Augusztus 28-án minden újbudai lokálpatriótának, öko és zöld barátnak, természetvédőnek a Hamzsabégi sétányon a helye délután 4-től…
6 min read
ÉLŐLÁNC a Hamzsabégi sétányért, közel 1000 fa megmentéséért augusztus 28-án 16.00 órától.
Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért eseménye, a rendezvény helyszíne természetesen a Hamzsabégi sétány. A propaganda beszédekben az elővárosi vasúti személyszállítás érdekében, valójában illetve elsődlegesen azonban a az Újbudát, mint tranzit útvonalat használó teherszállítás kapacitásának bővítése érdekében akarja a kormány kiemelt beruházásként a vasúti pályát bővíteni, és ennek keretein belül gyakorlatilag a Hamzsabégi sétányon 50 év alatt kialakult zöld folyósót lerombolni, többek közt mintegy 1000 fa kivágásával.
Ez a példanélküli természetrombolás nem hagyhatja hidegen a sétány és környezetében élő, mintegy 15.000 embert, de egy emeberként kell fellépni ez ellen minden Újbuda, sőt Újbudán kívül élő természetbarátnak, a valódi zöld program híveinek, akik komolyan veszik a klimakatasztrófát és annak hatásait. Ami a Hamzsabégi sétányon készül az bizony ha kicsiben is, de hozzá fog járulni a klíma további rombolásához, hozzá fog járulni ahhoz, hogy Újbuda évről évre megtépázott zöldövezeti jellege akár végleg eltünjön. A kerület belvárosának egyetlen összefüggő jelentősebb zöld forrása, ami nem csak itt élőknek, de a belvárosba érkezőknek is egy kis szigetet jelentett a kikapcsolódásra, a megpihenésre, az élhetetlenné váló kerületből történő kitörésre, még ha csak néhány percre is.
Miért kell mindenre bólintani, miért hagyjuk, hogy megtörténhessen ez a természet károsítás ? Miért hagyjuk, hogy közel 1000 fa a gépek martaléka legyen ? Miért tűrjük, hogy fák helyett beton és üveg “védőfal” tegye még nehezebbé az életünket, hiszen Újbuda belvárosa jelenleg is 3-5 fokkal melegebb, vajon mennyivel lesz magasabb az átlag hőmérséklet a jelenlegi zöld sziget megnyirbálásával ?
Sokan azt gondolhatják, mit is tehetnénk, úgy is az lesz, amit a politikai vezetés kitalált nekünk… Nos én is azt gondolhattam volna, amikor egy éve elindítottam a Lokálpatriótát, hogy források nélkül, segítők nélkül, a szabadidőmben egy független hírportállal ugyan mire juthatok ? De hittem magamban és az ügyben, elhittem, hogy Újbudának igenis szüksége van egy független hírportálra és íme az oldal működik egyetlen ember munkájából, az olvasók száma folyamatosan emelkedik, rengeteg kérdést és köszönetet is kapok, az olvasók száma pedig már rég 100.000 felett.
Ezzel a cikkel is szeretnék hitet és erőt adni mindenkinek, aki hisz a Zöld Újbudában, aki nem szeretné, ha kiirtanák a Hamzsbaégi sétányt. Ha hisztek magatokban, ha hajlandóak vagytok megmozdulni és tenni valamit most épp a Hamzsabégi sétány, a közel 1000 fa megmentéséért, akkor sikerülthet. Ehhez az első lépés, hogy 28-án eljöttök és a jelenlétetekkel is demonstráljátok nem lehet fölöttünk terepasztal szemlélettel döntéseket hozni, nem lehet tönkre tenni Újbudát, nem lehet elkövetni a kerület történetének egyik legnagyobb természetrombolását. Gyere te is, és hozd magaddal a családot, a barátokat, mutassuk meg, hogy a Zöld Újbuda nekünk mindennél fontosabb, mutassuk meg, hoyg nem csak a petíciót írtunk alá több ezren, de ha kell élőláncot alkotunk 28-án a fáink, az életterünk, a kerületünk, a gyermekeink és unokáink jövőjének megmentése érdekében.
És akkor íme a POPÉK Civil egyesület felhívása:
https://popek11.blogspot.com/
Legyünk most még többen! Gyertek el, vegyük körül élőlánccal a kivágásra ítélt fákat!
16:00-tól gyülekező és közösségi piknik
18:00-tól ÉLŐLÁNC