36 óra vs. Boldog idők
12 min read
36 óra (1964), amerikai, rendezte: George Seaton
(…és egy kis fordítási technika/stratégia – 2 film összehasonlításával…)
Előirat: a 36 órát egy másik filmmel összehasonlítva film-jegyzeteltem, a másik film a Boldog idők volt… a megközelítés szempontja a fordítás/feliratozás volt…
„36 óra/36 hours” (1964)… egy sajátos, izgalmas háborús film, a háború rejtettebb oldaláról, a hírszerzésről. Még tökölök vele egy kicsit, de nemsokára JÖN…:-))) (…jött…:-)))
Egy fordító-feliratozó naplójából… Írtam a múltkor, hogy azt is megírom, ha egy fordítás/feliratozás könnyebb lesz az átlagosnál, mert eddig mindegyiket megszenvedtem és általában be is számoltam ezekről a „szenvedésekről”.
Persze, teszem hozzá, ezek édes szenvedések voltak, mert mindegyiket szerettem, érdekelt (ennyi időt nem is vagyok hajlandó egyébként semmivel, ezzel se eltölteni), de bizonyos szempontból mégis szenvedések.
Na, ez a film nem ilyen volt, ez kvázi “könnyebb” volt, de azért a végén ez is megizzasztott…:-)))
Jó, nagy szó ez a “szenvedés”, definiálom gyorsan, én mit értek alatta. Előszöris a puszta időt, amit a gép előtt kell tölteni, begépelni a sorokat, kicsit időzíteni, ilyenek.
Kinek-kinek milyen a tűrőképessége, az enyém nagyon kicsi, olvasni is inkább hangoskönyvet olvasok, mert aközben mást is lehet csinálni. Ülő, irodai munkát végeztem addig, amíg, ma nehezen vagyok rávehető leülni a számítógéphez akár fél óránál is továbbra.
Ez a „könnyű” film-feliratozás (1242 sor) kb. két hetet vett igénybe, átlagosan napi 2 órával összesen kb. 15 óra. Ebben benne van az is, hogy valamit nem értek azonnal, gondolkozom, keresgélek, kutatok. Meg hogy megakadok, és másnapra halasztom, ennél a filmnél is előfordult.
Itt most egy kis kitérő. Többen fordítottak itt már, talán most is fordít valaki, nem ördöngősség, én egy kb 10 eFt-os szoftverrel csinálom (Mac környezetben, de van ingyenes is), meg nem baj, ha érti a nyelvet az ember egy elég jó szinten.
Ketten szoktunk írni a feliratozásról, András, kb. azt, hogy ha megvan egy közvetítő nyelv (általában angol), akkor „csak be kell gépelni”, nem nagy dolog. Meg én, aki mindig azt mesélem, hogy mennyi érdekes bajom volt velük, és hogyan harcoltam keresztül magam.
Valahol a kettő között lehet az igazság, András szerintem alá- én meg talán fölé súlyozom a nehézségét…
Megpróbálom az utolsó 2 film (a másik 2 héttel ezelőtt került fel, a „Boldog idők”) példáján bemutatni, hogy kb. hol lehet az igazság a két szélsőségnek látszó vélemény között, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy kedvet kapjanak hozzá többen is…:-)))
Előszöris, hogy szerintem (nekem) mi a pláne, a jó benne:
- Nyelvgyakorlásnak kiváló. Van időd, ingyen csinálod, a közösségnek, nincs határidő és nagyon érdekes elmerülni egy kedves film világába. A Boldog időket 3 hónapig (!) fordítottam, nagy szünetekkel, ezt most két hét alatt, majd írom, mi lehet az oka a nehézségi fokon kívül.
Ha csak megnéztem volna a két filmet, az 4 órámba került volna és megértettem volna őket, de néhány kis részlet homályban maradt volna szerintem. Idegen nyelven nem csak attól függ az értés %, hogy melyik nyelvet beszélem/értem jobban, de a konkrét nyelvi környezettől, akcentustól, sok mindentől. Egyszer azért kezdtem el fordítani egy könyvet, mert jobban el akartam merülni benne…:-)))
Érdekesség: amikor fordít az ember (legalábbis én) olyankor is megnéz az ember egy-egy (többértelmű, meta-, kicsit homályos) szót, ha olvasva, hallva, passzívan akár tökéletesen ismerős, de azért aktívan leírni, az más. Olyan ez, mint amikor (magad számára) megnézed az órád, az más mechanizmust indít be (belső kör), mintha valaki megkérdezi, hány óra van.
Ha pl. valaki megkérdezi közvetlen azután, hogy (magadnak…) éppen megnézted, tutti, hogy újra megnézed…:-))) Hogy aktívan szóban kifejezd, az egy másik mechanizmus (külső kör).
- Van egy kis belső sikerélményed, hogy meg tudtad csinálni. Meg is köszönik általában, de – introvertáltaknak pláne – a belső fontosabb.
- Nekem itt ebben a közösségben fontos, hogy András csodálatos film-palotájához egy-egy szép követ hozzátegyek.
- Ha valaki a végére odaírná a nevét, az egy csöpp kapu az „örökkévalósághoz”…:-))) Azt láttam, hogy nem szoktak nevet, én se azt írom, csak annyit, hogy @2020 isocrates, azt is annyira a végére, hogy szerintem senki se találkozik vele, mert előbb lezárja a file-t, úgyhogy ez ilyen nagyon virtuális „örökkévalóság”, meg különben is, azokon kívül, akik most ezt elolvassák, ki a fene tudná, ki van a nick mögött, úgyhogy ezt csak úgy mondom…:-)))
Legyünk reálisak, mi a nehéz benne:
- Annak, aki türelmetlen, stb., nehezen tud megülni a seggén hosszan (mint nekem), terhes a befektetett effektív munka.
- Ha valaki perfekcionista, nehéz helyzetekben találhatja magát. Ha erről a 2 filmről beszélek, nem tartom a fordítást tökéletesnek, lehetne még beletenni, de az már nem lineárisan, exponenciálisan lenne nagyobb befektetés.
Még ennél a filmnél is (36 óra), ami nagy részében tényleg majdnem „csak” könnyű fordítás/gépelés volt, néhányszor kettéállt a fülem. pl. egy csomó olyan német betét van benne, amihez nincs fogódzó, hallás után kellett. Amennyi sikerült, sikerült.
Van egy nagyon rövid kis rész (a cselekményben áttételesen, nem tartalmileg van jelentősége), pár mondat, gépiesen lefordítok 3 mondatot, egyszercsak belémvág: OK, sportközvetítés, de milyen sport?! Sejtettem, hogy baseball, de az egyik szó miatt esetleg rugby, abbahagytam.
Másnap kis kutatás, olvasgatás, keresgélés, googlizás után kiderítettem, hogy csak baseball lehet (pl. az „in the bottom of the ninth inning” annyit jelent, hogy az utolsó játékrész második, legutolsó felében…).
Vagy Rip van Winkle neve beröpül az ablakon az egyik beszélgetésben, nem fért ki (néha a feliratba süllyesztek infókat…), amerikai regényhős, aki átalszik 20 évet és nem érti hová került…
Szóval perfekcionistaként szinte nem lehet úgy abbahagyni, hogy tökéletes… ezt bírni kell…:-)))
- Érdekes probléma tud lenni alapvetően angolul, hogy éppen tegezik, vagy magázzák egymást. Vannak triviális esetek, és van sok határeset…
- Csak a közvetítő nyelvre támaszkodni könnyen csapda lehet. A leggyakoribb az angol, és mint tudjuk, nagyon sokan tudnak és “tudnak” angolul. Úgy ahogy lefordítják. Ezért csak annak alapján fordítani, szerintem több, mint csapda: hiba.
Hogy mennyire mindig az eredeti nyelvi beszélt nyelvhez is érdemes, sőt kell visszaellenőrizni, két példa.
Az egyik egy francia film a francia nemzetközi tv-csatorna francia feliratában talált úgy emlékszem 2 értelmezési hiba, ami ebben a környezetben pont 2 hibával több, mint elfogadható. Ezen az alapon mit várunk a neten terjedő, ismeretlen forrású közvetítő nyelvi felirattól?!
De akkor arra is legyen egy példa, hogy habár néha javítani kell az eredeti hang alapján, de azért a közvetítő nyelv persze, esetleges tévedéseivel, hibáival együtt is hasznos lehet. Egy olasz filmet angol közvetítő nyelvvel sikerült lefordítanom, nélküle neki se álltam volna (nem nagyon fogok azért a továbbiakban a 3 alap-nyelvemtől eltérni, ez kivételnek számít…:-))).
De. Az olasz is latin nyelv, mint a francia, ez kicsit segített abban (meg a net, szótár…), hogy azért valamennyire ellenőrizni tudjam az angol feliratot. Sokszor jó volt, de jó néhány esetben javítottam a nagy keservvel kisilabizált olasz hang alapján.
No, akkor még, ami érdekes lehet valakinek, aki belekezd esetleg. Nagyon különböző a nyelvi szintek nehézsége, de a felirat-sűrűség is. A Boldog idők mai francia értelmiségiek elég nehezen desifrírozható nyelvi világát hozza, és ráadásul – miközben fordulat követ fordulatot – nem igazán a cselekmény a lényeg, hanem a belső történések.
A 36 óra az egy lineáris – bár halál izgalmas fordulatokkal teli – történet, hogy mit beszélnek, legtöbbször triviálisan levezethető abból is, mit csinálnak éppen (a francia filmnél ez jóval áttételesebb).
A felirat sűrűség. Mind a két film kicsit rövidebb, mint 2 óra, de 40%(!) különbség van a felirat-sorok száma között: 1242/2011 = 61,7%, azaz majdnem 40 %-kal kevesebb sor van a 36 órában, mint a Boldog időkben.
Egy műhelytitok (ha esetleg akik szintén feliratoztak már, érdekes lenne, hogy ők hogyan csinálják, ide alá a commentbe…:-))), hogy az eddigi filmeket mindig úgy csináltam, hogy nem néztem meg előre, hanem ahogy mentem előre a filmmel, úgy fordítottam/feliratoztam.
Van, hogy olyan könnyű sorok jönnek, hogy azokat csak futólag nézem, amikor azonnal, gyorsan fordítom, nem is pörgetem vele a filmet. Így van, hogy teljes jeleneteket akkor látok egészben, amikor ellenőrzöm az egészet, javítgatok…
Mi ennek a hátránya, előnye? Hátránya, hogy néha, amikor az egész film kész, néha tartalmilag össze kell hangolni visszamenőleg pár dolgot az egész történet ismeretében. Nem jelentős tényező tapasztalatom szerint.
Nagy előnye, hogy megmaradhat a kiváncsiság, hogy egy érdekes történetben hogyan lesz tovább. Bizony így volt ez a Boldog időkkel is, amit több, mint 3 hónap alatt néztem meg először (mondjuk a 36 óra izgalmas fordulataihoz is két hét kellett…).
A 36 óra esetében egyértelműen a gyorsaság mellett szólt, hogy mi a fene fog történni a következő jelenetben. Kifejezetten intellektuálisan, de egyébként is krimiszerűen izgalmas egy először témaialag nem kifejezetten ezt igérő filmben. OK, de András is, meg én is, talán túlságosan is áradoztunk a Boldog időkről, hogy a fenébe, hogy azt 3 hónapig el tudtam húzni?!
Nos, a nyitja, amennyire magamat meg tudtam fejteni, talán abban van, hogy a Boldog idők akár többször is (szerimtem kb. egyenértékű élvezeti értékkel) nézhető film. Jelenetei, azok gondolatisága önmagában is olyan gondolatsorokat tud elindítani az emberben, hogy miközben érdekes, hogy mi következik, de a történés pillanatának drámaisága, ha nem lenne elcsépelt, azt mondanám, üzenete egyszerűen elég üzemanyagot adott a file következő kinyitásáig. Ha tetszik, tantra jógáztam ezzel a filmmel…:-)))
A 36 óra más. Ha már tudom a fordulatokat, akkor csak a színészi játék, egyes dialógusok lehetnek érdekesek, de az eredeti feszültség nem tud újra indukálódni. Nem mondom, hogy egyszer-nézős, de mindenesetre sokkal inkább az, mint a Boldog idők. Olyan, mint egy Columbo másodszor (jó, azért annyira nem jó, mert egy Columbo epizódot (tény) akárhányszor képes vagyok megnézni (Szabó Gyula eszméletlenül jó szinkronja miatt magyarul is…:-))))
Amiben a két film hasonló, hogy átkozottul jó forgatókönyvek alapján készültek (megnéztem a 36 órát is (a Boldog időket a rendező, Nicolas Bedos írta), az alapul szolgáló regényt neves amerikai író, Roald Dahl írta, „Beware of the dog”/Vigyázz a kutyával címen).
Ez az ami ma már annyira ritka, hogy igazi egyedi, sajátos, másokat nem majmoló, nem földhözragadt, nem két vérszegény gondolatot egy bunyóval/lövöldözéssel, vagy káprázatos trükökkel nehézkesen, verejtékszagúan megoldó tartamilag döcögő cselekményt kapunk. A dialógusokat is beleértve.
Ami miatt szerintem a 36 óra újra nézhető leginkább, az a kiváló James Garner és Rod Taylor szerintem extra pas de deux-je mellett a nekem teljesen ismeretlen Werner Peters (Otto Schack SS ezredes) figurája. Az ő „practical man” életfilozófiája az ördögi cinizmus mindent túlélését szimbolizálja félelmetes konkrétsággal. Ebből a fajtából az Ernst-et játszó John Banner figurája se semmi, de azért ha az előző az ördögi cinizmus 10-es skáláján üti a 12-t mondjuk, Ernst figurájának az elviselhetetlen, de földhözragadtan reális cinizmusa nem több 6-osnál…:-)))
Ui.1.: A Boldog idők alapján megszületett bennem egy döntés, amit Andrásnak már leírtam, a feliratozandó filmek kiválasztási szempontjait bővítendő. A Boldog idők egy 2019-es film, szerintem fogják szinkronizálni, és tudom, hogy feliratot is készítettek már hozzá. Én külön csináltam a feliratot, alapvetően egy francia felirat alapján.
Találkoztam a másik magyar felirattal is, az egy kicsit jobb egy-két ponton, mint az enyém (legfontosabb ilyen (nekem fájó) pont a rövid, pár mondatos színházjelenet, ott a másik fordító rájöhetett, honnan származik és szerintem a magyar műfordítást tette be, én hiába kerestem, hogy ki lehet az írója, én csak úgy, mezei módon lefordítottam, ezt a pár mondatot, ennek a film tartalma szempontjából nincs jelentősége, de engem zavar).
Aki azt a másikat el tudja érni, nézze inkább azzal a felirattal, és ha meglesz a szinkronja, na azt még lehet, hogy én is megnézem…:-)))
Mi kapcsolódik ebből a tapasztalatból a feliratozandó filmek kiválasztásához? Az, hogy én nem akarok versenyezni profikkal és az idővel, ebben nem érzem az igazi added value-t, a hozzáadott értéket.
Én olyan filmeket szeretnék feliratozni (amennyihez, amikor kedvem lesz), (a) amelyeket András méltónak tart ebbe a gyűjteménybe, (b) nincsenek benne a főáramban, és már lehet tudni, hogy – mivel kiesnek a ker tv-k kinálatának választékából – nem valószínű, hogy lesz akármilyen magyar átiratuk, tehát ilyen kvázi elit, filmfan ritkaságok, (c) engem érdekeljen eléggé, hogy 10+ órát piszmogjak velük.
Ui.2: Most kedvem támadt, hogy megnézzem, miket is feliratoztam eddig, ha igaz, ezzel a kettővel már összesen 5-öt. Át fogom őket nézni újra (elsőre úgy tűnik a Delon-os L’insoumis-ra ráfér egy kis frissítés), és ha viszonylag elégedett leszek velük, most már ilyen “veteránként”, akkor majd újra írok róluk. Talán az is jó lehetne, ha az új oldalon (vagy a régi fórumon…) lenne egy ilyen külön gyűjtemény, hogy a „Moziverzum saját magyar fordításai/feliratai”…)
