2025.07.11.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Újabb EU-s pályázaton nyert Újbuda ! “Ifjúsági párbeszéd – fiatalok és döntéshozók találkozása” kategóriában

2 min read

Újabb projektre érkezik támogatás az Európai Uniótól Újbudára. A nagysikerű Erasmus+ program keretében kiírt “Ifjúsági párbeszéd – fiatalok és döntéshozók találkozása” kategóriában pályázott és nyert Újbuda Önkormányzata a Demokratikus Ifjúságért Alapítvánnyal (DIA) közösen.

Erasmus tájékoztató nap

A projekt célja, hogy kerületi fiatalok, tanulók, munkavállalók, vállalkozók bevonásával, vagyis közvetlenül az érintettek tapasztalataira és véleményére támaszkodva alkosson a kerület Ifjúsági Stratégiát. Azok a fiatalok pedig, akik részt vesznek a pályázatban, megismerhetik a helyi döntéshozás működését, fejlődik a vitakészségük, és tapasztalatot szerezhetnek a részvételi demokrácia működéséről.
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, és szeretnél részt venni a projekt megvalósításában, akkor regisztrálj az alábbi linken, és értesítünk a fejleményekről. Regisztrálhatsz magánszemélyként, de akár egy szervezet, osztály, bármilyen közösség kapcsolattartójaként is. 
Regisztrációs űrlap: https://cutt.ly/ujbudaifjusag-2021
Ha kérdésed van, akkor írj e-mailt: ifjusag@ujbuda.hu
 
Itt a lehetőség fiataloknak és kevésbé fiatloknak, na meg az örök fiataloknak is, hogy rész vehessenek és kreativitásukkal, ötleteikkel segítsék a programot. Legyél részese Te is a Jövőd építésének !
error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest