2021.12.02.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Újbuda képviselőtestülete elfogadta a kerület költségvetését és 22+1 ügyben hoztak döntést…

1 min read
Újbuda Képviselőtestülete a Polgármester úr lentebbi viseójában elmondottak szerint teljes létszámban részt vett a 2021-es költségvetés tárgyalásan és az elfogadásra került többségi szavazással. A kormányzati elvonások és a járványhelyzet megnövekedett költségei miatt idén a tavalyihoz képest 10 milliárd forinttal kevesebb összegből gazdálkodhat Újbuda. A nehéz helyzetben az önkormányzat vezetése úgy határozott, kiveszik részüket a megszorításokból. Ennek értelmében február 1-től az alpolgármesterek illetményét, valamint a képviselők, bizottsági elnökök és tagok, illetve a tanácsnokok tiszteletdíját 10 százalékkal csökkentik. A polgármester pedig az illetménye 15 százalékával azonos összegű költségtérítését minden hónapban a Vicus XI. Közalapítványnak utalja át, amely a leginkább nélkülözők támogatásával foglalkozik. A lentebbi videóban a Közjegyző asszony sorolja fel, hogy miylen rendeletek és határozatok esetében születtek döntések.   
error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest