrendeletért… Egyáltalán, ha valami észbe juthat a képek egyikén-másikán (anélkül, hogy hosszan “kivezetnék”, felhívnák rá a figyelmet), az a cinéma verité igazsága/valósága is a Scola filmen kívül.  Mindez könnyed előadásmódban, latagadhatatlanul a Válás olasz módra rendezőjétől. Nagyon ki van találva…   Ja… szóval nekem nagyon tetszett, és nem csalódtam, pedig nagy várakozással néztem meg. Talán a közepe felé kicsit leül, de amikor ez eszembe jutott, rögtön jött az a bicskanyitogató végrendelet-kereső jelenet, ami azonnal visszabillentette bennem a filmet a sínre…:-)))
Isocrates

Isocrates

Szubjektív filmjegyzet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest