Jogsértő, hogy fizetős a strand a Kopaszi-gáton a Momentum szerint… A héten ingyenesen látogatható a strand, de szeretnék elérni, hogy ez utána is így maradjon.
3 min read
A beruházó korábban arról állapodott meg, hogy nem korlátozzák a Dunához való hozzáférést. -állítja a Momentum nevében Orosz Anna alpolgármester
Szabálytalanul szednek belépőt a Kopaszi-gátnál létrejött strandon – erről beszélt Orosz Anna és Tóth Endre dél-budai momentumos előválasztási jelöltek és a Momentum elnökségi tagjai a Lágymányosi-öbölben egy hónapja megnyílt Sho Beach nevű strandnál.
A partszakaszra jelenleg napközben csak belépő ellenében lehet belépni, és fürödni a Dunában, a belépőjegy ára 4000 forint / fő.
Orosz Anna, Újbuda alpolgármestere azt mondta, megvizsgálták az érvényes szerződéseket, valamint a kerületi és fővárosi szabályozást is, és ezek szerint nem lehetne belépőt szedni a strandért, a beruházó ugyanis korábban írásban állapodott meg a kerülettel és a fővárossal is, hogy nem korlátozhatják a Dunához való hozzáférést.
Orosz Anna azt is mondta, hogy az érvényben lévő szerződések szerint mindenkinek ingyenessé kell tenni a jelenleg 4000 forintos áron működő strandot, a Lágymányosi-öböl lezárása és fizetőssé tétele ugyanis sérti a Kerületi Építési Szabályzatot.
Eszerint ugyanis az érintett közkertek hozzáférésének korlátozására csak részben, az esti órákban van lehetőség, tehát a partszakaszt legfeljebb sötétedés után lehetne lezárni, hogy a parton elhelyezett tárgyak biztos helyen legyenek.
Elmondása szerint a fizetős strand létrehozása szembemegy a Duna-parti Építési Szabályzat IX. ütemének szellemiségével is, továbbá sérti a Településrendezési Szerződést, amely a Buda-part fejlesztője és a 11. kerületi önkormányzat között jött létre még 2016-ban. Újbuda Önkormányzata és a Kopaszi Gát Kft, mint beruházó között 2016-ban megkötött háromoldalú településrendezési szerződés szerint
a Beruházó kötelezettséget vállalt arra, hogy a strand területét is térítésmentesen használhatják az emberek.
Tóth Endre szerint rendszerszintű probléma, hogy a kiemelt kormányzati beruházások során valójában semmibe veszik a közérdeket, az elmúlt tizenegy évben több olyan beruházás is megvalósult, amely csak egy kiváltságos rétegnek elérhető, a nádasok és szabadstrandok helyén “luxusstrandok” jönnek létre.
“Kiemelten magasról tesz a kormányzat a lakosság érdekeire” – hangsúlyozta Tóth, aki szerint felül kell vizsgálni a kiemelt kormányzati beruházások rendszerét, hogy azok tényleg a lakosság érdekét szolgálják. „Objektív mércét kell állítani, hogy egy beruházás ne azon múljon, hogy a külügyminiszter kivel jachotzik” – mondta.
A Momentum egy petíciót is elindít annak érdekében, hogy a természeti kincseinkhez való hozzáférést ne lehessen korlátozni, és ingyenessé váljon a Lágymányosi-öbölben létrehozott strand. A petíció itt érhető el.
Az üzemeltetők döntése szerint a strand egyébként ezen a héten keddtől vasárnapig kivételesen ingyen látogatható, a momentumos politikusok hangsúlyozták, azt akarják, hogy utána is ingyenes legyen.