2021.10.27.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Határozott állásfoglalás helyett játék a szavakkal, avagy lesz vagy sem Fundan egyetem és Budapest-Belgrád vasútvonal kormányváltás esetén…

6 min read

Ellenzéki miniszterelnök-jelöltek a kínai elnöknek: Leállítjuk a Fudant, ha nyerünk…

jelent meg a Telex egyik mai cikkében…

Na hurrá, végre tökösen bevállalja az ellenzéki összefogás, hogy mindkét projektet leállítja, ha kormányra kerül..  Már-már kezdenék örülni, sőt szinte keresem, hogy hol is lesz a választófülke, de én alapvetően nem csak szalagcímeket olvasok, hanem az egész cikket, így kissé lecsorbult a mosoly a számról, amikor az alábbi részhez értem…:

“A jelöltek a levélben megállapítják, hogy a Belgrád–Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem budapesti kampusza jelenlegi feltételek mellett való megépítése nélkülözi a magyarországi politikai erők közötti egyetértést, valamint a közvélemény többségének támogatását. A két beruházás előkészítése átláthatatlan, azokat a magyar kormányzat titkolózása övezi, ráadásul az előrehaladottabb vasúti beruházás környékén már megjelentek a jelenlegi magyarországi kormányzat gazdasági holdudvarának képviselői – áll a levélben.”

Ebben  a két mondatban ott a nem túl biztató valóság, ahogy a mondás tartja a lényeg a részletekben van…

Szóval kiemelném a “jelenlegi feltételek mellett” részt a szövegből, szóval nem azzal van a baj, hogy felépülne ez a két gigaberuházás, hanem hogy nem a jelenlegi feltételek mellett… Persze az már nincs leírva, hogy milyen feltételek mellett nyerné el az ellenzéki összefogás támogatását a két ügy. Fele ennyiből már Ok ? vagy fele akkora területen rendjén van (lásd Fundan) ? Vagy cseréljük fel a Diákváros és a Fundan területét, és akkor megegyeztünk ?  

Már bocsánat, de nem azt kommentáltuk, hogy egyikre sincs szükség, többek közt azért, mert egy életre eladósít minket, no meg azért sem, mert nem szeretnénk a Kínai kommunista párt kihelyezett tagozata lenni, és még lehetne sorolni. Na de akkor miért is csempészték be ezt az apróságot  a hangzatos nyilatkozatba ?   A Hamzsabégi sétány kiirtása miatti tiltakozóknak is már-már megnyílt egy halvány reménysugár a szalagcím alapján, de aztán jön a fekete leves…Tehát ha nem a jelenlegi feltételek mellett (bár nem mondjuk ki, a jelenlegiben mivel nem értünk egyet), hanem más feltételek mellett (bár nem mondjuk ki, mik is ezek a más feltételek) épülne meg a két Giga beruházás, akkor még sincs szó leállításról, vagy ha így szeretnénk hívni, akkor maximum ideiglenes leálllításáról a feltételek egyeztetéséig.

Gondolom az ilyen típusú bújtatott fogalmazást hívjuk “nagypolitikának”, amit mi úgy sem érthetünk jöjjön az jobbról vagy balról, kormánytól vagy ellenzéki összefogástól.

És akkor ott van még a mondatban a “ráadásul” kifejezés, meg ami utána jön, azaz alapvetően ezek szerint az a probléma kinek a holdudvara húzhat hasznot az építkezésből, miközben azt kellene mondani, hogy köszönjük, de nem kérünk az építkezésből. Akkor ha olyan gazdasági társaságok jelennek meg az építkezés környékén, akik nem a jelenlegi kormány holdudvarában vannak, akkor minden OK, mehet az építkezés. Az már csak hab a tortán, hogy az elmúlt 30 évben minden kormánynak volt holdudvara többek közt a gazdasági életben és rendre meg is jelentek, amint a haverok kerültek kormányra, így elnézést ha azt merem mondani én még nem látok semmilyen garanciát arra, hogy ez a következő években másként fog történni. Ha pedig ilyen közlemények jelennek meg, benne ezekkel az apró részletekkel, akkor még kevésbé fogom azt hinni, hogy lesz tényleges változás.

Az is végtelenül érdekes, hogy fenti idézett mondatok után egyből jön a következő:

“A miniszterelnök-jelöltek leszögezik: bármelyiküket is választják meg Magyarország következő miniszterelnökévé, a választók többségének nyilvánvaló akaratával összhangban haladéktalanul leállítják a Belgrád–Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem budapesti kampuszának a jelenlegi feltételek melletti megépítését, és nem élnek a jelenlegi kormányzat által Magyarország számára igényelt hitellel sem.”

Na most akkor leállítjuk és nincs tovább, vagy a jelenlegi feltételek mellett nincs politikai egyetértés, ergo ha lenne ettől eltérő feltétel, akkor lehetne.

majd jön a záró mondat:

„Mindemellett őszintén bízunk abban, hogy a jelenlegi magyar kormánynak a két beruházással kapcsolatos hibás lépései, illetve ezek sajnálatos következményei nem képezik majd akadályát annak, hogy az országaink között sok szálon futó és hagyományosan jó kapcsolatok tovább fejlődhessenek” 

Szóval ezt nem, vagy nem ilyen feltételekkel, de természetesen nem szeretnénk emiatt az apró nüansz miatt elszakadni a kínai gazdaságtól, a kínai tőkétől, a kínai cégektől…Pedig felmerül a kérdés, hogy ha a Fundan egyetem kapcsán például a Kínai Kommunista Párt kihelyeztt tagozatának, a kémkedésnek és a befolyásolásnak a lehetősége, akkor ez miért ne történhetne meg a hazánkban tartózkodó és majd érkező kínai cégeken keresztül. (nem mellesleg nem  egy kínai cégről derült már ki, hogy az adott országban kémkedett a kommunista párt megbízásából, de ide sorolhatjuk azon termékeiket is, amelyek nem kevés információt továbbítottak rólunk engedélyünk nélkül a Nagy Fal mögé. Nem kellene egyértelműen meghatározni, hogy akkor pontosan mit is jelent a magyar és a kínai viszony gazdasági és/vagy politikai szempontból ? De mondhatnám a kulturális és egyéb szempontokat is. 

Azt gondolom nem lenne haszontalan, ha egyértelműbben fogalmazna az ellenzéki összefogás hat miniszterelnök jelöltje, és eldöntenék, hogy a jelenlegi feltételekkel nem épülhet meg ez a két projekt, vagy semmilyen felétellel nem épülhet meg. 30 éve hallgatjuk az ehhez hasonló jól hangzó, de apróbetűk közé rejtett finomításokkal megtűzdelt marketing szövegeket, ahogy rengeteg ígéretet is, amelyekből ezt követően nem lesz semmi.  Ideje lenne már, hogy a kevesebb ígéret, de az megvalósul és a nincsenek apróbetűs, rejtett részek a propaganda anyagainkban típusú kormányzás következne. Talán érthető, hogy ha 30 évig hülyének nézik a választókat, akkor eljutunk a betelt a pohár fejezethez.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest