2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Milyen változásokra van szükség kerületünkben és az országban egyaránt azaz miről szólhatna, miről is kellene szólni a 2022 tavaszi választásnak ?

8 min read

Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban ütközünk abba a mondatba, hogy óriási tétje van a 2022-es választásnak, csak épp ahányan mondják, annyiféle módon értelmezik “tét” mögötti tartalmat…

A kormány arra hívja fel a figyelmet, hogy a kereszténység és egész Európa jövője a tét, amiben mi ismét, sokadszor a keresztény Európa értékeinek a megvédésében vagyunk kulcs szereplők, miközben Európa nyugati demokráciája haldoklik, és behódol idegen kultúráknak. A választás tétje tehát, hogy utat engedünk-e a más kultúrájú, vallású, valójában hódítani érkező bevándorlók tömegének. De a választás tétje véleményük szerint a gyermekeink jövője, na nem ökologiai szempontból (sajnos), de erkölcsi nevelésük tekintetében feltétlen, amibe nem fér bele a másság kezelése saját elgondolásuk alapján 18 éves kor előtt.

Az ellenzéki összefogás szerint a mostani választás tétje az Orbáni diktatúra leépítése, ami egyesek szerint már-már a XVI-XVII századi autokrata zsarnoki uralkodás szintjére ért. Az ellenzék szerint erre azért van elsődlegesen szükség, mert a választások nem  tisztességesek (elcsalhatóak a kormány 2/3 által saját érdekében kialakított választási rendszer segítségével), a rendszer ellenfeleit elnyomják,  a média pedig nem szabad, nem független. Ebből adódóan szerintük a választás tétje a kormányváltás egy szabadabb, függetlenebb társadalom érdekében, ahol az uram-bátyám viszonyok, a korrupció megállítható. Az ellenzéki összefogáson belül viszont vannak, akik azt állítják nem elég a kormányváltás, valódi rendszerváltásra van szükség, utalva ezzel arra is, hogy az ellenzéki összefogáson belül az azokat alkotó pártokban az elmúlt 30 év politikájában aktívan résztvevő, és az elkövetett tengernyi hibában, sokszor bűnben felelős politikusokat is el kell távolítani a közéletből.

Mivel választások előtt állunk, és független helyi hírportálként hiszek a függetlenség valódi jelentésében, és hiszek Újbuda polgárainak felelős döntéshozatali képességeiben, így azt gondolom kormányváltás kérdésben nem lehet, nem szabad állást foglalni, mert a média akkor bármely irányba is, de befolyásolni kívánja a választók döntését. Megteszik ezt helyettem más médiák bőségesen (most maradjunk a lokálisoknál, bár az országosak sem különbek), a Lokálpatrióta inkább az emberek szabad, ésszerű, logikus, átgondolt döntéseiben hisz. Amiben viszont állást foglalhatók az a valódi rendszerváltás kérdése, mert véleményem szerint, és nagyon-nagyon sok ember véleménye szerint nem történt meg a rendszerváltás 1990-ben, mindössze részben hatalom átmentés illetve egyfajta újraosztása a hatalomnak. Ebből adódóan a mostani választás egyik nagy tétje valóban a rendszerváltás kérdésének vállalása, lefolytatása, és ez mesze nem meríthető ki azzal, hogy nyilvánossá tesszük az ügynök listát, ami az idő múlásával már csak nyomokban hagyott túlélőt. Ha valódi rendszerváltást szeretnénk, ahhoz egy még sokkal fontosabb dologra van szükségünk, még pedig a generációváltásra a politikában (de megjegyzem ennek hatására akár a gazdaságban is ). A választásnak ezért az egyik legnagyobb tétje, hogy bárki nyer is, képes lesz-e, hajlandó lesz-e 30 év adósságát törleszteni a választópolgárok irányába, és félreállítani a közéletből azokat, akik képtelenek elszakadni rendszerváltást megelőző időszak politikai diktatúráján alapúló, központi vezérlésű, demagóg rendszerén, és azokat is, akik a rendszerváltásnak hazudott időszak utáni szabadrabláshoz szokott, majd ebből fokozatosan a beígért szabadság eszméje helyett a politikai diktatúra kiépítésén fáradozó, központi vezérlésű és demagóg rendszert akarták, akarják megteremteni. (vagy máshonnan nézve visszaállítani)

Fentiekből kiolvashatóan tehát az elmúlt 30 év nem hozta meg a változást az előző kiábrándító rendszer után, hanem éppen fordítva egyre látványosabban lemásolja azt. Éppen ezért nem csak a választás egyik legnagyobb tétje a valódi rendszerváltás, de nyerjen bárki is , annak a legnagyobb felelőssége az lesz, hogy képes-e lebontani saját kertjében is a politikai diktatúra minden formáját, képes-e azokat félreállítani, akik az elmúlt 30 év felelősei. Ehhez kell generációváltás is, mert aligha várható, hogy akik az elmúlt időszakban fertőzöttekké váltak, és persze kiélvezték a rendszerváltás hiányából adódó politikai és gazdasági előnyöket, azok öntisztítás jelleggel saját maguk kivonuljanak a közéletből, ne adj isten vállalják a tetteik felelősségét, és akár az elszámoltatást.

DE a választásnak még ennél is nagyobb tétje van 2022-ben, ez pedig a gyermekeink és unokáink jövőjének puszta léte, hiszen a klímakatasztrófa nem közeleg, hanem már itt van, és az utolsó percek, vagy akár másodpercek birtokosai vagyunk, amikor még van legalább elméleti esélyünk a változtatásra. Ez a legnagyobb felelősség választókon és választottakon 2022-ben, ez egy közös felelősség, ami a választottak esetében a drasztikus és azonnali intézkedéseket követeli meg, a választókon pedig az önmérséklésen, és totális életmód váltáson alapuló felelős döntéseket és lépéseket. Képesek vagyunk-e erre 2022-ban és azt követően pártszínektől, ideológiáktól mentesen ennek érdekében a megválasztott képviselők, és a mögöttük álló pártok együttműködni, képesek leszünk-e mi választók sajátos érdekeinket, kényelmünket, földhözragadt gondolkodásunkat félretéve végre felelősen gondolkodni környezetünk, a természet, a Földanya tekintetében, na ez a választás legnagyobb tétje akár elmegyünk a választásra, akár nem, akár jobbra szavazunk, akár balra, akár x-t megválasztva képviselőnknek, akár Y-t.

Ezt a helyzetet pedig nem könnyíti meg a választókon az elmúlt 30 év eredményei vagy inkább eredménytelenségei miatt eluralkodott politikai apátia, sőt ne szégyeljük kimondani: Közöny !!!  Ennek egyértelmű felelősei a több generációt átívelő korszaknak a politikusai, politikai pártjai, kormányai (nem mentség, de hasonló politikai apátia tapasztalható a világ számos országában pontosan olyan okokból, mint nálunk) A pártokon alapuló képviseleti demokrácia haldoklik, nem találja a kiutat, mert az ebben résztvevők nem látnak tovább az orruknál, illetve olyan mértékű a hataloméhség és a mögöttes anyagi források megszerzésének lehetősége, hogy ez mintegy szemellenző lefedi a nyilvánvaló hanyatlás és közelgő bukás lehetőségét. Több mai vezető politikus is a ” választásukban bizonytalanok” megszerzésében látják a kiutat, de ehhez elsőként azt kellene felismerniük, hogy tévesen nevezik ezt a tömeget bizonytalannak, ők ugyanis nagyon is bizonyosak abban, hogy egyik oldalból sem kérnek Magyarországon, mert fentiekben elírtak szerint nem látják a jelöltekben annak realitását, hogy megtörténik végre a valódi rendszerváltás, a köpönyeg cseréhez viszont nem kívánják adni a szavazataikat. Ez csoport nem részmegoldásokra kíváncsi, nem valami ellen, hanem valami mellett szeretne már végre szavazni, nem a kevésbé rossz megszavazása a cél, hanem a valódi jó-é. Nem választási ígérgetésekből kér, hanem valódi, megalapozott, számokkal alátámasztott és utána számonkérhető programot és a leszerepelt megélhetési politikusok félreállítását. Ennek a csoportnak a létszámát 3 millióra becsülik a politikai elitben (szívem szerint inkább politikai csűrhének hívnám), illetve a piackutató cégek felmérései alapján, ami a választásra jogosultaknak cirka 37 %. Ez egyben azt is jelenti, ha ezen az arányon nem tudnak választani a következő félévben, akkor jó, ha 63% lesz a választási hajlandóság. Én azt gondolom ez a 3 millió a nagyon szelíd megközelítés, és még ennél is többen vannak, reálisan 60% alatt is lehet majd a választási hajlandóság, minden buzdítást, realitásokat maximálisan mellőző választási ígéretek és licitek, valamint alkalmi osztogatások ellenére, amelyek valójában csak üveggyöngyök, csillognak, de lényegében semmin nem változtatnak.  Ha pedig ezt a 60-63 %-ot a jelenlegi felmérések alapján reálisan osztjuk szét a két oldalra (picit félretéve a még választásban érdekelt más pártok lehetséges szavazóit), akkor egyértelműen a legnagyobb erő a tévesen “bizonytalanoknak” nevezettek tábora. Politikai pártok szempontjából oldaltól, politikai ideológiától függetlenül az a választás egyik legnagyobb tétje, hogy képes lesz-e elhitetni a “bizonytalanok” minél nagyobb részével, hogy hajlandó rendszert váltani, változtatni végre, és hogy felismerte a klímakatasztrófából adódó lépések szükségességét és annak ha kell, drasztikus és azonnali cselekvés kényszerét.

Ezekről dönthetünk mi most az előválasztáson, majd a 2022 tavaszi parlamenti választás alkalmával saját meggyőződésünk és hitünk alapján, akkor is ha a “biztosan elmegyünk szavazni” táborba tartozunk és akkor is ha tévesen vagy szándékosan elferdítve a “bizonytalanoknak” nevezett táborba.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest