2021.12.02.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Ami Kőbányán felborzolja a “független” sajtó kedélyét, az Újbudán még az ingerküszöböt sem éri el, legyen az kereskedelmi TV, vagy csak helyi média

9 min read

„Zöld igen, beton nem” – útépítés ellen tiltakoznak Kőbányán ( ATV)

„Nem kell a kamu út!” – Magyar narancs

Molinókkal és aláírásgyűjtéssel tiltakoznak a lakók a X. kerületi Ihász közben egy kétsávos út megépítése ellen. A kivitelezés hétfőn kezdődött volna, de az ott élők ezt megakadályozták. A terület zöldövezet, ezt védenék meg. – hanzptt el az ATV híradójában, de az RTL klub is beszámolt erről.

Zöld igen, beton nem – ez olvasható az egyik molinón az Ihász közben. A lakók egy beruházás ellen tiltakoznak. Ezen a területen régen iparvágány volt, a síneket azóta felszedték. Az itt élők néhány napja tudták meg, hogy kétsávos autóutat akarnak építeni a házaik közvetlen közelébe.

Korsós László, helyi lakos a híradónknak azt mondta: a Kőbányai Önkormányzat úgy akar útépítésben kezdeni a területen, hogy egyáltalán nem ismeri az itt élők véleményét. Több száz aláírást gyűjtöttünk össze az építkezés ellen, és a lakók egyértelműen kinyilvánították, hogy nem akarnak kétirányú autóforgalmat közvetlenül a házuk mellé, a jelenlegi zöldterület helyett – jelentette ki Korsós.

Érdekes hasonlóságot lehet felfedezni ezzel Kapcsolatban Újbudán, a Hamzsabégi sétány ügyében. Itt is az ott élők tiltakoznak, csak egy picivel több embert érint. Itt is gyűjtöttek aláírást, csak éppen pár száz helyett 6000-et. Itt is nagymértékben rombolná útfejlesztés helyett a vasútfejlesztés az itt élők életminőségét, csal éppen sokkal hosszabb ideig tartana és úgymond melléktevékenységként vagy talán helyesebb kifejezés szükséges áldozatként egy 50 év alatt kifejlődött árnyas zöld sétány nagymértékű megcsonkításával, mintegy 1000 fa kivágásával is együtt járna. És itt sem található olyan környezet tanulmány, ami szakértői szemmel vizsgálná, hogy a vasút töltés mentén felhúzandó cirka 16 méter magas beton és üveg kombó zajvédő falnak titulált építmény mögött mennyivel fog megemelkedni a szomszédos házak mellett az átlaghőmérsékletet (kivágott fák hűsítő árnyéka nélkül különösen)

Szóval rengeteg a hasonlóság, de van egy óriási különbség is, amíg Kőbányán az első pillanatban ott teremtek a száguldó riporterek és az ebből származó hírverés is felerősödött, ehhez képest az Újbuda történetének egyik legnagyobb természetrombolása még az inger küszöbét sem éri a magyar sajtónak, pedig az itt élők a sétány megmentésére Civil egyesületet hoztak létre, petícióba kezdtek, amibe  eddig cirka 6000 aláírás került, hónapok óta tiltakoznak, a sokadik rendezvényen vannak már túl, leveleikkel, kéréseikkel folyamatosan keresik és segítségét kérik a helyi Önkormányzatnak (eddig nem túl sok sikerrel), tárgyalásokat kezdeményeztek a BFK-val keresik a kapcsolatot Fürjes Balázzsal és Vitézy Dáviddal, szóval akit csak érdemes lehet mozgósítani a politikai elitben, ott ők rendre kilincselnek. Nem a vasútfejlesztés ellen vannak, csak ezt olyan módon kell megoldani, hogy ne járjon ilyen nagymértékű természetrombolással, és persze a megoldások tekintetében ne tekintsük szükséges áldozatnak azt, hogy az ott élők ingatlanjai elértéktelenednek és ami még fontosabb élhetőség szempontjából nagy és erős negatív változások következnek be.

Jogos a kérdés, vajon miért ez az óriási csend a magyar sajtóban Újbuda tekintetében, hogy lehet, hogy ami kőbányán az első tiltakozásnál riadót fúj a média szakembereknél, az a másik esetben a békés szunnyadásból még az ébredezés állapotába sem juttatja el ugyanezeket a sajtó termékeket illetve oknyomozónak mondott újságírókat ?  A válasz egyrészt kiábrándító, másrészt sajnos egyértelmű:

A Hamzsabégi sétány feláldozásával történő vasútfejlesztésben úgy tűnik mindkét politikai tömb érdekelt valamilyen formában, a magyar független sajtó pedig valójában nem független, maximum valamelyik politikai oldaltól független, és bizony ami valamelyik oldalnak politikai értelemben hasznos, akár szavazókat hozhat, az téma az adott oldal lakáj médiájában, ezért ennek hír értéke van. Persze egy másik ügyben vagy adott ügy cáfolatában meg a másik oldal lakáj médiája lesz érdekelt, és akkor meg az lesz hírértékű. A két nagy kereskedelmi TV csatorna (neveket gondolom ki sem kell írnom) pedig ennek minta példája. A média mindig is a politikai pártok illetve az éppen hatalmon lévő kormány kiszolgáltatottja és egyben kiszolgálója volt, de cserében eltartottja is. Az más kérdés, hogy amelyik oldal épp nincs hatalmon, az azt propagálja, hogy a másik oldal 100%-ban átvette az irányítást a sajtó felett és ezt politikai célokra használja, míg a másik oldal meg természetesen azt propagálja, hogy nem szól bele a piaci versenybe és a jelenleginél demokratikusabb helyzet sajtó szempontjából a világon nincs. Elég öreg vagyok már, és sok évig dolgoztam országos média cégeknél, így testközelből láthattam, hogy az utolsó baloldali kormányzás idején pont úgy nagyítóval kellett keresni ellenzéki médiát, mint most csak fordított alap állásban (sőt attól tartok akkoriban még a jelenleginél is egyértelműbb, rosszabb volt a helyzet), akkoriban is a kormány és az önkormányzatok hirdetési milliárdjai ömlöttek az adott kiadványokba, ahogy most is, szóval semmilyen változást nem hozott és nem is fog hozni a független, elfogulatlan újságírásban, hogy épp történik.-e kormányváltás, ahogy a politikusok jelentős része megélhetési politikus marad, a sajtó jelentős része meg megélhetési média kiszolgáló. A “lakáj-média” kifejezés politikai oldaltól független, ahogy a facebookon a “birkázás” is.

Újbuda természeti katasztrófájáról történő hallgatásnak egyetlen oka, hogy mindkét oldal a kerületet a teherszállítás tranzit zónájává minősítő vasútfejlesztésben érdekelt. Persze ebben rengeteg pénz van és mint tudjuk, ha egy asztalra sok pénzt teszünk, abból elég gyorsan lehullanak a “morzsák” akkor is ha balról és akkor is ha jobbról ácsingóznak erre “baráti” vállalkozások. A teherszállításnak ( a budapest belső kerületeit, mint végcélt érintő szállításokat leszámítva ) Budapesten kívül a helye. A Budapestet elkerülő V0 vasútfejlesztés folyamatosan tolódik, arra valahogy sosincs pénz éppen. Most épp 2030-ra ígérik, így az sem világos miért kell Újbuda és más kerületek rovására Budapesten belül növelni a teherszállítás kapacitását, ha mire ez elkészülne, addigra éppen elindulhatna a VO fejlesztése. Vagy netán bizonyos helyeken pontosan tudják, hogy a VO az csak egy örök ígéret ?  Természetesen adott oldalon nem győzik hangsúlyozni, hogy ez az egész a személyszállítás fejlesztéséről szól, csak épp olyan tanulmányt nem látunk ami ezt, illetve ennek szükségességét támasztaná alá.

De vissza a sajtóhoz, nem csak az országos, de kerületi szinten is nagy a csend. Aligha van arra értelmes magyarázat, hogy Újbuda saját, önkormányzati média csoportjának sem éri el az inger küszöbét, egy ilyen sok embert érintő, és a Zöld Újbudát kikiáltó önkormányzati szlogen ellenére ilyen nagy mértékű, nagyon komoly következményekkel járó természet károsítás. Igaz az Újbuda újságban amúgy sem sokat lehet helyi Civil szervezetekről, azok akcióiról olvasni, pedig hát nem az lenne egy helyi, az itt élőknek szóló és ne feledjük az önkormányzatón keresztül az itt élők által eltartott média esetében, hogy a helyi civil eseményeken részt vesz és tájékoztat ? 

Ma 16.00 órától Élőlánc rendezvény lesz a Hamzsabégi sétányon, így itt a lehetőség politikusoknak és a sajtónak is (a kerületinek is), hogy cáfolja megjelenésével és aktív részvételével az általam leírtakat. Az ott és a környéken élőknek pedig nagy lehetőség, hogy félretéve a félelmeiket és az ennél is nagyobb csüggedésüket, elkeseredettségüket, ami sokaknál már elérte a közöny szintjét (pont úgy, mint az előválasztás és a 2022-es országgyűlési választás kérdésében), higgyünk magunkban, az együttes erőnkben és menjünk le, ott létünkkel is demonstráljuk, hogy nem hagyjuk elveszni Újbuda belvárosának utolsó nagyobb zöld szegletét. Legyünk mi a példa arra, hogy reménytelen helyzet nincs, hogy nem a magunk kiábrándultsága a mércéje egy jó ügy támogatottságának, ami miatt nem vagyunk esetleg képesek felállni a fotelból. És legyen bennünk civilekben felelősségérzet a természet és a gyermekeink, unokáink jövője iránt, ha már a politikusaink, megválasztottjaink jelentős részének a Zöld politika nem több kampány fogásnál. Aki ma otthon marad és maximum az ablakból fogja nézni mi történik az Élőlánc rendezvényen, azok bizony képletesen megtették az első fejsze vágást a Hamzsbégi sétány ezernyi fáján. Ne akkor akarjunk kiabálni, amikor már ott állnak a favágó gépszörnyetegek, most kell lépni, most kell hangosnak, erélyesnek lenni, most kell erőt mutatni, hogy eszébe se jusson senkinek elindítani ebbe az irányba a fagyilkosokat. Legyetek ott ma, legyetek bátrak, ne féljetek ki és elmondani a véleményeteket, vegyük körbe élőláncként a parkot, hogy mindenhol megértsék, legyen az a parlament vagy az önkormányzat, jobb vagy baloldal, nem az utolsó órákat, az utolsó perceinket éljük, és ezért a valódi, konzekvens, határozott és ha kell drasztikus változásokat követelő zöld politika az nem jobb és baloldal kérdése, hanem a túlélésé…

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest