2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Új, kilencszáz lakásos lakópark épül Újbudán, a Kánai-tónál…. újabb 2700 fővel gyarapodik majd Újbuda lakossága

3 min read

Az Atenor Hungary Kft. 897 lakásos lakóparkot épít a Kánai tó partján, az építkezés napokon belül el is kezdődik.

A Lake 11 Home & Park ingatlanfejlesztési projekt 18 telekből álló, 8,2 hektáros területén 6 telekre megkapták az építési engedélyt. A lakópark a tervek szerint legkésőbb 2026 végégig megvalósul. A belga ingatlanfejlesztő a megvásárolt 82 hektáros területen az 1326 helyett végül csak 900 lakást épít, revitalizálja az elhanyagolt tavat. (ebben a csökkentésben Újbuda Önkormányzatának is jelentős szerepe volt)

A lakások építésénél nagy hangsúlyt helyeznek a fenntarthatóságra, ezért például a lakások fűtését és hűtését alternatív energiaforrásból, geotermikus hőszivattyús rendszerrel oldják majd meg.

A fejlesztés részeként a lakások mellett orvosi rendelőt, bölcsödét, óvodát, kisebb irodákat, üzleteket, éttermeket és kávézókat is kialakítanak, valamint megújítják a lakóparkban a közterületet. Erre azért is nagy szükség van, mert a 2000-es években épült Tóvárosnál ez elég erőtelejsen elmaradt, így egyfajta hiánypótlás is, kérdés a régi és az Új lakópark igényeit ki fogje-e tudni elégíteni. A területen mintegy 1400 gépjármű számára alkalmas parkolót alakítanak ki, és természetesen lesz elektromos töltőhely is.

Ez az építkezés több szempont alapján is a “a számunkra jobb verzió” elve alapján készül (azaz fenntarthatóbb, zöldebb), de tagadhatatlan, hogy a helyi infrastruktúra részleges, esetleg teljes kiépítése arra nem jelent majd gyógyírt, hogy az itt élők nem csak a lakóparkon belül fognak közlekedni, így a 41-es villamos és Rózsavölgy úthálózatának kapacitása vajon mennyire fogja tudni elviselni a megemelkedett terhelést, az nagy kérdés. A magán óvoda építése nem leszsz gyógyír az általános iskolai férőhelyek hiányára sem, és amúgy jelentősen túlterhelt, a körzeti orvos hatáskörén túlmutató Fehérvári út szakrendelő, vagy a Szent Imre kórházra is újabb nyomás helyeződik. Persze régóta beszélünk Szuperkórházról és Gyermekorvosi Centrumról is, de ezek még nem állnak, sőt el sem kezdődtek, így kérdés lesznek-e és mikor. Összességében tahát marad a sokszor felett kérdés, Újbuda megtelt vagy sem, és ha nem hány embert lehet még ésszerűen, a jelenlegi infrastuktúrával arányosan befogadni. (Az Újbudaiak többségének a véleménye alapján Újbuda már megtelt )

És csak egy apróság, de érdemes erre is figyelni, a fent jelzett 900 lakás a 18 telekből arra a hatra vonatkozik, amire már megkapták az építési engedélyt. Bennem nincsenek kétségek annak tekintetében, hogy a további 12-re is meg fogják kapni, így arányosan számítva ez a cirka 2700 ember a végére közel 10.000 lesz !!! Arról szintén nincs infó, hogy a jelenlegi helyi infrastruktúrális fejlesztések mértéke 2700 emberre lett modellezve, vagy a várhatóan majd ideérkező 10.000 emberre. Kérdésekból tehát továbbra is nem kevés van, akár megtelt Újbuda, akár nem…Amit kevésbé értek, hogy ezeket a kérdéseket miért csak én teszem fel…

De nézzük a dolgok “pozitav” oldalát, az ideérkezők szavazópolgárpk is, így mág több emebert lehet győzködni helyi és országos szinten is, hogy szavazatikkal támogassák a politikai pártok jelöltjeit.

Íme a cég közel 4 perces összefoglalója a sajtótájékoztatóról, amiben kerületünk polgármestere is felszólal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest