2024.04.16.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Öröm látni, amikor valaki foglalkozik a területével semmitmondó kampány tevékenység helyett, ráadásul alapvetően ez is a dolga egy képviselőnek.

3 min read

Manapság azt látjuk, hogy nem csak Újbudán önkormányzati és parlamenti képvielők egymással versengve vetik bele magukat a választási kampányba, ki önmaga, ki csapattársa érdekében, miközben közpénzből közfeladatot kellene ellássanak értünk választókért. Kezdem úgy érezni, hogy Újbudán is a testületben ülők nagy része megnyomta a “PAUSE” gombot, és csendes üzemmódban a helyi ügyek helyett inkább a helyi kampánnyal foglalkozik. Tisztelet a kivételnek, íme az egyik kivétel…

“Most készül egy szórólap, amit a polgárőrséggel közösen készítünk, melyben felhívjuk az autósok figyelmét az LPÖ-ben érvényes szabályokra.
Amint elkészül, ez ki lesz szórva Madárhegyen, valamint személyesen is kint leszünk és az ott haladó autósok megállítva, felhívjuk a figyelmüket a területen érvényes közlekedési szabályokra.
A parkolással kapcsolatban, készülőben van részemről egy előterjesztés, melyben javaslom a környéken a parkoló helyek felfestését, amitől azt remélem, hogy enyhülni fognak a parkolási problémák a környéken. Amint elkészül, mielőtt beterjesztem, ki fogom tenni ide (Újbuda 17. számú önkormányzati választókörzetének Facebook oldala), hogy mindenki, aki szeretné véleményezze.
Most azt tudom javasolni, ha szabálytalanul parkoló autót látnak, akkor jelentsék be a közterület felügyeletnél.
Tisztelettel
Keller Zsolt”
Szerkesztői lábjegyzet:
Helyes, minden létező eszközzel harcolni kell a szabálytalan parkolás, a gyorshajtás, a szemetelés, stb. ellen. Keller Zsoltank nem ez az első akciója, mondhatni a lehetséges eszközök tárházát rendre feltérképezi és kihasználja. Persze dicsérgethetjük ezért, de Pont nincs erre rászorulva, mert Ő azt gondolja önkormányzati képviselőként, azzal kell foglalkozni, amivel megbízták és ettől még lehet harcos párttag, politizálhat, még kampányban is részt vehet, csak nem téveszti szemelöl az arányokat, mert az adófizetők nem választási kampányban történő közszereplésre adták a pénzt tiszteletdíj formájában. Azt gondolom a politikai pártok házatáján van éppen elég léhűtő, aki valami isteni csoda folytán még nem ül sem a parlamentben, sem Önkormányzatban, na tessenek ezeket az utcai bohóckodáshoz előrángatni, mert őket legalább nem mi  tartjuk el… bár ki tudja 🙂
U.i: a tegnap megjelent cikkemeben, ami az Újbudai horror tanya felszámolásáról szólt, szintén pozitív példaként kell felhoznom Bába Szilviát, Junghausz Rajmundot, Keitler-Sas Mátét és Rádi Károlyt, akik folyamatosan felléptek minden lehetséges eszközzel a helyi állatkinzó ellen, annak ellenére, hogy mintha a hivatal csipkerózsika álmát aludta volna, mert ha egy ilyen horror tanyát 2 év alatt képtelen felszámolni egy hatóság, akkor ott alapvető problémák vannak. Szerencsére fenti képviselők úgy érezték, hogy nekik képviselőként feladatunk fellépni ez ellen. Na kérem kampányolgatás helyett, lehet ilyen tevékenységet végezni, erre szivesen adjuk a pénzünket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest