2025.07.09.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Miközben a civilek a Ménesi út 16. sz alatti villa eladását igyekeznek megakadályozni, közben egy másik villát Gellért hegyen földig romboltak

8 min read

A XI. kerületi Ménesi út 16 sz. alatti “Elekes Villa” is rajta van az Önkormányzat eladási listáján, így félő, hogy ha egy profit orientált ingatlanfejlesztő cég teszi rá a kezét, akkor ez az épület napok alatt bontásra lesz ítélve.

A rövid időn belül 100 éves, egykor a Gellérthegyi Faiskola és Kertészeti Részvénytársaságnak otthont adó ház nem áll semmilyen védettség alatt. Vagyis amennyiben olyan tulajdonoshoz kerül, aki nem számol (legalább) a főfalak megtartásával, az épület eltűnhet a föld színéről, és alkalom nyílhat egy újabb tájseb méretű óriásberuházásra.

Az Elekes-villa környékén élők határozottan kérik, hogy az önkormányzat addig ne hirdessen eredményt az eladási pályázaton, ameddig az épület nem kerül védettség alá! Csak így kaphatnak garanciát az 1920-as évek óta kialakult utcakép megóvására.

Szentimreváros lakóit sokkolták az utóbbi idők jelentős környezetterheléssel és az utcakép(ek) radikális átalakulásával járó építkezései (a Szent Margit és a Szent Imre Gimnáziumok csarnoképületei, Bibó Szakkollégium), valamint más, tőlünk távolabbi, egyelőre még csak terv állapotban létező kerületi nagyberuházások (pl. Buda Gardens). Ezért szeretnének biztosítékot kapni, hogy a Himfy–Ménesi viszonylatban több radikális bontásra, átalakításra nem kerül sor.

Némi reményre adhat okot, hogy Barabás Richárd alpolgármester facebook oldalán az alábbi nyilatkozatot tette Elekes Villa ügyben:

“A városvezetés elkötelezett az Elekes-villa védelme mellett
A Ménesi út 16. szám alatt található Elekes-villa egy évek óta üresen álló épület, melynek hasznosítása régóta téma a kerületben. A helyieket azonban aggodalommal tölti el a közel 100 éves épület esetleges tulajdonosváltása, lebontása.
Rendszeresen kapcsolatban állok az utca lakóival. A kezdetektől megértem a félelmeiket:
– Féltik a közel 100 éves villát, amely a patinás Eötvös Kollégiummal együtt meghatározó része az utcaképnek.
– Sokkolták őket a Fidesz által támogatott, az elmúlt években történt nagyberuházások, melyek környezetterheléssel járnak és radikálisan megváltoztatták az utcaképet.
Éppen ezért támogatom a kezdeményezésüket, mellyel védettséget kérnek az épületre, hogy az utcakép érintetlen és egységes maradhasson egy tulajdonosváltás esetén is.
 
94 lakó írta alá azt a kezdeményezést, melyben kérelmezik a Polgármester urat, a Főépítész urat és engem, a képviselőjüket, hogy mielőbb helyezzük védettség alá az élületet. Emellett garanciát kérnek arra, hogy legalább a főfalak megtartása, de még inkább maga az épület megőrzése legyen feltétele az eladásnak.
Örömmel és büszkeséggel tudom ma kimondani, hogy az egész városvezetés elkötelezett a Ménesi 16 homlokzatának megőrzése mellett. Mindent megteszünk azért, hogy az épület homlokzata és ezáltal az utcakép érintetlen maradjon.”
 
Persze remény ide vagy oda sokkal biztatóbb lenne, ha azt olvashatnánk, hogy az Önkormányzata megtette a szükséges lépéseket az épület műemléki védettségének megszerzése érdekében, és addig is érvénytelenítette a pályázatot. 
A napokban beszélgettem a Hamzsabégi úton élőkkal, ahol nem épület, hanem cirka 1000 fa és egy komplettt sétány 6 méter széles részének kiírtására készülnel, és pont azt mondták, hogy valami hasonló kiállást várnának az alpolgármester úrtól az Ő ügyükben is. Hát igen Újbuda hemzseg az ingatlan ügyektől, amelyek egyre sűrűbben és egyre több helyen verik ki a biztosítékot az ott élőkben.
Barabás Richárd nyilatkozatát én azért annyival kiegészíteném, hogy sajnos nem csak a Fidesz többségű önkormányzat idejére tehetőek a környzetterheléssel és az utcakép radikális megváltoztatásával járó nagyberuházások, ment ez rendesen Molnár Gyula idejében is, szóval az ebben a kérdésbena  bűnösök sora elég hosszú.
 
Ez különösen igaz annak a tükrében, hogy miközben aggódnak a helyiek az Elekes Villáért, onnan nem túl messze a Gellért hegyen pár nap alatt a földig romboltak egy másik villa épületet a Somlói út 52. sz. alatt. Az épületet dr. Rados Jenő (1895–1992), a XX. századi magyar építészettörténet egyik legfontosabb alakja tervezte 1932-ben.
 
Az épített örökség fontos darabjai az elmúlt években sorra tűntek el a hazai városokból, esetleg felismerhetetlenül átalakultak, vagy társasházaknak, középületeknek és villáknak adták át a helyüket. A tempó az elmúlt néhány évben érezhetően egyre gyorsabbá vált, hiszen a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) 2012-ben indult szétszedésével egyre gyengült az épületek megmaradásáért küzdő szakemberek érdekérvényesítő képessége.
 
A Somloi Villa életében ez év április 19-e lett a sorsdöntő esemény, amikor az Iconic Team Ingatlanfejlesztő Kft., illetve a BAT-HOMES Kft. is tulajdonjog bejegyzése iránti kérelemmel fordult a hatósághoz, május közepén pedig jókora meglepetésre megkezdődött a ház bontása. Bércsak ilyen vihar tempót látnánk kerületünk zöld szigeteinek védelmében illetve azok fejlesztésében, egyéb Zöld programokban.  A tulajdonjog bejegyzésének ilyen típusú gyorsaságát szivesen látnánk mi magánemberek is “normál” építkezéseink esetén, de nekünk valahogy ez sosem sikerül…
A döbbenetet csak fokozza, hogy ezt az épületet 2014-ben Újbuda önkormányzata még kerületi védelem alá akarta helyeztetni.
 
A megmentésről már lecsúszott az Önkormányzat és mindneki más is fenti fotó alapján, de a kérdés attól még itt marad, na most milyen megalomán építmény kerül Gellért hegy szívébe ?
A 24.hu derítette ki, hogy a négy évvel ezelőtt alapított, oldalán azonban 1999-es referenciamunkát is mutató Iconic Team neve nem ismeretlen a hazai piacon: a társasházak generálkivitelezésével, illetve családi házak építésével foglalkozó ingatlanfejlesztő honlapján számos, már elkészült munkájuk látványterve, illetve fotója látható, amiket végiglapozva felmerül a halovány gyanú, hogy egy korábbi munkájukhoz hasonló, egyediséget nélkülöző lakóépület kerülhet majd erre a telekre is.
 
A cég tulajdonosi hátterében az Opten céginformációs adatbázisa szerint nem tűnnek fel furcsa szálak, és ugyanez igaz a 2021. február 16-án alapított BAT-HOMES-ra is, így jó eséllyel nem egy nagy befektetőcsoport vagy ismert üzletember áll a projekt mögött.

A lényegen mindez persze semmit sem változtat, hiszen a döntő változás már megtörtént:

nyomtalanul eltűnt egy fontos tervező építészet- és várostörténeti szempontból is kiemelkedő, megőrzésre érdemes munkája, helyét pedig egy kortárs utód veszi át.

A 24.hu megkereste az ingatlanfejlesztő cégek egyikét illetve Kerületünk Önkomrényzatát is, hogy milyen jellegű épület felépítése várható a lebontott villa helyén.

az Iconic Team vezérigazgatója, Marinka Szilvia válaszában elmondta, hogy hogy a területen egy legalább hat lakást magában foglaló, geotermikus energiát hasznosító rendszerrel ellátott, környezetbarát épület születik majd, jogerős tervek azonban még nem léteznek. (Szerk. – Szóval akkor itt még bármi épülhet, mert amilyen gyorsan kiadták az engedélyt a bontásra, pont olyan mértékben lassítható a végleges építési terv az ingatlanpiaci árfolyamok mozgásához, a legkedvezőbb piaci helyzethez igazítva). Az ügyvezető nő elmondta még, hogy a dr. Rados Jenő tervezte épületet azért bontották le, mert az eredeti épület kialakítására, statikájára, illetve műszaki állapotára is tekintettel ilyen átalakítás vagy átépítés gazdaságosan nem végezhető a kitűzött cél megvalósítására. ( SZerk. – Ezt értjük, de a ki a fene akart ide a villa helyére egy iylen jellegű épületet ? Az itt élők aligha álmodoztak arról, hogy egy ötszobás lakásból 6 lakásos társasház legyen. )

Az Iconic Team a II. kerületben pl így álmodta meg az épületet:

Kerületünk Önkormányzatának a reakciója szűkszavú, de tényszerű volt :

“A mostanra lebontott épület állapotával kapcsolatban semmiféle információval nem rendelkeztek, sőt kijelentették, hogy mivel az semmiféle védelemmel sem rendelkezett, így eltüntetéséhez

nincs szükség a kormányhivatal vagy az önkormányzat támogatására, jóváhagyására vagy engedélyére.”

Ok értjük mi ezt is, csak azt nem értjük 2014 óta miért nem volt elég 6 év az épület védelem alá vételéhez. (mondjuk erre is van azért utalás az Önkormányzat válaszában, miszerint “az épület valóban nem élvezett helyi védelmet, hiszen annak alapvető feltétele az értékvizsgálat megléte, ami a kerületben pillanatnyilag nem áll rendelkezésre.” tehát egy majdnem 100 éves épület sorsát egy ilyen apróság dönti el, na most erre mit is lehetne írni…És csak naivan kérdezem, ha itt nem áll rendelkezésre, akkor hol, melyik kerületben, fővárosban, és onnan nem lehetett volna ezt kérni ?

A telekre kerülő társasház vázlatterveit az építtető nemrégiben szakmai konzultációra nyújtotta be Újbuda főépítészéhez, majd településképi véleményt is kérelmezett. Ennek eredménye még nem ismert, hiszen a Tervtanács még nem vizsgálta meg a tervet, így a továbblépéshez nélkülözhetetlen szakmai állásfoglalás egyelőre nem áll rendelkezésre. (Szerk. – Hát kiváncsian várjuk, hogy Főépítészünk mit lép, de tartok attól, hogy komoly ellenállásba itt sem fog ütközni az ingatlanfejlesztő)

Akkor a Somloi Villa 1.0 ügy lezárult, a 2.0 története pedig még picit várat magára.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest