2021.12.05.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Megérkezett a Pilisi Parkerdő Zrt hivatalos válasza korábbi cikkünk, a kamaraerdei fakivágások kapcsán

4 min read

Cirka 2 hete jelent meg egy cikk a Lokálpatrióta hírportálon tervezett erdőgazdálkodási tevékenységekről, ami köznyelven fakivágásokat takar. Akkor felkértem a terület önkormányzati képviselőjét Bába SZilviát, hogy nézzen utána az ügynek és szerezzen be hivatalosan is lehetőleg megnyugtató válaszokat a terület üzemeltetőjétől, a Pilisi Parkerdő Zrt-től. A Képviselőnő maximális segítségnyújtást ígért és állta a szavát, így végül elérte, hogy hivatalos válasz szülessen a Lokálpatrióta kérdéseire, felvetésére. Ezúton is köszönöm SZilviának, hogy a választókörzete és egész Újbuda lakooságának érdekeit képviselve elérte, hogy érdemi kommunikáció történjen. A Pilisi Parkerdő Zrt válasza egyébként örömteli és egyben a fehér holló kategória a Lokálpatrióta cirka féléves történetében, hiszen többnyire bár felajánlom adott ügyekben és egyben felkérem az érintetteket, hogy álláspontjukat képviselve nyilatkozzanak, de ezt igen csak ritkán veszik igénybe. Remélem a jövőben ez is változni fog, hiszen a Lokálpatrióta csak közvetíti az itt élők, civilek panaszait, kérdéseit, észrevételeit, olykor aggodalmaikat, így válaszok elmaradásával azokat nem tisztelik meg sokszor, akik a válaszadókat felkérték, megbízták, és adóforintjaikkal el is tartják őket

És akkor íme a Pilisi Parkerdő Zrt válasza a fentebb idézett cikkünkre:

“Tisztelt Képviselő Asszony!

A lokalpatriota.net weboldalon megjelent cikkel kapcsolatban szeretném a következőkről tájékoztatni:

•       A XI. kerületben található Kamaraerdő természetvédelmi oltalom alatt nem álló, gyenge, kavicsos termőhelyen található erdőterület, amelyen az egykorú kőris, cser és tölgyállomány mellett akác, valamint a felhagyott kiskertekből átkerült inváziós bálványfa él.
•       A gyenge termőhelyi adottságok és az állomány általános állapota erdőfenntartási szakmai szempontok alapján a jelenlegi erdők ütemezett mesterséges átalakítását indokolná, azonban ezt a Pilisi Parkerdő azért váltja ki alternatív szakmai megoldásokkal, mert a Kamaraerdő a környéken élők számára kiemelt jelentőséggel rendelkezik, s szeretnénk megőrizni a terület erdőképét, közjóléti és rekreációs funkcióit.
•       Kollégáink folyamatosan követik az erdőállomány egészségi állapotát, aminek alapján a Kamaraerdő olyan erdőfelújító koncepcióját dolgoztuk ki, amelynek alapján csak a legszükségesebb helyeken a legszükségesebb mértékű beavatkozást végezzük el, annak érdekében, hogy a jelenleginél egészségesebb, a klímaváltozás negatív hatásaival szemben ellenállóbb erdőt alakítsunk ki.

A Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgazdálkodási tevékenységét a hatályos 2009. évi XXXVII. törvény (Erdőtörvény) alapján látja el, az illetékes szakhatóságok felügyelete mellett, az általuk elkészített 10 évre szóló körzeti erdőtervek szerint. Társaságunk az elvégzendő munkálatokról minden évben tájékoztatja önkormányzati partnereit, kérdés esetén pedig készséggel szolgálunk részletes válaszokkal.

Bízunk benne, hogy a cikkben megfogalmazott kérdésekre sikerült válaszokkal szolgálnunk. Tájékoztatjuk továbbá, hogy Társaságunknak nincs tudomása arról, hogy az erdőterület ingatlanfejlesztés helyszínéül szolgálna, a mi feladatunk továbbra is az erdő felelős kezelésére és fenntartására irányul.

Üdvözlettel:

Mészáros Péter
szóvivő

Pilisi Parkerdő Zrt. “

Természetesen jogában áll mindenkinek a választ elfogadni vagy elutasítani, ebben nem cél bárkit befolyásolni. Amennyiben van, aki úgy gondolja olyan fák is kivágásra kerülnek, amelyek nem indokoltak, nem betegek, nem veszélyeztetnek, akkor ez esetben az egyetlen járható út olyan felelős szakértő felkérése az adott fák beviszgálására, aki jpgosult ilyen szakvélemény kiállítására. Amennyiben a Lokálpatriótához eljuttat bárki ilyen szakvéleményt, akkor ahogy eddig is, ezútán is adok lehetőséget ezek megjelenésére, vágatlanul, teljes terjedelmükben, a kiegynsúlyozott, független hírportál értékrendje és kiemelten LAKÓPOLITIKAI irányvonala mentén.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest