2024.04.19.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Újbuda Polgármesterének rekaciója a Saroktelek eladása ügyben a Momentum álláspont váltását követően

5 min read

Image: 74020889, A Zsombolyai utca, Ulászló utca, Kökörcsin utca közötti saroktelek Újbudán, 2021.04.19-én., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Dr. László Imre, Újbuda polgármestere az alábbi nyilatkozatot tette, az újbudai Saroktelek ingatlan eladása körül kipattant vita és a Momentum álláspontjának megváltoztatása kapcsán:

“Öntsük tiszta vizet a pohárba a Saroktelek ügyében!
 
Újbuda a korábbi, fideszes városvezetéstől örökölte az Ulászló, Zsombolyai, Kökörcsin és Vincellér utca által határolt saroktelek beépítésének tervét. A Hoffmann Tamás vezette önkormányzat a tervekre és az ingatlan kiürítésére már csaknem 100 millió forint közpénzt elköltött, miközben egyetlen lakossági fórumot vagy egyeztetést sem tartottak az ügyben.
 
Ez az újbudai Fidesz öröksége!
2019 őszén új vezetést választottak az újbudaiak, amely folyamatosan kapcsolatban volt az ügyben a helyiekkel. A pályázatot a jogszabályoknak megfelelően írtuk ki, ezt támogatta az összes szövetséges párt, azaz az LMP, a Párbeszéd, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és a Demokratikus Koalíció is.
 
A pályázat fontos része, hogy itt gyermekorvosi rendelők is épüljenek, amelyek a kerületiek életminőségét javíthatják. Ezt akkor Bakai-Nagy Zita Újbuda, Barabás Richárd, Hintsch György és Orosz Anna alpolgármesterek is támogatták. Ellenvetéssel nem éltek, és sajnos a megörökölt projektjelleg nem is adott széles mozgásteret. Meg kell azonban jegyezni, hogy mind a tervezés idején, mind most a hatályos építési szabályozás jóval nagyobb épületet engedélyezne erre a területre. Ezzel szemben Hintsch György, MSZP-s alpolgármester a kezdetektől fogva felemelte a hangját, és munkájának köszönhetően az önkormányzat ennek ellen is tudott tartani.

 
Tiszteljük a kerületi civil önszerveződéseket, és mindent meg is teszünk azért, hogy a korábbi időszaktól eltérően legyen köztünk párbeszéd és együttműködés. Egy nehezen megváltoztatható projektet örököltünk, a polgármesternek és minden alpolgármesternek közös felelőssége, hogy a kérdés megnyugtató módon rendeződjön. Erre még ezen a héten lehetőség is nyílik, miután hamarosan kiderül, hogy milyen pályázatok érkeztek, és ezek ismeretében, valamint a környéken élők és a 150 ezer újbudai érdekeinek figyelembevételével meghozza végleges döntését Újbuda vezetése.
 
Most nem politikai kommunikációra, hanem megoldásra várnak tőlünk a helyiek, ennek fontosságát pedig mindenkinek át kell éreznie.”
 
Szerkesztői lábjegyzet: Ennek az igatlannak a kapcsán szerintem azt senki nem vitatja, hogy mit örökölt a jelenlegi Önkormányzati vezetés, ahogy szerintem nem kívánja senki eltussolni a felelősségét az előző vezetésnek, akik egyáltalán felvetették az ingatlan értékesítésének ötletét oly módon, hogy oda két 6 szintes ház épüljön közpark és fák helyére. Azonban nem csak az a kérdés, hogy mit örököl egy önkormányzat, de az is mit kezd vele. A lakosság és az azokat képviselő civil szervezetek véleményének kikérése, a döntések előkészítésénél azok bevonása nem kérdőjelezhető  meg, ha mégis, akkor nagyon rossz irányba menne a kerület. 
A kérdés tehát az, hogy ki lett vagy sem kérve az ott élők és átalában az újbudaik véleménye a projekt kapcsán az előző és a mostani Önkormányzat által is. AZ ottani civilek bejegyzései alapján nem volt erről érdemi egyeztetés, míg a Polgármester szerint igen. Hogy mi az igazság azt én rábízom az olvasókra, ott lakókra.
 
A magam részéről továbbra is azt gondolom, ha azzal kampányolunk, hogy Újbuda megtelt, akkor ezt vegyük is komolyan, és inkább arról kezdjünk egyeztetést a kormánnyal, vagy bármilyen illetékessel, hogy ne kelljen az előző vezetés által megtervezett ingatlan együttes megépítésére engedélyt adni a telek eladásával. Egy biztos a Saroktelek nagyon kinőtte magát, hiszen most már a második párt szól az értékesítés ilyen formája ellen, így láthatóan az Önkorményzatnál sincs egyetértés ebben a kérdésben, vagy egyszerűen csak kezdik érezni a civilek erejét, és a közeledő választásokra tekintettel elindult a helyezkedés, hiszen akkor mi, civilek ki tudja miért megint fontosak leszünk.
 
Én már önmagában azt sem értem miért kellene megint vigar sebességgel eladni ingatlanokat az elvonásokra hivatkozva, miközben a Polgármester nagyvonalúna ömaga mondot le az elvonások 90%-ról, és üzente meg, hogy közel egymilliárd forintot kér csak kompenzációként.
 
De ahogy mondni suokták a másik oldalnak és van bőr a képén, de rendesen:
A Civilek pontosan tudják, hogy az előző vezetés alatt milyen módon ment az ingatlan értékesítés, hiszen nem a semmiből nőttek ki az elmúlt években a lakóparkok, toronyházak, irodaházak tömegei. Így azért elég álságos azt hirdetni, a hogy a mostai vezetés kiárulja Újbudát, miközben Ők is pontosan ezt tették.
Régi megállapításom, hogy ha pártokról van szó, akkor egyik kutya, másik eb. Hát ezért egyre hangosabb és aktívabb a civil társadalom. Roppantul elegünk van az egymásra mutogatásból, az ál-Zöld politikából, az ingatlan mutyikból, és fokozottan   elegünk van a szakpolitikusokból, akik még ahhoz sem értenek, ami eredetileg a szakmájuk volt, igaz sokan még pár évet sem húztak le a választott hivatásban, mert megérezték, megértették, hogy politikusnak lenni, sokkal jobb üzlet. 
error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest