2021.11.27.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Új vezetőt neveztek ki az Újbudai Közterület-felügyeletnél, de mit is jelent ez az itt élőknek…

5 min read

2021. február 1-jétől látja el a vezetői feladatokat Kozma Levente az Újbudai Közterület-felügyeletnél. Az új igazgató László Imre polgármester, Vargáné Kremzner Zsuzsanna jegyző és Hintsch György alpolgármester jelenlétében tette le szolgálati esküjét.

Az alábbiakban egy rövid ismertetú az Újbuda.hu jóvoltából, de természetesen az egyik önkormányzati képviselő segítségét kérve máris bejelentkezett hozzá a Lokálpatrióta egy személyes interjú erejéig. Kérem, hogy a Lokálpatriótának küdjék el kérdéseiket a lokalpatriota@lokalpatriota.net email címre, hogy az Önök kérdései is részei legyenek a riportnak.

Kozma Levente régóta ismeri Újbudát, hosszú ideig dolgozott a XI. kerületi rendőrkapitányságon, és más rendvédelmi szervezeteknél is gyakorlatra tett szert. Újbudára most a Budaörsi Közterület-felügyelettől érkezett, de a kerületben szerzett másfél évtizedes tapasztalatnak köszönhetően kiválóan ismeri a helyi viszonyokat, problémákat.

„Újbuda a második otthonom” – nyilatkozta lapunknak az új igazgató, aki itt kezdte karrierjét. Számos tapasztalatot gyűjtött, saját elmondása szerint nagyon sokat köszönhet az itt eltöltött esztendőknek, ezért is pályázta meg a tavaly év végén meghirdetett vezetői pozíciót. Rengeteg ambícióval érkezik, jól tudja, min kell változtatni, mit lehet még jobbá tenni.

Kozma Levente tisztában van azzal, hogy a XI. kerület helyzetéből és nagyságából adódóan különösen nehéz itt a közterület-felügyelők dolga. A lakosság nagy száma, a hatalmas átmenő forgalomból adódó gondok sok kihívást állítanak eléjük. „Szerencsére sokat javult az elmúlt években a közbiztonság Újbudán” – vallja az új vezető.

Közterületi szempontból a legfontosabb teendők közé az illegális szemétlerakók megfékezését, a hajléktalanok életvitele miatt felmerülő közbiztonsági és köztisztasági problémák megoldását sorolja, és nagyon szeretné, ha a jövőben az újbudaiak jobban megismernék a közterület-felügyelők munkáját. Kozma Levente tudatában van annak, hogy a „közteresekkel” az állampolgárok leginkább akkor találkoznak, ha szabálytalanul parkolnak, és megbüntetik őket. Az új igazgató szeretné, ha az itt élők tudnák, milyen szerteágazó tevékenységet végeznek a köz érdekében az itt dolgozók. Fontos, hogy a lakosság megismerje a munkájukat, és tudná, milyen problémákkal kereshetik meg őket.

Ennek érdekében Kozma Levente mindenképpen szeretné javítani az Újbudai Közterület-felügyelet kommunikációját a kerületben élők, dolgozók felé. Fogadóórákon, a pandémia elmúltával pedig tájékoztatókon, lakossági fórumokon, rendezvényeken is szeretnének megjelenni, hogy az újbudaiak bevonásával érhessenek el még jobb eredményt. Partneri viszony kialakítására törekszik a lakossággal.

A parkolási rendfenntartás a közterület-felügyelők egyik legfontosabb feladata. Kozma Levente szerint ez Budapest-szerte nagyon komoly probléma, mert az autók számának növekedése nem áll egyenes arányban a parkolási lehetőségekével, de a közlekedés biztonsága érdekében szigorú rendet kell tartani a jövőben is. Fontos nagyobb hangsúlyt fektetni a roncsautók felderítésére, elszállíttatására, hiszen ezzel újabb parkolóhelyek szabadíthatók fel a kerületben. A hajléktalanok ügye a közelmúltban is egyre több lakossági panaszhoz vezetett Újbudán. Az új vezető szeretné szorosabbra fűzni az együttműködést a rendőrséggel, a Máltai Szeretetszolgálattal, az állatvédelmi szervezetekkel, hogy mind a lakosság, mind a hajléktalanok számára elfogadható megoldások születhessenek. „Végleges megoldást a hajléktalanok problémájára hosszú évtizedek óta nem talált sem a rendészeti, sem a szociális szakma, de úgy gondolom, javítani mindig lehet és kell is a jelenlegi helyzeten. Tisztában vagyok azzal, hogy a lakosságot mennyire zavarják a sok helyen tapasztalható körülmények, így mindenképpen prioritásként kezeljük, hogy mindenkivel betartassuk a közösségi együttélés szabályait. Kötelességünk segíteni azokat, akik a közterületen életvitelszerűen élnek, ám fontos tekintettel lennünk azokra is, akik biztonsággal szeretnének közlekedni, élni, kikapcsolódni a kerületben” – mondta a közterület-felügyelet vezetője.

A közterületi engedélyek szigorúbb ellenőrzése mellett Kozma Levente különleges figyelmet szeretne fordítani a sok gonddal, zajjal, szennyezéssel járó építkezésekre, beruházásokra, a lakossági panaszok kivizsgálására. Az ilyen területekre közlekedő teherautók behajtási engedélyében foglaltakat nagyobb szigorral ellenőrzik, különös tekintettel a súlykorlátozások betartására, fellépnek az útburkolat-szennyeződésekkel szemben is. Kiemelten figyelik a tűzoltási felvonulási területeket – a katasztrófavédelem bevonásával –, illetve a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóhelyek szabályos igénybevételét.

Az új igazgató munkába állását segíti, hogy a közterület-felügyelők közül többekkel korábban rend-őrként dolgozott együtt. Kozma Levente bízik abban, hogy közösen nem csak megőrzik a kerület rendjét, hanem még magasabb szintre tudják emelni azt a közeljövőben.

„Én egy munkamániás ember vagyok, amit csinálok, azt mindig maximális erőbedobással teszem, így bízom abban, hogy az újbudaiak hamarosan tapasztalni fogják a változást” – fogalmazott az új igazgató.

Kozma Levente Debrecenben érettségizett gimnáziumban, majd a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolát is elvégezte. 2003–2016 között a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányságán teljesített szolgálatot. A ranglétrát végigjárva alosztályvezetőként szerelt le. Ez idő alatt 19-szer részesült vezetői elismerésben, ebből három alkalommal lett az év rendőre. 2016–2020 között a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Biztonsági Igazgatóságán dolgozott, 2020-ban pedig a Budaörsi Közterület-felügyeletnél teljesített szolgálatot.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest