2021.10.26.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Az előválasztás egy jó gondolat volt, de mára kezd színjátékká, önmaga paródiájává válni

3 min read

Volt egyszer egy előválasztás…

Még le sem zajlott az előválasztás, mégis múltidőbe kell tennem, mert az elmúlt hetek sorozatos visszalépései “egymás javára” pontosan azt tette/teszi tönkre, amiről az előválasztásnak szólni kellett volna. Láthatóan elkezdődött a politikai színjáték, amiben a 3 erősebb jelöltből kettő (DK-Jobbik) összefog, hogy harmadik erős jelöltet, a Momentumot már az előválasztáson eltüntessék a 2022-es választási pályáról. 

Persze értem, sőt érthető, hogy mindenki magának akarja a hatalmat vagy annak legnagyobb szeletét, hogy összefogás ide vagy oda végül – ha nyernek – az adott párt irányítson, mondjuk ki legyen az abszolút nyertes. Ehhez pedig már sok száz éve a világon az “oszd meg és uralkodj” politikát használják a politikusok, de nevezhetném előre megtervezett kiszoritósdinak vagy vezér áldozatnak is. (minket választókat folyamatosan megosztanak, de lásd olykor egymást közt is alkalmazzák az elvet – persze ránk támaszkodva- a pártok.

Bár az emberek többnyire úgy gondolják, hogy az ellenzéki összefogásban a két egymástól legtávolabb lévő párt ideológia és minden egyéb szempontból a DK és a Jobbik, és talán sokaknak meglepetés a két párt összeborulása az előválasztások elött, de ez valójában egy cseppet sem meglepetés. A 3 nagyobb támogatással bíró pártnak egyformán az az érdeke, hogy végül Ő legyen a legerősebb, így nem csoda ha kettő összefog, legyenek bármely távol is egymástól, a harmadik kiszorítása érdekében. Illúzióink ne legyenek, a két jelenlegi “harcostárs, ha hatalomra kerülnek le fogják játszani egymással a végső mérkőzést, mert mint tudjuk “csak egy maradhat”, akkor is, ha ezt ellenzéki összefogásnak hívjuk. A másik 3 párt meg ácsingózik, hogy nekik mi jut a koncból, amit megnevezhetünk a hallgatás árának is. Természetesen a Momentum sem patyolat tiszta, hiszen Fekete-Győr András nyilatkozatival, megnyilvánulásaival folyamatosan feszegeti az ellenzéki összefogáson belül épp az összefogást. Kamikáze típusú, hazárdírozó politikája is elősegítette, hogy a két másik nagy rivális összehúzza a szemöldökét, kvázi szinte egymáshoz lökte Őket a Momentum vezetőjének felelőtlensége.

Megérthetem, megérthetjük, hogy a politika,  a politikai szereplők sosem változnak és ez is csak előre látható, előre megírt forgatókönyv része, mondhatni így kell ennek lennie. Csak éppen azoknak az elárulása, akiket felébresztettek a közönyből, a fásultságból az előválasztás eszméjével, elárulása azoknak, akik elhitték, hogy létezik összefogás, létezik választói akarat. 

Volt egyszer egy előválasztás… igen csak volt, hiszen még hónapok vannak hátra a megrendezéséig, de a 106 körzetből választói szempontból egyre több máris elesett, hiszen nem mi választók mondhatjuk meg, hogy kit tartunk a legjobbnak vagy a legesélyesebbnek. Ez egy lehetőség lett volna, hogy mi, az ország polgárai végre az adott emberre és ne egy politikai pártra szavazhassunk, aki megméretteti magát a fidesszel szemben, de ennek a lehetőségét szép lassan teljesen elveszik tőlünk. Mi, választók semmivel sem érünk többet az ellenzéki összefogásnak, mint a fidesznek, mi továbbra is előre megírt forgatókönyv szerint mehetünk birkaként a szavazófülkébe és szavazhatunk majd arra, akit nekünk kijelöltek politikai hatalmi harcok eredményeként. Nagy kár ezért a rendszerért, ismét becsapták a választókat, a politikai pártok ismét megmutatták igazi arcukat, amit úgy hívnak hiteltelen…

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest