2024.04.19.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Tájékoztatás a tanévkezdő csomag igényléséről

1 min read

Önkormányzati rendelet alapján minden olyan gyermek tanévkezdő csomagot kap, aki a XI. kerületben önkormányzati fenntartású óvodába újonnan iratkozik be, illetve Újbudán működő állami fenntartású iskolában kezdi meg az 1–4. évfolyamot 2021 szeptemberében.

A XI. kerület önkormányzati, illetve állami köznevelési intézményekbe járó gyerekek szeptember elején az óvodákban, iskolákban igénylés nélkül, automatikusan kapják meg a tanévkezdő csomagot. Az olyan családok is kaphatnak csomagot, amelyben az 1–4. évfolyamos diák újbudai lakóhellyel rendelkezik, de nem kerületi köznevelési intézménybe jár. Az érintettek szülei 2021. augusztus 1-jétől igényelhetik ezt, kerületi lakcím vagy tartózkodási hely, illetve a tanulói jogviszony igazolásával. Az ehhez szükséges, digitálisan is kitölthető dokumentum papíralapon vagy az Újbuda-honlapon lesz elérhető augusztus 1-jétől, és az ügyfélkapu e-Papír szolgáltatásával is igénybe lehet majd venni. Annak érdekében, hogy a gyerekek még a tanévkezdés előtt megkaphassák a tanévkezdő csomagot, kérjük, igényüket lehetőleg minél hamarabb jelezzék!

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest