2021.11.27.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Két szemeszterre eltiltották tanulmányaiktól az újbudai vandálokat…

2 min read

Két féléves tanulmányi eltiltást és két féléves kollégiumi kitiltást kapott szankcióként az a két hallgató, akik tavaly novemberben részegen zúzták szét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Schönherz Kollégiumának egyik szobáját.

Szétverték a Műegyetem kollégiumát a dühös diákok, Orbán Viktor  bejelentésén úgy kiakadtak, hogy kalapáccsal estek neki a falnak mert  bezárják a kolit: - Hitel fórum – családi pénzügyek, hitelek 2021

A rongálásban összesen öten vettek részt, három hallgató ellen a rendőrség eljárást folytat, „ezért az érvényes Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat előírásai szerint, a rendőrségi eljárás lezárultáig a fegyelmi eljárást felfüggesztette az egyetem”. Arról nincs info, hogy a rendőrség vajon hol tart az eljárással, egyáltalán miért tart ennyi ideig a vádemelés, hiszen nyilvánosan megjelent a videofelvétel, ami alapjén egyértelműsíthetőek az elkövetők és a cselekményük is.

Az egyetemisták állítólag azután kezdtek rombolni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök november 9-én minden korábbinál szigorúbb járványügyi korlátozásokat jelentett be, egyebek mellett azt is, hogy november 11-től a felsőoktatás csak online formában működhet, az egyetemi kollégiumokat bezárják.

A rongálásban egyébként további tizenhárom fő is érintett – „ők passzív résztvevőként, az események megakadályozásának, vagy jelzésének elmulasztásával szintén vétettek a szabályok ellen”, tudtuk meg a kommunikációs csoporttól.

„Az ő esetükben kollégiumi kitiltásról, szigorú megrovásról vagy megrovásról határozott a fegyelmi bizottság, ami a következő két félévben az érintett hallgatók esetében a kollégiumi elhelyezés megszerzését befolyásoló tényező. A határozatok ellen eddig fellebbezés nem érkezett.”

 
error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest