2024.04.19.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

A nap kérdése (új rovat) most ugyanarról kérdezi jobb és baloldalt az Önkormányzaton belül. Vajon mennyire fontos az Újbudaiak akarata ?

9 min read

Van egy olyan ügy Újbuda életében, amivel kapcsolatban, ha más oldalról megközelítve is, de egyformán kérdést lehet szegezni jobb és baloldalnak, ellenzéki összefogás pártjainak és a Fidesz-KDNP-nek, mert valahogy az istennek nem akarunk elmozdulni az Újbudaiak elvárásának az irányában, csak lehet más-más az indok a háttérben.

Ne kerüljük a forró kását, ez az ügy a Kelenföldi Városközpont jövője, és adott oldalak és pártok ezzel kapcsolatos állásfoglalása, még pontosabban állásfogalásának hiánya.

Ahogy azt az Önkormányzat által indított, reprezentatívnak mondott kutatás is bebizonyította, a Kelenföldi Városközpont ügyéről, a mögöttes politikai alkukról és harcról, a lebontás vagy felújítás körüli töketlenkedésről, az ügy kapcsán a önkormányzat testületi ülésen is kialakult adok-kapok csatáról a megkérdezettek 65%-a tudott, ami annyira nem meglepő, hiszen szinte minden párt és tömörülés ki előbb, ki utóbb zászlójára tűzte ennek az ügynek a “felkarolását” a választások előtt. A választások után már közel sem annyira aktívak a “polgárjogi harcosok” a Civilek mellett, mint előtte, de gondolom ez sem meglepő. A közvélemény kutatás témába vágó második kérdésére, miszerint a felújítást vagy a lebontást és a helyére más, részben vagy egészben (reálisan nézve részben) egy új üzlet és városközpont épüljön lehetőségből még előző kérdésnél is nagyobb arányban 65%-al a felújítást támogatják. de még ennél is többet mond, hogy még a maradjon úgy ahogy van, azaz a jelenlegi állapotban, még azt is többen választották (16%) mint akik a lebontás, új építésre adnák voksaikat (9%). (pedig azt senki nem tagadja, hogy ha nem is totális felújításra van szükség, de azért rászorul az épület némi frissítésre, korszerűsítésre.

“Na kérem, hát mi ez, ha nem nép akarat, ha nem választói döntés, ha nem az Újbudaiak egyértelmű és határozott kívánsága…” Eddig mondhatta azt bárki, hogy ebben az ügyben az Újbudaiakat fogja képviselni, de most az Újbudaiak meghatározták egészen pontosan azt is, miben kell minket képviselni.

Lehet, hogy a közvélemény kutatás elrendelésekor, ebben a kérdéskörben nem erre számítottak sokan, de ez van, ha kérdezünk és választ kapunk, akkor onnantól nem lehet figyelmen kívül hagyni a válaszokat…

De ha ez sem lenne elég a Kelenföldi Városközpont Megmentéséért Mozgalom, a kerület más civil szervezetinek egyetértésével és támogatásával 25.000 aláírást gyűjtöttek össze olyan petícióban, amiben az volt a kérdés, hogy a felújítást támogatják-e az aláírók. (itt szeretném jelezni, hogy nem elvitatható KVMM kiemelkedő szerepe, munkája ebben a kerület életáben páratlan mennyiségű aláírás összegyűjtésben. Minden Civil szervezet örömmel segített, ahogy tudott, de a Városközpont közvetlen környékén élők, a Városközpontban az üzleteket bérlők csoportja, közössége olyan energiákat és ne tagadjuk egyéb forrásokat mozgatott meg, ami még sokáig példaértékű marad ebben a kerületben.) Akik pedig örömmel tették politikai, választási kampányuk részévé a “Védjük meg a Városközpont” szlogent, azokat most terheli némi felelősség az ígéreteik beváltása kapcsán. Én értem, hoyg jó dolog civilekkel szelfizni cicileknek fontos ügyek esetén, de a szelfizésnek, a civileket biodíszletként használatnak ekőbb-utóbb meg kell fizetni az árát, legyenek a “rövidtávú polgárjogi harcosok” bármelyik oldalon is.

Van tehát 25.000 aláírás és van egy közvélemény kutatás, ami a Kelenföldi Városközpont jövője szempontjából egyértelmű álláspontot jelölt ki, sőt utat mutatott azoknak, akik többek közt a véleményt megfogalmazók által lettek megválasztva önkormányzati képviselőnek. Ilyen erőteljes vélemény nyilvánításnak azonnali cselekvést kellene, kellett volna generálni, még sem történik semmi előre lépés január első napjai óta, amikor is az első idei testületi ülésen érvénytelenítették a Városközpont eladására, lebontására, új épületegyüttes felépítésére beadott pályázatokat. Ráadásul már december elején tudható volt, – az utolsó testületi ülésen ez bizonyos értelemben meg is fogalmazodott, többek közt Orosz Anna beadványa nyomán – hogy bizony itt nem lesz nyertes, ha valaki nem csak egy 2 szintes város és üzletközpontban gondolkodik , és láss csodát minden pályázó 8-9 szint magas vegyes funkciójú épületekben vélte megtalálni az Újbudaiak “álmát”. Ne leygnek illúzióink, ha újra kiírja valaki a páylázatot, és a KÉSZ átalakítása nem elég előremutató, hatákony, így mondjuk megengedő lesz például 5-6 szint megépítésével kapcsolatban, akkor pont olyan pályázatok fognak érkezni, mint eddig, csak leszednek 3 szintet.

Talán sejthető, hogy akkor a nap fő kérdése:

Miért nem történik semmi, ami a felújításban történő gondolkodásra utalna ?

Miért nem értik meg a megfelelő helyeken  a megfelelő emberek, hogy a KÉSZ (kerületi építési szabályzat) valamilyen mértékű átalakítása nem arról szól, hogy felújítás vagy lebontás, ezzel egyáltalán nem is foglalkozik, mindössze azt kötné meg, hogy ha lebontásra kerülne az épület, akkor milyen szabályok betartása mellett épülhetne itt valami új (nem feltétlenül városközpont, vagy nem csak az).

Mondjuk tehát ki öszintén,

amíg csak és kizárólag a KÉSZ átalakításával foglalkozunk, az azt jelenti, hogy nem foglalkozunk felújítással, azaz továbbra is bontani akarunk, szembe fordulva a közakarattal.

Az már csak hab a tortán, hogy momentán a KÉSZ átalakítása, vagy pontosabban a civil szervezetek ebbe történő bevonása is késlekedik, annak ellenére, hogy személy szerint nekem tett ígéretben április utolsó hete volt megjelölve, ehhez képest jövő héten már belekezdünk a június hónapba. Arról már egy előző cikkemben írtam, hogy ésszerűbb lett volna előbb a civilekkel egyeztetni a főépítésznek, majd a részben közös, részben eltérő álláspontokat bemutatni ahelyett, hogy most csak a saját szempontjaik beadását követően, ha majd ezekehez hozzájutunk kezdhetünk véleményezni, és gyanítom éppen ezért kezdhetünk mindent elölről.

Fentiek miatt és a nap kérdését ketté bontanám és külön kérdésként tenném fel a két politikai tömörülésnek és nagyon bízom abban, hogy ezekre választ is kapunk, akár az e hét csütörtöki testületi ülésen napirenden belül, vagy azon kívül nyilatkozva a Lokálpatrióta kamerája előtt.

Kérdésem a FIDESZ-KDNP frakciónak:

Érzékelve az Újbudaiak teljesen egyértelmű állásfoglalását, egyben elvárását a helyi frakció hajlandó-e nyilvánosan állástfoglalni, hogy együttműködve a kerületi ellenzéki összefogás pártjaival (ha azok is a civilek által kért útra lépnek, ez majd a nekik feltett kérdésben) javaslatot tesznek illetve támogatják, ha a másik oldal tenne javaslatot, hogy az Önkormányzat jelöljön ki egy munkacsoportot, akiknek a feladata a Kelenföldi Városközpont felújításával kapcsolatos felmérés elkészítése (akár több ütemben milyen felújításokra van szükség, műszaki állapotfelmérés), ezeknek akár időbeli elhatárolása mellett az árajánlatok bekérése (közbeszerzési pályáztatása), majd ezek birtokában a források előteremtésének kidolgozása. Természetesen ennek a munkacsoportnak a joga és koötelessége bevonni a főváros vezetését és kikényszertíeni az állásfoglalásukat, hogy milyen formában, mértékben hajlandók elvégezni vagy legalább résztvenni a felújításban, ennek hiányában pedig milyen megoldási javaslataik vannak, beleértve az Újbudai Önkormányzat részére átadva a hosszútávú üzemeltetés jogát. A munkacsoportba értelemszerűen be kell vonni a KVMM és az UTC képviselőit. Kérdezem továbbá, hogy az épület felújítása kapcsán Simicskó István és/vagy Németh Zsolt által tett ígéretekről záros határidőn belül egyeztet-e a FIDESZ-KDNP frakció, és annak eredméNYét nyilvánosságra hozza-e ?

Kérdésem az ellenzéki összefogás pártjai felé:

A fidesz frakció felé feltett kérdéshez hasonlóan, az ott megjelölt tartalommal hajandóak-e beterjeszteni egy indítványt a felújításra koncentráló munkacsoport létrehozása érdekében. Hajlandóak-e tárgyalni a főpolgármesterrel, és nyilvánosságra hozni a Főváros szándékát, nem ideiglenes jelleggel, azaz amíg Újbuda önkorményzata kialakítja a végleges álláspontját, hanem végleges formában, azaz hajlandó-e lemondani a Főváros a további értékesítési tervéről, és hajlandó-e, és milyen formában és mértékben részt vállalni a felújításból, ha erre nem hajlandó, akkor átadja-e hosszútávra az üzemeltetés jogát Újbuda Önkormányzatának. Biztos, ami biztos alapon pedig végleges időpontot kérünk, amikor konkrétan elindul a Civilekkel az egyeztetés a KÉSZ átalakítása tekintetében. Az ellenzéki összefogástól kérjük továbbá, hogy egyeztessen Gy. Németh Erzsébettel, hogy amit előválasztáson induló jelöltként, egyben Fővárosi alpolgármesterként ígért, mondott, azt most parlamenti képviselőként is támogassa, közösen a két új országgyűlési képviselőnkkel.

Kérem értse meg mindkét oldal, hogy ha valamivel sokat lehet ártani az ott élőknek, az ott bérlőknek és általában az önkormányzattal szembeni bizalomnak, akkor az a bizonytalanság, az érthetetlen módon elhúzódó cselekvési program, és magának a felújítás tényének, mint egyetlen járható útnak elismerésének a hiánya. (és ebben most nem játszik szerepet, mit szól ehhez a Főváros, mi itt élők a kerület vezetésének és általában a képviselő testületnek álláspontját várjuk, majd utána megküzdünk a Fővárossal is, ha tudjuk, hogy az Önkormányzat vezetése és a képviselő testület pártállástól függetlenül odaáll az Újbudaiak mögé.

Nem lehetetlent kérünk, de végre konkrét válaszokat igen…

és egy kis emlékeztető mi hangzott el ez ügyben az év legelején:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest