2021.12.01.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

A járvány helyzet sajnos törölte a nagycsaládosok karácsonyi ünnepségét és találkozóját, de az ajándékokat talán nem….

2 min read

Sok-sok éves hagyomány, hogy az Önkormányzat Karácsonykor egy közös programmal köszönti a kerület nagycsaládosait Gazdagréten a Csiki-hegyek u-i általános iskolában mág karácsony előtt, ahol főleg a gyerekkenek szóló programok mellett rengeteg ajándék is kisorsolásra került és hazafelé bizony alapvető élelmiszerekkel, édességgel, szaloncukorral, egyéb ajándékokkal megrakott zacskókkal a kezükben láthattuk a gyerekeket és a szüleiket jóleső mosollyal az arcukon. Ez a hagyomány sosem volt politika vagy adott önkormányzati vezetés függő, nem kevesen reménykedve várják ezt az alkalmat évről évre. 

Sajnos a járvány ezt a programot is felülírta, idén elmarad a rendezvény, ami lássuk be felelős döntés, hiszen egy tornateremben, rengeteg gyerek között betarthatatlan lett volna mind a 1,5 méter, mind a maszk viselés. Öröm az ürümben viszont, hogy bakai-nagy Zota a fogadóóráján arról számolt be,  hogy bár konkrétumokról még nem tud beszélni, de szervezés alatt van, hoyg a rendezvényt eddig is szponziráló cégek segítségével az ajándék csomagok ne maradjanak el, és azopk eljuttatásra kerüljenek majd vlamilyen formában a nagycsaládosokhoz. Reményeink szerint így ha közösen nem is, de otthon idén is ünnepelhetnek az érintettek és az akcióban résztvevől örömet tudnak majd szerezni a gyerekeknek.

 

Ehhez a hírhez kapcsolható egy másik,a rászorulókat segítő akció is, miszerint idén is lesz keedvezményes fenyőva vásár az Önkormányzat szervezésében, mégpedig december 15-én 4 helyszínen.

A rászorultak ki lesznek mértesítve arról, hogy mikor és hozzájuk legközelebb hol tudnak élni a lehetőséggel. A fenyőfáket ige csak kedvezményes, 500Ft-os egyságárin vehetik majd át a rászorulók.

A fenyőfák idén is Zalából érkeznek.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest