2022.08.09.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Döbbenetes, amikor szóban demokráciáért kiálltunk, tetteinkben meg közben lábbal tiporjuk… A szólásszabadság ma eltévedt a testületi ülésen…

5 min read

A “Zászló” ügy ismét terítéken volt a mai testületi ülésen, és akik az előző alkalommal nem szavaztak Rádi Károly beterejesztése mellett, azok úgy tűnik “javító-nevelő táborban” voltak az elmúlt hetekben, mert ma ugyanarra már igent mondtak 🙂

Persze senki nem kért szót, hogy megindokolja mitől a pálfordulat, de sebaj, biztos csak össze voltak zavarodva az előző ülésen és fiús-lányos zavarukban rossz gombot nyomhattak meg. De még mielőtt valaki azt hinné azért háborgok, mert nem a testület döntheti el, hogy milyen zászló kerülhessen ki alkalmanként az Önkormányzat épületére (Junghausz Rajmund féle javaslat), hanem a Polgármester úr önmaga dönthet ebben a kérdésben (Rádi Károly féle javaslat, amit második alkalommal sikerült végre átnyomni a testületen), nos az téved és nem kicsit. Egyrészt ez alapvetően mindenféle jelképről, zászlókról is szólt, csak hát elakadtunk az első pillanattól a szivárvány zászlónál, így innentől ezt a rendeletet át is nevezhetnénk a szivárvány zászló kilógatásának enegdélyezési struktúrájának is.

Engem maximálisan hidegen hagy, hogy kint van vagy sem a szivárvány zászló, az ukrán, a székely, vagy az Újbudai Civilek Tanácsának lobógója 🙂 (ez utóbbi biztos nem fog megtörténni) Az sem különösebben hat meg, hogy maradva a szivárvány egyébként fantasztikus színeinél, a Polgármester úr fogja kimondani, hogy rendben kitehető, vagy a testület mondná ki egyszerű szótöbbséggel, mert gondolom a frakció fegyelem úgy is felülírná pl. Rádi Károly egyéni véleményét ebben a kérdésben, hiszen Ő sosem tagadta, hogy nem ért egyet a szivárvány színű zászló kihelyezésével.

Szóval kérem nem itt van a baj, hiszen a parlamentben a Fidesz mondhatja ki, hogy ispán, meg vármegye, netán vészhelyzet 1256-ik rész, a 2/3 segítségével, Újbuda Önkormányzatában, meg az ellenzéki összefogás mondhat igent jelen esetben a szivárvány zászló kihelyezésére, ha nem is 2/3-al de egyszerű szótöbbséggel, sőt mától már az sem kell, elegendő a Polgármester úr személyes döntése. Az meg csak marketing duma volt, hogy a Polgármester úr döntésében lehet jobban megbízni vagy a Testületében, hiszen ha jól működik, akkor mindkettőben. Nem volt ez a zászló ügy akkora lufi, mint amekkorát ebből felfújni sikerült, de ez is azt mutatja, hogy nehéz olyan dolgot találni, amiből ne csinálnának politikai kérdést képviselők. Rádi Károly érvelése, miszerint azért szeretné, ha a polgármester úr döntene, mert akkor ez az Ő egyszemélyes felelőssége, nem a testületben a képviselőké, hát ez nagyjából az úgy dícsérem a Polgármester úr képességeit, hogy közben lekeverek neki egy pofont. Én csak úgy tudom lefordítani Rádi úr okfejtését, hogy nem ért egyet a szivárvány zászló kihelyezésével, de ha a testületnek kellene dönteni, akkor meg kellene szavaznia, amivel nem ért egyet a frakció fegyelem miatt. Na jó, de egy képviselő ne meneküljön már el a felelősség elől, és vállalja fel a véleményyét, elvégre ez minimum elvárás egy képviselővel szemben. A Polgármesterrel szemben meg nem túl kedves gesztus, hogy áttolom rá a felelősségét, aztán kezdj, amit akarsz a helyzettel.

A baj ott kezdődik, amikor Varga Gergő képviselő úr immáron másodszor követi el azt a hibát, hogy miközben jogosan számonkéri a jobb oldalon a parlamentben, vagy az előző önkormányzati vezetésen a szólásszabadság és a demokrácia hiányát, közben önmaga két lábbal tiporja ugyanezt, amikor nemes egyszerűséggel betiltja egy másik képviselő hozzászólásának jogát, jelen esetben zászló ügyben. A történelem ismétli önmagát, ahogy Varga képviselő úr is, és ahogy egy hónapja a testületi ülésen megszavaztatta az ellenzéki összefogás jelöltjeivel, hogy Junghausz Rajmund beterjesztését ebben az ügyben vegye le a testület a napirendi pontok közül, most ismét ezzel a fegyverrel élt. Szóval pofa alapállásba és kuss van, mert a demokrácia és a szólásszabadság ezek szerint Varga képviselő úrnak azt jelenti, hogy az addig tart, amíg mások azt mondják, amit hallani akar.  Képviselő úr, ezek után csodálkozik, ha az emberek úgy gondolják egyik kutya, másik eb, és szégyenteljes vereség lesz a választás másnapján ? Ok én tiszteletben tartom az ilyen típusú demokrácia elméletét, és lelke rajta csak így tovább, de nem csak az Ön lehetőségeit játsza el 2024-re, amikor bemutatja milyen az, amikor erőből diktálunk, de azokról is véleményt állít ki, akikkel egyoldalon áll, és remélem nem ezt a fajta szólásszabadságot képviselik.

Egy biztos civilként engem máris meggyőzőtt arról, hogy ha bármilyen kérdésben érintettek lennénk a jövőben és szót kérünk, akkor ne lepődjünk meg, ha megpróbálja majd ezt ellehetetleníteni.

És számomra az is teljesen mindegy, hogy Junghausz Rajmondtól veszi el az alapvető jogát képviselőként, vagy Bába Szilviától, Keller Zsolttól, netán Rádi Károlytól, vagy Daam Alexandrától, a módszer, amivel élt, az épp olyan diktatórikus hajlamra mutat, mint amit számon kér azokon, akik szintén a diktatúrák hívei. Azért jelzem, hogy ezt egy testületi ülésen el lehet játszani, de a választópolgárokat “sajnos” nem lehet majd eltiltani a vélemény nyilvánítástól. Természetesen ez az Ön döntése, csak így tovább…

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest