2024.04.19.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Óriási fölénnyel nyerte az előválasztást Újbudán Orosz Anna

11 min read

Orosz Anna (Momentum): 8445 szavazattal nyert,

Gy. Németh Erzsébet (DK): 3801 szavazatot kapott.

 

Újbuda döntött, ahol egyébként országos szinten is a legtöbben szavaztak az előválasztáson.

Az várható volt, hogy Orosz Anna fog nyerni, hiszen ahogy magam is többször megírtam Újbuda egy lokálpatrióta kerület, így szinte elképzelhetetlen, hogy ne egy újbudai legyen a képviselője a Parlamentben, de ez a hatalmas fölény ennek ellenére is meglepetés. De nézzük mi is lehet az oka, az ilyen nagy különbségű győzelemnek…

  • A kerületben élők legnagyobb problémája a túlépítés az ebből is adódó egyre rosszabb infrastruktúra és a zöld felületek tömeges elvesztés, aminek szintén egyik oka a túlépítés, és ebben a kérdésben vitathatatlanul Orosz Anna tett a legtöbbet a kerületben, hiszen egyrészt folyamatosan Ő tárgyalt a helyi ingatlan fejlesztőkkel és ért el több esetben is komoly eredményeket, engedményeket az újbudaiaknak gyakorlatilag vert helyzetből
  • Anna volt aki elsők közt és realitások mentén, de egyértelműen kiállt civil szervezetek ügyében.
  • A kerület szempontjából olyan nagy lélekszámú területek, mint a Hamzsabégi sétány és környéke, a Hamzsabégi sétány megmentése érdekében tett konkrét kiállása miatt nagyon sok szavazatot hozott neki. A Lokálpatrióta szerkesztőjeként több cikkben is megírtam, hogy itt élők sok tekintetben a mérleg nyelve lehet az előválasztáson és a választáson is, és ez bejött. A saroktelek ügyben is az alpolgármester asszony volt aki elsők közt lépett, és személyesen tárgyalt több alkalommal az ott élőkkel, így az a körzet is szinte biztos, hogy Annára szavazott túlnyomó többségben. Ráadásul a Gy. Németh Erzsébet mögött álló Dr. László Imre polgármesterként Hamzsabégi sétány ügyben nagyon visszafogott volt, és az ottani civil szervezettel nem igazán tárgyalt, rendezvényeiket messze elkerülte. erre mondják, hogy a hallgatás olykor beszédesebb az élő szónál.
  • A Bikás park is környéke is igen sok szavazóval bír, és a Tétényi úti üzletház ügyben történt megkésett kommunikáció a DK részéről, ráadásul olyan kommunikáció, ami szöges ellentétben állt a pályázati felhívásban megjelentekkel, az bizony elbizonytalanította az ott élőket, így vélhetően ez is hozta a szavazatokat. az is elég furcsa volt, hogy Főváros és Újbuda önkormányzata nevében beszéltek a megjelentek, de DK-n kívüli személy ezt nem reprezentálta a nyilatkozatban, illetve a pályázati felhívás szövegét nem változtatták meg a nyilatkozat után, hogy az szinkronban legyen az elhangzottakkal.
  • A Dunapart lezárása elleni lépései ide értve az elitgettó ottani strandját, szintén nagy felháborodást váltott ki, így az ottani akciója és eredményei sok szimpatizáns hozhattak.
  • A választási vita pedig egyértelműen Anna sikere volt, a fiatalos lendület, az egész ottani kommunikációja sokkal ember közelibb volt, mint Gy. Németh Erzsébet merevebb, konzervatívabb megjelenése. Itt kell kiemelni Orosz Anna kampányfőnökét, aki láthatóan jobban ismerte az Újbudaiak mentalitását, mint Zsóka hasonló beosztású munkatársa, így az egész kommunikációt, az öltözködéstől, a metakommunikációs elemekig, a beszedek felépítéséig sikeresebben állította össze. HA valaki hezitált, akkor ebben a vitában Anna biztosan közelebb kerül ezekhez az emberekhez
  • Gy. Németh Erzsébet egyik legnagyobb hátránya pedig maga a pártja volt, illetve a kerületi DK-s polgármester igen csak megosztó személyisége. DR. László Imre kommunikációs stílusa, a civilekkel szemben sokszor hangoztatott párbeszéd ígérete, valójában hiánya nagyon sokaknál kiverte már a biztosítékot a kerületben, és egyre többször olvashatjuk közösségi oldalakon, hogy nem váltotta be az ígéreteit, így csalódást okozott. A Hamzsabégi sétány ügyében tett harmat gyenge nyilatkozatai és puha bevállalásai, más beépítési és zöld ügyekben tett elkésett és látszat intézkedései sokakat elfordítottak tőle, olyanokat is, akik anno rászavaztak. Sokam emlékezhetnek a Harc kiállításon megjelent plakátra, amit magam is többször megjelentettem, amin az állt kérjük vissza azt a László Imrét, akit anno megválasztottunk. De nem túl szimpatikus az a defenzív politika sem, ahogy minden egyes alkalommal ezredszer is meghallgatjuk mit vontak el, pedig azt várják az emberek, hogy még ebben a helyzetben is a megoldásokra koncentráljon egy vezető, ahelyett hogy folyton a problémákat sorolja. Multinacionális cégeknél ez a mentalitás gyorsan vezet elbocsátáshoz, hiszen egy vezető nehéz, szorul helyzetben, akár vesztésre állva is maradjon konstruktív, a megoldásokra összpontosító munkatárs, azaz igazi vezető, és ne az legyen a kommunikáció lényege, miért nem sikerül megoldást találni. Tény, hogy a polgármester nincs könnyű helyzetben az elvonások miatt, de ettől még ne a lakosság megértésére helyezzük a hangsúlyt a kommunikációban, hanem kiút keresésre és annak megtalálására, ráadásul sok olyan ügy van a kerületben, ami nem pénz kérdése, pusztán elszántság és párbeszéd kell hozzá. Sokan feltették már a kérdést mire a közpénzből eltartott Újbuda Médiacsoport, ha az láthatóan felülről írányított intézmény, ami az itt élők hangját eltompítja, pontosabban kizárja, helyette az önkormányzat vezetésének politikai szócsöve, pont úgy nincs Média szempontból elfogulatlanság és kiegyensúlyozott tájékoztatás, mint a jobb oldali médiáknál. Ennek rendbetétele nem költségvetési hiány kérdése. De nagy hiba volt, hogy távol maradt a civil rendezvényektől rendre a polgármester, miközben mondjuk egy magángyógyszertár megnyitásakor látványosan fotozkodott, és ezt persze az Újbuda egyből le is hozta. A példákat még hosszasan lehetne sorolni, de összegezve Dr. László Imre, kerületünk polgármesterének eddigi tevékenysége nem támogatta, hanem visszahúzta Gy. Német Erzsébet esélyeit. És persze Újbudán sokan változást szeretnének, de Gyurcsány Ferenchez köthető politikát nem tekintik változásnak, csak köpönyegváltásnak, így itt a kerületben azért annyira nem cseng jól a DK neve.
  • És még egy apróság, Gy. Németh Erzsébet eddig minden választáson, ahol elindult vesztett, és ez véleményem szerint elbizonytalanította azokat, akik őt látták volna szívesebben, de gyakorlatilag elkönyvelték a vereségét.
  • Végül, de nem utolsó sorban ki kell emeljem, amiről több cikkben is írtam, és én magam úgy fogalmaztam meg nincs rendszerváltás politikai generációs váltás nélkül. Az emberek (és nem csak a tévesen bizonytalanoknak titulált óriási csoport) megcsömörlöttek az elmúlt 30 év politizálásától, és egyre többen kimondják a szavazni akaró ellenzéki összefogást támogatók közt is, hogy akik eddig kormányon voltak, azokból többet nem kérnek, és bizony a DK ezek között van. Nem csak a “bizonytalanok”, hanem általában a szavazók a politikai elit teljes lecserélése mellett érvelnek párt színektól függetlenül, mert az eddigi arcok már hiteltelenek. Mondhatjuk ezzel szemben Dobrev Klára sikerét a miniszterelnök jelöltek között, de őt nem a DK háttér viszi előre, hanem az hogy NŐ, és nagyon jól hozta a viták során, hogy tud Ő laza lenni, és minden erejével a közös kormányzásért dolgozik, nem a DK sikere a lényeg. De az is tény, amit egyértelműen szeretnénk látni, még a férfiak is, hogy sokkal több NŐ legyen a politikában. Itt Újbudán Gy. Német Erzsébet is sokkal jobb eredményt ért volna, ha férfi, akivel vetélkednie kell, és éppen ezért felkötheti a gatyáját az egyébként rendkívül kiábrándító ténykedésétől függetlenül is Simicskó István.

 

A Lokálpatrióta független haírportál nevében gratulálok Orosz Annának a sikerhez, és minden itt élő nevében remélem, hogy amennyiben Simicskó Istvánt is megveri a választáson, akkor a mostani lendületével, stílusával, Újbuda párti mentalitásával, mondhatni lokálpatriótizmusával fogja képviselni a kerületet a Parlamentben. Remélem a lehető legalkalmasabb személyt fogja kiválasztani, aki adott esetben átveheti az alpolgármesteri széket, mert bizony  következnie kell a Polgármesteri Hivatal megújításának, ott is jönni kell a generáció váltásnak, leváltva a sokszor már demagóg vagy gyerekes politikai stílust “képviselő képviselőket”. Orosz Anna sikerén felbuzdulva nem lehet más a cél, mint olyan alpolgármestert megnevezni, aki elindulhat majd a polgármesteri székért.

DE mire kell ügyelnie Orosz Annának a 2022-es választáson ?

Bár kétségtelenül Újbudán volt a legnagyobb, vagy egyik legnagyobb részvételi arány az előválasztáson, de ettől ez még borzasztóan kevés, és a győzelemnek még az esélyéhez sem elég, a fidesz pedig köztudottan erős a mozgósítás tekintetében. Az alábbi cikkben írtam az előválasztásról a számok tekintetében, ahol szintén erre hívtam fel a figyelmet, hogy az 500.000 szavazót bár óriási eredménynek és a demokrácia győzelmének fogjuk fel, és maximálisan megértem, ha ezt hangoztatja az ellenzék, de a valóság, a számok nem ezt mutatják. Ha az ellenzéki összefogásnak csak a szavazók 5%-át sikerült megmozgatni az előválasztáson, azt én inkább kudarcnak értékelem és nagyon komolyan el kell gondolkodni mit változtatnak a kommunikációban, mert ezzel nem lehet választást nyerni.  Újbudán, aki igen aktív volt, ott minimum 150.000, de valójában cirka 180.000 emberből sikerült szavazásra bírni cirka 12.000-et több mint egy hét alatt. Szerintem ez intő jel és ünneplés helyett inkább azonnal keresni kell az okokat és változtatni.

Mi az ami Orosz Annának sem sikerült eddig ? Ahogy mindenki más, Ő is rosszul értelmezi a “Bizonytalan” szavazókat, mivel nem bizonytalanok, nagyon is bizonyosak, és az elmúlt 30 év politikáját, politikai pártjait ítélik el, hiteltelenek, fajsúlytalanok ennek az időszaknak a politikusai túlnyomó részben, megélhetési politikusok, vagy sok esetben megélhetési bűnözök. Ezt a nagyon is tudatos és egyben legnagyobb választásra jogosult csoport  hitelességet vár, és amíg erről nem győzi meg őket valaki, addig el sem mennek szavazni, mert nem adják a nevüket ahhoz, hogy egyik kupac …. egy másik kupac….-ra cseréljék. Amíg bizonytalannak nevezi őket bárki is, addig már is veszik a hitelesség kérdése, mert azt látja ez a csoport, hogy megint próbálnak a fejük fölött delegálni és a valódi céljaikat meghamisítani, egyben bűnbaknak állítani azok felé, akik az ellenzéki összefogásra szavaznak. Nagyon rossz politika ezeknek az  embereknek a lelkiismeretére apellálni a bűnbak szereppel, miközben az elmúlt 30 évben éppen a politikusok lelkiismeretének a hiánya juttatta őket odáig, hogy kiábrándultság, csalódás, politikai apátia lett a jutalmuk vagy büntetésük.

Az újbudai összes szavazatok száma egyértelműen mutatja, hogy az előválasztáson csak azok vettek részt, sőt azoknak is csak egy része, akik biztos, elkötelezett választók az ellenzéki összefogás mentén, a legnagyobb, “bizonytalanoknak” csúfolt réteget nem sikerült eddig maga mellé állítani Orosz Annának sem, pedig ez a réteg országosan, és ebből adódóan gondolom Újbudán is a választásra jogosultak 40%, NÉLKÜLÜK NEM LEHET VÁLASZTÁST MEGNYERNI ELLENZÉKBŐL. Az alpolgármester asszonynak, ha szeretne a parlamentbe kerülni, akkor ezen kell változtatnia, és innentől ne hívja őket bizonytalannak, egyben mutassa meg a hitelesség tekintetében teendő lépéseit. A hitelesség pedig úgy bizonyítható, ha ellenzéki összefogáson belül is kimondja, hogy rendszerváltás ma már csak generációs váltással lehet elérni, nem elég a Fideszt leváltani, a teljes politikai elit távozását kell kitűzni a fidesz és az ellenzéki összefogás táborán belül is elérni. Ebbe pedig további politikai alkuk a választók feje fölött és egyben háta mögött akaratuk ellenére, mint ahogy az az előválasztás esetében történt, az bizony nem fog beleférni. Aki ezt a 40%-it szeretne maga mögé állítani, annak egyértelműnek, hitelesnek, konstruktívnak kell lenni, aki egyben szakít az elmúlt 30 év politizálásával,  tisztának, feddhetetlennek kell lenni, és nem támogathat olyanokat, aki ennek nem felel meg, mert bizony  ilyen nem kevés volt az előválasztás során is.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest