2024.04.19.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Lépett az Unió, korlátozza a vakcinaexportot a világ mintegy száz országába

4 min read

Szigorúan korlátozza a koronavírus elleni védőoltások kivitelét az Európai  UnióTagországi kormányzati felhatalmazás nélkül szombattól tilos lesz az Európai Unióból koronavírus elleni vakcinát a világ körülbelül 100 országába.

SZEREPEL KÖZTÜK AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK, AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG, KANADA ÉS AUSZTRÁLIA  IS

– idézi a Politico  Valdis Dombrovskisnak, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökének és gazdasági biztosának a bejelentését. A politikus azzal indokolta a döntést, hogy „az előttünk álló kihívások” nem hagytak más lehetőséget az Európai Bizottság előtt. A testület kötelező érvényű útmutatást fog kibocsátani a tagországok számára.

A döntés értelmében a gyártó cégeknek be kell számolniuk arról, hogy az exportengedély kérése előtti három hónapban mely országoknak szállítottak vakcinát. Kivételnek számító országok is vannak, például Norvégia, Liechtenstein, Izland és Svájc, a Nyugat-Balkán nem EU-tag országai, Izrael és Libanon is rajta van azon az összesen 92 országból álló listán, amelybe nem csak kormányzati engedély birtokában lehet vakcinát exportálni. 
 

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy mégsem terjeszti ki Észak-Írországra a vakcinaexport-ellenőrzést, miután Londonban, Belfastban és Dublinban egyaránt felháborodást okozott a brüsszeli testület szándéka – közölték szombatra virradóra hírügynökségek.

 A brüsszeli testület percekkel péntek éjfél előtt tájékoztatott közleményében arról, hogy mégsem terjeszti ki Észak-Írországra a vakcinaexport-ellenőrzést, szavatolni fogja, hogy a rendelkezés ne érintse a  Brexit-megállapodáshoz csatolt észak-írországi protokollt, nem lépteti életbe annak 16-os cikkét, de még finomhangolja a döntését.

Az Európai Bizottság ezzel gyakorlatilag felülbírálta a néhány órával korábban hozott döntését, amely felháborodást okozott Londonban, Belfastban és Dublinban egyaránt.

Micheál Martin ír miniszterelnök azonnal üdvözölte azt, hogy Brüsszel visszakozott. 

Boris Johnson announcement: Prime Minister to address the nation in  surprise press conference - Essex LiveA brit kormány magyarázatot kért péntek késő este a bizottságtól. Boris Johnson brit miniszterelnök telefonon beszélt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és kifejezésre juttatta komoly aggályait a uniós lépéssel kapcsolatban.

Arlene Foster észak-írországi miniszterelnök péntek esti nyilatkozatában hihetetlenül ellenséges lépésnek nevezte az Európai Bizottság döntését, és kijelentette: az intézkedéssel éppen az EU teremtette meg Észak-Írország és az Ír Köztársaság határán a fizikai ellenőrzés újbóli bevezetésének feltételeit.

Az észak-írországi protokoll alapelvei szerint Észak-Írország harmonizált viszonyrendszerben maradt az Európai Unió egységes belső piacának és vámuniójának egyes, főleg áruforgalmi szabályozási elemeivel, és bár továbbra is az Egyesült Királyság vámuniós rendszerének tagja, de ezzel együtt az Európai Unió egységes belső piacának egyik áruforgalmi beléptető pontjaként is funkcionál. Ennek elsődleges célja az, hogy Észak-Írország és az Ír Köztársaság határán – ahol az észak-írországi rendezési folyamat egyik legfontosabb vívmányaként hosszú évek óta semmiféle ellenőrzés nincs – ne kelljen újból fizikai határellenőrzést meghonosítani, annak ellenére sem, hogy a Brexit óta ez az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi vámhatára.

AZ természetesen kérdéseket vet fel, hogy az Unión kivüli prszágok közt például Izrael mitől bennfenetesebb, mint modjuk Kanada vagy Japán…

Minister Kono Taro on the U.S.-Japan Alliance, Defense Policy, and the  CPTPP - Georgetown Journal of International AffairsKono Taro közigazgatási reformért felelős japán miniszter a davosi Világgazdasági Fórumnak (WEF) a világhálón keresztül zajló vitáján máris jelezte, az uniós tagállamok esetleges vakcinaexport-tilalma megakadályozhatja Japánt abban, hogy megfelelő mennyiségű vakcinához jusson, és ez globális következményekkel járhat

Nagyon aggaszt, hogy néhány kormány egyre inkább nacionalista politikát folytat – fogalmazott Kono, utalva az Európai Bizottság (EB) javaslatára. Érthető, hogy minden ország számára saját lakossága a legfontosabb, de ugyanazon a bolygón élünk, az ellátási láncok pedig már globálisak – vélekedett.

A tárcavezető szerint Japán azt tervezi, hogy az EU-ban előállított, illetve amerikai oltóanyagokat importáljon.

Nem lenne bölcs megzavarni ezt a globális ellátási láncot – mondta Kono, aki arra figyelmeztetett, hogy

EZ AKÁR MEGTORLÁST IS KIVÁLTHAT.

 

(SZerk. Ki gondolta volna, hogy oltóanyagok mentén alakulthat ki egy fajta hidegháborús helyzet a világ országai között?)

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest