2025.07.09.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Közlekedési és egyéb problémák Gazdagréten—Interjú a terület egyik Önkormányzati Képviselőjével, Keller Zsolttal

8 min read

Védegylet Újbuda és a törökbálinti úti problémák

Lokálpatrióta: Törökbálinti út problémája avagy miért nem megoldható az útszakasz egyirányúsítása, vagy valamilyen eszközzel a forgalom lassítása ?

Keller Zsolt innentől KZS:

Az adott terület forgalmi rendezését vagy átrendezését mindig komplexen kell kezelni: nem lehet kiemelni a környezetéből. Ha egy utcát lezárunk vagy egyirányúsítunk, az addig ott átmenő forgalom megjelenik valahol máshol. Ezzel számolni kell.

Fontos, hogy társadalmi konszenzus legyen ezekben a kérdésekben is. Éppen ezért a Védegylet Újbuda vezetőjével, Bereczky Gáborral heti szinten történnek egyeztetések ebben és más kérdésekben is. Úgy gondolom sikerült kifejezetten jó együttműködést kialakítanunk. Én a magam részéről minden a területemen történő ügyben nemcsak meghallgatom, de igénylem is a véleményüket.

Az Önkormányzat az idei és a jövő évben is számos forgalomtechnikai felülvizsgálatot végez, így Madárhegyen is, hogy megfelelően előkészített szakmai megoldás szülessen a problémákra. Az elmúlt évek beépítései, a közlekedési szokások, a forgalom mennyiségi változása miatt számos esetben szükséges átgondolni a jelenlegi forgalmi rendet. De ahogy korábban is említettem, ezt alapos szakmai munkának kell megelőznie. Éppen ezért, hogy ez teljes egyirányúsítás, vagy részleges egyirányúsítás lenne, arról még korai nyilatkozni, meg kell várni a hatástanulmány eredményét.

A Védegylet jó megoldásnak gondolja a korábbi Nagyida utcáig történő egyirányúsítást. Valóban akkor ez jó megoldásnak tűnt a szűk területet tekintetében, de ha komplexen vizsgáljuk a környező területekkel egyben, akkor kiderült, hogy ugyanebben az időszakban megemelkedett a balesetek száma máshol. Tehát a forgalom megváltoztatásának van egy kriminalisztikai hatása is, mellyel szintén számolni kell.

 

Lokálpatrióta: És esetleg forgalomlassító-ládák és/vagy fekvőrendőrök kihelyezésére nincs lehetőség?

KZS: Igen ezt én is felvetettem, persze ez sem egyszerű, hiszen a rendeletek egyértelműen szabályozzák, hogy pl.: ilyen „nevelő célzatú virágláda” esetében mit hova és milyen feltételekkel lehet lerakni. Az ott élőkkel történő egyeztetés eredménye lesz az a javaslat, melyet a lakógyűlésen elfogadottak szerint nyújtottunk be. Ennek megfelelően a következő hetek egyikében meg fog történni ezek kihelyezése, mely reményeink szerint sokat fog segíteni a 30 km/h sebesség korlátozás betartatásában.

Lokálpatrióta: Picit túllépve ezen a részben megoldódó problémán, vannak tervek Gazdagrét egészének tekintetében arra, hogy javuljon a közlekedési helyzet, hiszen most már annyi ingatlan épült rá erre a területre, hogy ennek környezeti terhelési is jelentősen megnőtt, ideértve a forgalmat is.

KZS: Nos az már egy nagy lépés, hogy év végére a teljes Madárhegy – leszámítva a 3 áteresztő utat, amire jogszabály kötelez minket – lakó-pihenő övezet lesz. Ez részben sebességkorlátozást jelent, részben pedig a GPS sem fogja arra felé irányítani az átmenő forgalmat. A tervek szerint az év végéig kikerülnek a táblák és akkor talán egy kicsit fellélegezhetnek az ott lakók.

Gazdagrét belső területén a Rétköz utcában elhelyezésre kerül egy digitális sebességmérő, mert jellemzően ezt az utat tekintik néhányan a gyorsulási verseny felkészítő szakaszának.

A másik újdonság, hogy még tavaly év végén indítottunk el egy zebrafejlesztést. Ez ledes zebrákat jelent, mely jobban felhívja a figyelmet a zebra elhelyezkedésére, ezzel segítve az azon közlekedők biztonságát. Sokszor komoly veszélyforrás a normál zebrák használatból eredő kopása, így azok, akik nem napi rendszerességgel járnak arra, akár későn észlelhetik. Ebből ez év végéig kettő fog megvalósulni: az egyik a Törökugrató utcánál, ami az iskolába járó gyerekek miatt kiemelten fontos, a másik pedig az ellenkező oldalon fent az óvodánál.

Tanévkezdéskor a rendőrség, a polgárőrség és a közterület-felügyelet is rendszeresen segít az iskolák környezetében a zebrákon való átkelés védelmében. Szeretnénk, ha a gyermekek biztonságának ez a „támogatása” is gyakoribb lenne és persze nem csak a közlekedési szabályok betartásakor, hanem az iskolába járók egyéb szempontok szerinti védelme érdekében is. Két gyermekes apaként nagyon fontosnak tartom, hogy vigyázzunk rájuk, óvjuk őket, amikor közterületen közlekednek.

Én magam is a polgárőrség tagja vagyok, és úgy gondolom rendszeresen és aktívan részt vesznek a polgárőr kollégák abban, hogy Gazdagrét közbiztonsági szempontból biztonságos, élhető környezet maradjon. Bár nyugodt környéknek számítunk, de azért itt is vannak kisebb-nagyobb problémák: pl: főleg az esti órákban a közterületen történő italozás és hangoskodás.

Lokálpatrióta: És a hajléktalanok által generált problémák?

KZS: Bár Gazdagrét ebből a szempontból sem számít „kiemelten problémás” területnek, de tény a téli hideg időszak közeledtével itt is vannak hajléktalanok. Sajnos ez nem csupán kerületi, sokkal inkább fővárosi és kormányszintű probléma. Azt hiszem ez az a kérdés, melyet évtizedek óta nem sikerül igazán jól megoldani. Szükség van a szoros együttműködésre a rendészeti szervek, a szociális szakma és a fővárosi/kormányzati szinten. Hiszen rendészeti eszközökkel a kerületek egymás között terelgethetik ide-oda a hajléktalanokat, de ettől a probléma még nem fog megszűnni, nem oldottuk meg a valós problémát. Az önkormányzatnak is részt kell vennie ebben a kérdésben a maga eszközeivel, de az igazi megoldást csak rendszer szinten lehet meghozni, az pedig már nálunk magasabb szint.

Tisztában vagyunk azzal, hogy fontos ezeknek a nehéz sorsú embereknek a segítése, elsősorban egészségügyi szempontból, de nekünk szem előtt kell tartanunk azok jogait, kéréseit, elvárásait, akik nyugodt, békés, rendezett, tiszta kerületben akarnak élni. Akik azt mondják, a többségnek is vannak jogai. Szeretnék valóban pihenésre, kikapcsolódásra használni a parkokat a családjukkal.

Fontos, hogy a szociális szakma „látókörében” legyenek azok, akik közterületen élnek, ezért kérjük a lakosság segítségét. Ha látnak, találkoznak ilyen emberekkel, akkor értesítsék a közterület-felügyeletet, illetve a rendőrséget. Amennyiben nincs probléma a viselkedésükkel akkor a szociális szakma segít, de amennyiben alkoholt fogyasztanak közterületen, hangoskodnak, akkor rendészeti eszközökkel kell fellépni.

Volt olyan eset például a Csiki-hegyek utcánál, hogy beköltöztek a bölcsőde lépcsőjéhez és napközben átdobálták a kerítésen a szemetüket. Ez egyértelműen a rendőrség hatásköre volt, azonnal intézkedtek is.

Nemrégiben a Kosztolányi Dezső téren járőröztünk a polgárőrséggel, a padokon mintegy tömegszálláson életvitelszerűen tartózkodnak a hajléktalanok. Amikor elkezdtünk velük beszélgetni kiderült, hogy a környező házakból naponta 3x meleg ételt visznek nekik. Jó tapasztalni a jó szándékot, a szociális érzékenységet, de ugyanakkor pontosan ez konzervál egy kialakult problémát, mely hosszú távon biztosan nem megoldás egyik félnek sem.

Lokálpatrióta. Áttérve hajléktalanokról a Gazdagréti Piacra, mi várható ezzel kapcsolatban, most úgy tűnik megállt ez a történet. Költözik vagy sem a piac?

KZS: Én azt gondolom, a piac akkor költözzön föl, ha ott jobb körülményeket lehet kialakítani. Én ezt jelenleg nem látom biztosítottnak.

Ráadásul ott van a kifejezetten nagy forgalmú gyógyszertár, posta és egy nagyobb közért is, a piac felköltöztetése parkolókat venne el adott nap adott időszakában. Sőt kérdésessé tenné a szerviz út használatát, hiszen a piac időszakára lehet, hogy le kellene zárni.

A Piac az elmúlt több mint 10 évben szerves része lett Gazdagrétnek. Az emberek megszokták, megszerették, így az is átgondolandó, hogy szabad-e egy megszokott helyszínt bolygatni. Lent felújítottuk a konténert, mely a piac üzemeltetés szempontjából fontos: kulturáltan lehet az illemhelyet használni, és most a Nagyszeben téri szenior edzőparknál is lesz még egy nyilvános wc. Egyeztettünk a piaci árusokkal is, akik nem voltak sem ellene, sem mellette a felköltözésnek. Ők azt az optimális megoldást keresték, mely a vevőik szempontjából a legelőnyösebb.

 

Lokálpatrióta: Utolsó kérdés mit tudsz az uszodáról, ki fogja üzemeltetni, milyen feltételekkel, mire számíthatnak az itt lakók?

KZS: Ez nem Önkormányzati, hanem állami beruházás, ebből adódóan az üzemeltetés sem az mi feladatunk lesz. Bár parkolót nekünk kell építeni, mert azt valahogy kifelejtették a projektből. Persze kíváncsian várjuk mi is, hogy miként, milyen feltételekkel történik majd a működtetése, hiszen ez sokunkat érint. Így „kívülről” látva úgy tapasztalom, hogy nagyon jól halad az építkezés és ennek határozottan örülök. A számos alapkőletétel és időhúzás után talán hamarosan egy megnyitót is tartanak és végre eléri a legfontosabb célt: birtokban vehetik az ott élők.

Lokálpatrióta: Kedves Zsolt, köszönöm az interjút és továbbra is kérném, hogy a Lokálpatrióta független hírportál és közted, mint Önkormányzati képviselőnk között maradjon meg ez a nyitottság és a párbeszéd, mert a portál egyetlen célja, hogy folyamatosan tájékoztassa az itt élőket arról, ami érinti őket, és egyben egyfajta híd lehessünk választók és választottak között.

 

Picture of Susztera

Susztera

a Lokálpatrióta helyi független hírportál tulajdonos-szerkesztője

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest