2022.06.27.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Borzasztó gyorsan terjed az indiai koronavírus mutáns és az oltások hatékonysága is kisebb ezekre

6 min read

Már Angliában és Amerikában is gondot okoz a koronavírus indiai mutánsa is, de már 19 másik országban (köztük európai országokban is) is kimutatták a jelenlétet – erről beszélt Jakab Ferenc virológus az ATV Híradónak. Hozzátette, a mutáns gyorsabban terjed és feltételezhetően súlyosabb betegséget is okoz, ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy valamilyen szinten az immunrendszert is képes kijátszani. 

Jakab Ferenc szerint a most meglévő oltások hatékonysága valamelyest kisebb lehet az indiai variánssal szemben, de ez nem jelenti azt, hogy az oltások egyáltalán nem védenek ellene. A szakember úgy véli, nincs ok az aggodalomra, mert az oltásokat a mutánsok megjelenéséhez lehet igazítani.

Az mRNS-vakcinák előnye ugyanis az, hogy ezekbe szinte minden olyan mutáció benne lehet, amelyek ellen védekeznünk kell – magyarázta.

Miközben elborzadva figyeljük Indiában a Covid pusztítását, érdemes vele alapszinten megismerkedni, mert a mutáns sajnos nem csak Indiára nézve veszélyes.

India gyakorlatilag kapitulált a Covid előtt. Az országban már nem tudják követni a fertőzöttek és a halottak számát, az egészségügy tartalékai kimerültek, elfogyott többek között az orvosi oxigén is. Jelenleg több ország is igyekszik segítséget nyújtani a katasztrofális helyzetbe jutott, 1,3 milliárd lakosú országnak.

Jelenleg úgy néz ki, hogy kulcsfontosságú szerepe van egy új, minden eddiginél érdekesebb mutáns vírusnak. A B.1.617-nek nevezett variáns ugyanis, kicsit leegyszerűsítve, két korábbról ismert mutáns egyesülése, a konvergens evolúció terméke. Az E484Q vagy L452R mutációkkal rendelkező variánsokat külön-külön már korábban is láttuk, de együtt, egy víruson belül még nem láttuk ezt a két mutációt.

A kettős mutáns terjedésére jellemző, hogy míg januárban csak elvétve fordult elő, április elején már ez okozta a fertőzések több mint felét Indiában, sőt egyes régiókban még többet is a Bloomberg adatai alapján. Azóta felfedezték Indián kívül több országban, például Írország, Nagy-Britannia és az USA hatóságai is beszámoltak már megjelenéséről az outbreak.info részletes elemzése szerint.

Számunkra ebből értelemszerűen Nagy-Britannia a leginkább releváns, ahol számos magyar él és dolgozik. Csak idő kérdése, hogy a kettős mutáns megjelenjen nálunk is, amire inkább előbb, mint utóbb számíthatunk. Több ország már letiltotta az India területéről történő beutazást, de ez valószínűleg csak késleltetni fogja a behurcolást, nem pedig megakadályozni. 

Az ördögi virusmutáció

Az indiai variánsban található mindkét mutációról ismert, hogy csökkenti a korábbi megfertőződés vagy vakcinák által kiváltott antitestek kötődési képességét a vírushoz, bár nem szünteti meg teljesen. Erről Jesse Bloom, a University of Washington mikrobiológus docense számolt be. Az L452R mutáció önmagában is képes a vírus fertőzőképességének mintegy 20 százalékos növelésére és a vírus elleni antitestek kötődésének 50 százalékkal történő csökkentésére az Egyesült Államokban végzett tanulmányok alapján. Ez a mutáció található a nemes egyszerűséggel „Devil”, azaz ördögnek nevezett kaliforniai mutánsban is, amely az év elején okozott pánikot az USA nyugati partján, tegyük hozzá, teljes joggal.

Jelenleg úgy tűnik, hogy ez a mutáció képes lehet az antitestek mellett a sejtes immunitás megkerülésére is.

A másik mutáció, vagyis az E484Q sem kecsegtet túl sok jóval. A mutációk megváltoztatják a vírus tüskefehérje ACE2 receptorral történő interakcióját is, amelynek a vírus légutakba történő bejutásban van szerepe. A két mutáció együttes előfordulása egy vírus variánson belül tehát valóban okot ad az aggodalomra. A további vizsgálatok jelenleg folynak, egy részükből már született tudományos publikáció, ezek többsége azonban független szakmai lektorok véleményére vár még. 

Nem árt óvatosnak lenni, mert ha hazánkat is elérik ezek a mutánsok (aminél nem ennek ténye a krdés, csak az időpontja), akkor egy a szombati nyitás alkalmával tapasztalt felőletlen magatartással pillnatok alatt berobbantjuk a minden eddiginél rosszabb helyzetet okozó újabb hullámot. Takán nem véletlen, hogy Németországban már nemzetbiztonsági kockázatnak tekintik a vírustagadó csoportokat és megfigyelés alá helyezték őket.

Romániában megjelent a koronavírus indiai változata a legfrissebb hírek szerint…

Koronavírus-gócpontot azonosítottak az Indiából érkezett építőmunkásoknál, a Brassó megyei botfalui cukorgyártelepen, Indiából érkezett építőmunkások körében, írja a Transindex a román egészségügyi minisztérium közleménye alapján. 

Az Indiából érkezett nyolc munkás közül ötnél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, a másik három személy tesztje negatív lett. Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) korábban közölte, hogy egy sepsiszentgyörgyi laborban kimutatták a koronavírus B.1.617.2 jelzésű indiai mutációját egy 26 éves személytől vett mintából. A fertőzött körülbelül egy hónapja érkezett az országba, és önként jelentkezett tesztelésre, mivel enyhe tünetei voltak. A közegészségügyi intézet szerint a kimutatott altípus nem azonos azzal, amelyik az angliai közegészségügyi szolgálat szerint az indiai megbetegedési hullámot előidézte.

A Brassó megyei közegészségügyi hatóság elrendelte a lakhelyi elszigetelést, és megkezdte a járványügyi vizsgálatot, kiderítendő, hogy a fertőzöttek kikkel kerültek érintkezésbe.

Romániában az utóbbi hónapban harmadára csökkent a fertőzés terjedési üteme: csütörtökön 1850 új esetről számolt be a stratégiai kommunikációs törzs, ami 30 százalékkal marad el az utóbbi két hét átlagától, és több mint 65 százalékkal az egy hónappal korábbi ütemtől.

Továbbra is magas, de már csökkenő tendenciát mutat a halálozások és a súlyos megbetegedések száma: csütörtökön is 138 halálesetet jelentettek, illetve csaknem 1300 koronavírusos beteg életéért küzdenek az intenzív terápián Romániában.

Románia egyébként egészségügyi felszerelésekből – 20 nagy teljesítményű oxigénterápiás készülékből, 75 oxigénpalackból és 80 dúsítóból – álló segélyszállítmányt küldött szerdán egy katonai repülőgéppel Indiának a két ország között 2013 óta működő bővített partnerség keretében. (Transindex/MTI)

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest