2022.06.27.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Még egy teljesen ártalmatlan, egyszerű kérdésben sem sikerül közösen megszavazni egy előterjesztést a képviselőtestületben….Ki érti ezt ?

4 min read

Az idei utolsó testületi ülésen Kreitler-Sas Máté azt kérte képviselő társaitól, hogy szavazzák meg az általa jegyzet beadványt (a dunaparti ártéri erdő bérbeadásának érvénytelenítése) vegyék előre amolyan első napirendi pontként. Az kérés oka is teljesen érthető volt, egy oylan ügy bírósági tárgyalásán szeretett volna megjelenni (aznap délelőtt 11 órától), ami Újbuda egyik kiemelt ügyében zajlik, a Hamzsabégi sétány környezetvédelmi pere a magyar állammal szemben..

Ezt olvasva az ember azt gondolná, ez teljesen természetes és mindenki igennel fog szavazni, hiszen a beadvány szempontjából nincs jelentősége, hogy délelőtt vagy épp délután tárgyalják, az meg érthető, hogy a beadvány beterjesztőjének ott kell lenni a testületi ülésen. Az is egyértelmű, hogy maga az ügy jellegénél fogva nem tűrt halasztást, nem lehetett a következő évre átrakni, mert így akár aláírásra is kerülhetett volna a bérleti szerződés addigra.  Az is érthető, hogy egy olyan nagy port kavaró ügyben, ami ráadásul egész Újbudára kihatással van érintettségből adódóan is Kreitler-Sas Máténak ott kellett volna lennie a bírósági tárgyaláson. Tehát minden azt indokolta volna, hogy ebben ne legyen ellenvetés, és 100% igen szavazattal simán elfogadja a testület  kérést.

De vajon mi lett a szavazás végeredménye ?

A határozat éppen hogy el lett fogadva...De vajon mit takar ez a rengeteg tartózkodás ?

Nos  épp ésszel nehéz megmagyarázni 11 képviselő pontosan mitől tartózkodott ?

Nem értették meg Kreitler-Sas Máté mit és/vagy miért kért ?  Aligha, mert elég világosan meg lett fogalmazva a kérés oka.

A Fidesz esetében még csak gyárthatnék olyan összeesküvés elméletet, hogy mivel kormány beruházást perel a POPÉK Civil Egyesület, melynek Máté is tagja, ezért a kormány érdekében, akit csak lehet meg kell akadályozni a peren való részvételtől. Itt jegyzem meg, a tárgyalást vezető bíró összesen 5 embert engedélyezett a tárgyaláson a vírus helyzet miatt, a Média területről pedig mindenkit elutasított. Vajon miért ? Hogy minél kevesebb ember értesüljön a civilek szakértőinek állásfoglalásáról és annak fogadtatásáról a bírósági tárgyaláson ? 

Persze ez már egy másik történet, így térjünk vissza a testületi ülésre.

Vajon mi okozta a törésvonalat a DK és az MSZP soraiban, ahol volt aki megszavazta és volt, aki tartózkodott. Talán ami Varga Gergőnek egyértelmű, az Rádi Károly számára nem volt értelmezhető ? Amit Barabás Richárd megértett, azt Budai Miklós például nem ?

A törésvonal ebben a kérdésben most nem a szokásos fidesz-kdnp kontra ellenzéki összefogás között volt, hanem az ellenzéki összefogáson belül vonultak az érthetetlen tartózkodás mögé képviselők. Itt sem szeretnék összeesküvés elméletet gyártani, de nem tartom kizártnak, hogy épp a dunaparti ártéri erdő bérbeadásának érvénytelenítési beadványa okozta a dafke, ha Te így, akkor Mi is így elv alapján a Tartózkodást ?

Jó lenne megérteni mi volt 11 képviselőben a mozgató rugó, ne adj isten ugyanaz. Ha a 11 képviselőből bárki úgy érzi, hogy némi magyarázatra szorul a tartózkodása, akkor ha megírja az okot, szívesen nyilvánossá teszem.

Egy viszont biztos, akár kiderül mi volt a tartózkodás oka, akár nem, a tartózkodás gombbal tulajdonképpen  a kerület egyik jelentős Civil Egyesületének, a POPÉK-nak a munkáját is veszélyeztették, hiszen a határozat éppen csak el lett fogadva. 

Remélem abba nem gondoltak bele, hogy így voltaképp a kormány szekerét is sikeresen megtolták, hiszen majdnem sikeresen megakadályozták, hogy egy önkormányzati képviselő az ellenzéki összefogásból ott lehessen a tárgyaláson és szükség esetén segíthesse a Civileket a perben. (akiket momentán eddig senki nem nagyon  segített)  Nos talán bele sem gondolnak képviselők, hogy mi mindent jelenthet egy megmagyarázhatatlan tartózkodás gomb megnyomás… (sajnos)

Azt már megszoktuk, hogy amit a Fidesz-Kdnp  javasol, azt leszavazza az ellenzéki összefogás és persze fordítva is, de az elmúlt 1-2 hétben az ellenzéki összefogáson belüli törésvonal még eléggé szokatlan. Lehet kezdenek kiéleződni az ellentétek vagy máshonnan nézve egy-egy párt markánsabb, a többiekétől eltérő állásfoglalása adott ügyekben. Közeleg a választás és láthatóan nő a feszültség a pártok, még a “baráti” pártok között is. De ettől még Mi, Civilek nem örülünk annak, ha ez a feszültség rárakódik olyan ügyekre, ami tovább nehezíti esetleg a munkánkat. Hamzsabégi sétány peréből kiindulva azt kell mondjuk, ha már segíteni nem tudnak, nem akarnak a pártok, akkor legalább ártani ne ártsanak, főleg ne ilyen értelmetlen, pitiáner tartózkodásokkal

1 thought on “Még egy teljesen ártalmatlan, egyszerű kérdésben sem sikerül közösen megszavazni egy előterjesztést a képviselőtestületben….Ki érti ezt ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest