2022.01.27.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Nyílt levél Bakai-Nagy Zitának a Hamzsabégi sétány egyik lakójától avagy a lakossági támogatások megvonása a pártoktól

9 min read

Úgy tűnik a Hamzsabégi sétány ügyében az Önkormányzat álláspontját megismerve az ott lakóknál olyan szintet ért el az elégedetlenség, ami már a pártok lakossági támogatásának megvonásához vezethet. Íme a nyílt levél: 

“Tisztelt Bakai-Nagy Zita alpolgármester Asszony!

Nem sok örömre ad okot az a optimizmusuk, hogy megszületett a megállapodás a Déli körvasút magvalósításáról. Ennek a gigaprojektnek egyetlen célja, hogy a teherszállítmányok könnyebben eljussanak az EU-ba. Csak a személyforgalom növelése miatt nem lenne szükség ekkora környezetkárosításra. Végtelenül szomorú, hogy támogatják dél-Budán a teherszállítás sűrítését, a Rail-Cargó pedig azt írja, hogy mentesíteni kell a fővárost az átmenő szállítmányoktól. 

 

Per alatt áll a környezetvédelmi engedély és a környezeti hatástanulmány, amiből sajnálatos módon az Önkormányzat kivonta magát. Az épületek állapotát, logikusan, az engedélyek kiadása előtt kellett volna felmérni az északi és déli oldalon is, nem a munkák megkezdése előtt. Ha nem bírnák az épületek – ha egy szakértő egyáltalán le merné írni – abbahagyják? Dehogy! Az esetleges kártalanítás semmit sem ér, mert kibúvót mindig fognak találni.

 

Sehol egy szót sem ejtenek a teherforgalom 40%-os növekedéséről /ezt Vitézy ismerte el/, csak az elővárosi forgalom sűrítéséről. 

Ez megtévesztése mindazoknak, akik nem a környéken élnek, és lelkesen tapsolnak a képeken valóban tetszetős kivitelezésnek. De más a terv és más annak megvalósulása.

 

A valóságban az itt lakók környezeti katasztrófaként élik meg a 3-4 km hosszú zöldterületbetonba öntését, annak minden környezeti kárával, kb 1000 fa letarolásával. 

 

Ezután semmiféle zöld-fejlesztésről az önkormányzat nem beszélhet. Az az pár fa amit a Hamzsabégi 1,5 km-es szakaszán elültetnek csepp a tengerben. 

 

A Dombóvári első két nagy, több mint 100 éves épülete a sínektől 30 m-re sincs, fák csak a töltésen, amiket természetesen elpusztítanak, így marad nekünk a nyáron hőséget árasztó beton, és a csoda zajvédőfal plexijétől – ami a kb a ház magasságáig ér, és még közelebb lesz az ablakokhoz – megvakulunk a lakásunkban, vagy sötétítő függöny mellett létezhetünk. Ide még fákat se terveznek, csak műfüvet, az általa okozott levegőtlenségről már ne is beszéljünk. A déli oldalról egyébként soha egy szót sem ejtenek, pedig a negatív változás itt lesz a legérezhetőbb.

 

Az ablakcsere csak pótmegoldás, vagy egész évben zárt ablakok mellett kell éljünk?

 

Ha valóban annyira fontos lenne a zöld koncepció, mint hangoztatják ennél a tervezetnél jóval környezetbarátabb változatot kellett volna támogatniuk Önöknek is és a fővárosnak is. Sose lesz zöldebb Budapest, csak a választási ígéretekben.

 

Úgy érzem, érezzük, hogy nem próbálták meg a kb 10ezer érintett lakó érdekeit képviselni. Tehetetlenségemben, hogy hozzájárultak a bár zajos, de élhető környezet megszüntetéséhez, én megszüntetem támogatói státuszomat a Dem.Koalíciónál.

 

Bpest, 2021. 

 

Üdvözlettel:

Á.M.ZS

A nyílt levél szerzőjének neve és lakcíme adatvédelmi okokból csak a szerkesztőségben érhető el és csak a levélíró engedélyével

SZerkesztői lábjegyzet:

Az elmúlt napokban Dr. Bakai-Nagy Zita, majd a kerület Polgármesterének, DR. László Imrének is megjelent egy állásfoglalása a Hamzsabégi sétány lerombolásával együtt járó vasúti sín bővítés ügyében. A polgármester úrral Dési János újságíró készített egy riportot, aminek része volt Déli Körvasút fejlesztése, Hamzsabégi sétány helyzete.

Ídézem a cikk idevonatkozó részét: ( A teljes cikk ITT olvasható)

D.J: Mire lehet itt számítani?
DR.L.I: Ez is olyan ügy, amit a korábbi önkormányzat elfelejtett megosztani az ott élőkkel, de velünk is. Mi akkor szembesültünk az egésszel, amikor valakik nekiálltak pöttyözni az ottani fák törzsét. Elkezdtünk utánajárni, miért jelölgetik kivágásra a fákat, és akkor a MÁV felvilágosított, hogy itt évek óta folyik a tervezés a sínhálózat bővítésére. Mikor ez kiderült számunkra, akkor tudtunk hozzákezdeni a lakók érdekeinek megvédéséhez. Rengeteget tárgyaltunk az állammal, hogy megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni. Nem könnyű a helyzetünk, mert ez is kiemelt állami beruházás.


D.J:  Mi lehet itt a legjobb? Vagy fa, vagy vonat.
DR.L.I: Bemutatták a terveket, amelyek arról szólnak, hogy a Hamzsabégi út végre zöldterületté lesz nyilvánítva, mert eddig útnak számított. A következő Fővárosi Közgyűlés, reméljük, zöldterületté fogja nyilvánítani.


D.J: És ez megmenti a fákat?
DR.L.I: Most azon folyik a harc, hogy a vasúti töltéstől milyen távolságra kell biztosítani a munkagépek helyét. Először 6,25 méterben határozták ezt meg. Mi ezt sokalltuk. A töltésen lévő fák a MÁV-hoz tartoznak, így a 6,25 méteren belül található fák eshetnek áldozatul. De a környező épületek nyílászáróit kicserélik hangszigeteltre, a vasúti pályát úgy alakítják, hogy a tervek szerint a zajterhelés kisebb lesz, mint most. Hangterelő falakat építenek. Ha úgy valósul meg minden, ahogy a terveken szerepel, akkor egész jó lesz. A sétányt kiépítik egészen a Duna-partig, fákat telepítenek a kivágottak helyett. Egy csomó dolgot vállaltak. Persze folyamatosan törődnünk kell azzal, mi történik itt. Bakai-Nagy Zita alpolgármester minden nap követi az eseményeket, hogy az ott élők érdekeit képviselni tudjuk. Nem könnyű.

Dr. László Imre és Bakai-Nagy Zita is tulajdonképpen elfogadja a Vitézy Dávid féle, kormány által támogatott vasútfejlesztést, ami többek közt a Hamzsabégi sétány nagy részének kiirtásával jár. Valóban szerény eredménynek mondható, hogy 6,5 méter mélységben kiirtanak egy komplett zöld folyosót, ahol közel 50 éve növekedtek a fák és adtak árnyékot itt a pihenni, sportolni, kikapcsolódni vágyóknak, viszont cserében kicserélik majd a közvetlenül a vasúti sín mentén található házak nyílászáróit hangszigeteltre… Nos az valóban nagy kérdés milyen mértékben lesz képes az ablak tompítani a vasúti közlekedés zaját, annak rezgését, viszont egész biztosan nem. És hát vajon nem nagy ár ezért 1000 fa kivágása ?  

Ha úgy valósul meg minden, ahogy a terveken szerepel, akkor egész jó lesz.”

Ezt a mondatot elég nehéz értelmezni, mi az hogy egész jó ? És kinek jó, az itt élőknek, a MÁV-nak, a gazdaságnak… és miylen szempontból jó? Főleg ha lenne megoldás magának a sétánynak a megmentésére is.

“A sétányt kiépítik egészen a Duna-partig, fákat telepítenek a kivágottak helyett.” 

De vajon mi értelme van egy meglévő sétány helyett egy másikat építeni a töltés túloldalán ? És mikorra lesz olyan a sétány, mint a mostani, mert a fák jellemzően nem egy-két év alatt nőnek meg olyanná, mint a mostaniak? Vagy legyünk türelemmel 50 évig, addig meg olyan lesz az új sétány, amilyen ? 

“Egy csomó dolgot vállaltak.”

Pontosan mit, mert azt igen, hogy 6,5 méter mélységben kiirtanak mident, ami élő növényzet. No megh emelnek egy beton és üveg fal változatot, ami sok mindent fog csak hűteni nem a környező házakat. És nem mellesleg  ezt pont nem kérték az itt élők.

A fenti cikkben a szerkesztői lábjegyzetben már megírtam, hogy a Hamzsbégi sétány és környékén élők szerint nem kaptak visszajelzést senkitől, a Polgármester úrtól sem a nyílt levelükre (nem erre, egy előzőre, amit  POPÉK írt), ahogy a Civil Hétvégén sem jelentek meg túl sokan az Önkormányzattól, hogy megvitassák az ott élőkkel, hogy mit is értenek azon, hogy kiállnak az érdekükben. Ez a mostani nyílt levél egyértelmű üzenet, hogy nem ilyen kiállást várnak az itt lakók, de a levélben leírtakat az ott élők érdekeit védő Civil Szervezet, a POPÉK is alátámaszthatja.

Az is furcsa, hogy egy folyamatban lévő perről és annak kihatásairól sem beszélnek az Önkormányzat részéről, igaz nem is adtak ebben semmiylyen támogatást az ott élőknek sem szakmai, sem anyagi tekintetben.

És nagyon nem beszél itt senki arról, amire a nyílt levél írója is kitér, és amit már Vitézy Dávid sem tagad, hogy az egész bővítés elsődlegesen a tehervonatok kapacitás növelése miatt szükséges. Az is világos, hogy az Önkormányzat kiáll a VO, a várost elkerülő Déli Körvasút terve mellett, de vajon van-e értelme ezt megelőzve a mostani változatnak, és ha majd a VO létrejön, akkor mi lesz a miost kibővített kapacitásokkal ? Akkor majd lebontjuk, amit most felépítünk, vagy semmivel nem fog csökkeni a terhelés, mert valójában a VO már a következő kapacitás növelés levezetése lesz ? Sok itt a kérdés és közben kevés az értelmes válasz. 

Ebben az ügyben (is) már az ellenzéki összefogás miniszterelnök jelöltjei is nyilatkoztak, és bizony ott sincs egyértelmű válasz, utalás arra, hogy hatalomra kerülve leállítják a teljes Belgrád-Budapest vasútvonal fejlesztést és ennek részeként a Hamzsbégi sétány kirtását is. Ők úgy fogalmaztak,

“jelenlegi feltételek mellett való megépítése nélkülözi a magyarországi politikai erők közötti egyetértést, valamint a közvélemény többségének támogatását. “

tehát csak a jelenlegi formájában, de ha változtatunk rajta, azaz kompromisszumok mentén akár fel is épülhetnek…ezt nevezem én homályos, nem egyértelmű álláspontnak.

AZ erről megjelent cikk ITT olvasható. 

Kérdés még hány nyílt levélnek és petíciónak kell történni ahhoz, hogy az Önkormányzat vezetése leüljön az itt élőkkel illetve az Őket képviselő Civil szervezettel – hangzott el a kérdés az itt élők részéről.

Azzal természetesen tisztában vannak az ott élők, hogy a döntés a kormány kezében van, de azért az nem mindegy mennyire asszisztál vagy épp tiltakozik ez ügyben az Önkormányzat. Annak pedig komoly jelentősége van, hogy az ott élők véleményét képviselik vagy egy általuk jónak vélt változatot.

A Lokálpatrióta Lakópolitikát folytatva, az itt élők érdekeit szem előtt tartva és ha kell képviselve ír, kérdez, véleményez, de a korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatás alapelve, hogy minden érdekelt megszólalásának, véleményének helyt adok, így akár Bakai-Nagy Zita, akár a polgármester úr szeretne reagálni a lakossági nyílt levélre, akkor azt teljes terjedelmében meg fogom jelentetni.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest