2021.12.02.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Sunday lovers szubjektív filmajánló

3 min read

Sunday Lovers (1980) – francia, angol, amerikai, olasz, rendezó: Bryan Forbes, Édouard Molinaro, Dino Risi, Gene Wilder

 

…és akkor valami tiszta öröm: a Sunday lovers (Les séducteurs, etc). 4-epizódos film, a plakát a könnyű nyári szórakozást ígéri, azt maradéktalanul meg is adja, ha elkezded, végig kell nézni…

Az érdekes az, hogy a két középső Lino Venturával és Gene Wilderrel jóval többet ad ennél, miközben ezt is adja. Ennek a 2 epizódnak a rendezői sorrendben Édouard Molinaro (csillagos ötös!) és maga Gene Wilder (szintén…).

 

Az első epizódban Roger Moore szép & délceg, mint mindig, ráncolja a homlokát és ritkán lehet ennyire érzékelni, hogy mennyire kevéssé par excellence színész. Bocs, lehet szeretni, imádni, talán paradox módon én is nagyon kedvelem, nekem ő az Angyal, Simon Templar és senki más, Sean Connery után ő a második legjobb Bondnak, audio könyvben még egyik memoirját is meghallgattam, szóval nem lehet eleve rosszindulattal vádolni, de bocs, színésznek csak egy színésznek látszó ember, igaz, annak nagyon kellemes. A hangja is egyébként kifejezetten hallgatható/szerethető, érdemes eredetiben hallgatni az öblögetését (szereti a hangját, mint a Básti Lajos…:-))).

 

Az első elizódban, ami végülis egy kis személycserés bohóság, az ígért könnyű szórakozást fullban teljesítve, az összes többi szereplő “lejátssza” őt abban, amit színész-mesterségnek nevezhetünk jobb híján.

 

Azám, de jön Lino Ventura a másodikban, és megdobban a szív, Casals csellója szól, nem vásári hegedű. Ventura, méltó partnerével Catherine Salviat-tal egy olyan etűdöt produkálnak, amikor egyszerre mosolygunk és szorul el a szívünk. Igazi dráma ez, keserédes, mégis elmegy ebben az összeállításban is, mert végülis a szerepcserék, a felszín, az érzelmek hamissága/felszínessége vs mélysége és az egésznek a fanyarul maró társadalmi szatírája bent tudja tartani az epizódot a könnyed összeállításban. Egy bohózat, egy keserédes szatíra (?), 1:1…

 

Gene Wilder… tőle féltem kicsit, ő néha túl burleszkes, túl busterkeatonos nekem, de nem volt igazam… talán a legjobb munkája ez a kis etűd, ez a kis pas deux deux, amit egy elképesztően gyönyörű & bájos partnernővel, Kathleen Quinlannel lejtenek. Nincs róla többet mit mondani, meg kell nézni…

 

A negyedik epizód, pedig Tognazzi jegyzi, mit tegyünk kiesett a fejemből, hogy mi volt, pedig nem régen láttam, talán 4 napja néztem meg. Ha ilyen hamar elfelejtettem, talán nem is volt olyan jó, fátyolt rá.

 

Hacsak valaki nem kifejezetten Moore és/vagy Tognazzi rajongó (az utóbbi rám is passzol, de próbálok tárgyilagos maradni…:-))), akkor ezt a filmet a 2. és 3. epizód kedvéért érdemes igazán megnézni…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest