2024.04.18.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Az autópálymatricák jövő évi díjai lekövetik az infláció mértékét, így nem csak a benzin árának emelkedése fogja növelni az utazási költségeinket…

2 min read

Várhatóan csaknem 5 százalékkal drágulnak az autópálya matricák január elsejétől. Egy idén hatályba lépett rendelet alapján minden évben, inflációkövető módon újraszámolják a következő évre vonatkozó autópálya-matrica árakat, pótdíjakat. A havi matrica 5 ezer forint fölé, a megyei pedig csaknem 5 és fél ezer forintra drágulhat – számolt be róla az RTL Klub Híradója.

A Központi Statisztikai Hivatal által megállapított fogyasztóiár-index emelkedése határozza meg a következő évben érvényes díjak mértékét. Ennek kiszámításához megvizsgálják, hogy mekkora volt a változás a tárgyévet megelőző két év augusztus hónapjai között.

A hivatal adatai 4,9 százalékos fogyasztóiár-index emelkedésről adnak számot, így 2022-már várható az áremelkedés.

Pénzcentrum számításai szerint a törvényben elvárt 10 forintos kerekítéssel a 2022-es matrica árak, és a jogosulatlan úthasználatért kifizetendő pótdíjak számítása következőképpen alakulhatnak személyautó kategóriában:

  • a heti (10 napos) autópálya- matrica 3.640 forintról 3.820 forintra,
  • a havi autópálya-matrica 4.970 forintról 5.210 forintra
  • míg az éves autópálya matrica a 2021-es 44.660 forintról 46.850 forintra drágulhat.
  • A megyei autópálya- matrica 5.200 forintról 5.450 forintra drágul.
  • A pótdíjak értéke is érintett, az alap pótdíj 60 napos fizetés esetén 15.460 forintról jövőre 16.220 forintra drágulhat,
  • míg az emelt pótdíj, 60 napon túli fizetés esetén várhatóan 61.820 forint helyett 64.850 forint lesz.

A 2022-es pontos árlistát az útdíjakról a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. teszi majd közzé a hatályba lépést megelőző 30. napon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest