2021.12.05.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Veszélyben a Hamzsabégi sétány Újbudán, a civilek ismét mozgolódnak, hogy megvédjék a környéken élő legalább 15.000 ember érdekét…

2 min read

A Jövő Tv-nek Nyilatkozott a POPÉK , azaz a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért, illetve az LMP önkormányzati képviselője, Kreitler-Sas Máté a Hamzsabégi Sétányon tervezett cirka 1000 fa kivágását is jelentő harmadik vasúti pálya ügyében.

A civilek nem a vasúti közlekdés fejlesztése ellen vannak, és véleményük szerint szerint a jelenlegi 2 sínpálya alkalmas a szükséges személyközlekedés fejlesztésének kiszolgálására, viszont ez a sűrűn lakott terület nem lehet a teherszállítás tranzit útvonala.

Ráadásul nemrég a parlamantben is elfogadták, hogy a Hamzsabégi sétány zöld terület maradhasson, így érthetetlen, ha ennek ellenére az építkezés felvonulási terület igénye miatt közel 1000 fa kivágását rendelnék el a töltésen és a töltéstől számított 6 méteres sávban. Ez gyakorlatilag a jelenlegi zöld sáv letarolása lenne.

A riportból egyértelműen kiderül, hogy lenne más megoldás is, és az is, hogy a jelenlegi személyszállítási forgalom kapacitása az emeletes vonatokkal, illetve a vagonok számának növelésével megoldható lenne a jelenlegi 2 pálya szakaszon.

A civilek a Saroktelek ügy és egy iskola udvar értékesítésének megakadályozása után újabb feladat, mondhatni feladvány elé kerültek, meg kell akadályozni, hogy a Hamzsabégi sétányt letarolják és egy betonfalat húzzanak fel az ott élők “érdekében” a jelenlegi pihenő övezet helyére, megszüntetve a környék egy igen fontos közösségi terét. Napokon belül újabb akciókkal fog jelentkezni a kerületünk 3 legaktívabb civil szervezete, amiről természetesen a Lokálpatrióta elsőként fog tájékoztatni.

És íme a cirka 8 perces videoriport, érdemes minden kerületünkben élő, és kerületünkért aggódó lakónak megtekinteni, és természetesen csatlakozni a Civilek tiltakozó akcióihoz.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest