2024.04.19.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Félúton….Exkluzív riport Keller Zsolttal, Gazdagrét- Madárhegy (17.sz. választókörzet) képviselőjével. Mi sikerült a ciklus első felében és mi várható a másodikban ?

5 min read

Keller Zsoltot azt gondolom már nem nagyon kell bemutatni, a Lokálpatrióta már többször csinált vele riportot, Gazdagrét-Madárhegy térségében pedig a választók közt is nagy népszerűségnek örvend. Most is örömmel vállalta, hogy kiértékeli az Önkormányzati ciklus első felének sikereit és akár kudarcait is.

Zsolt egy kifejezetten tevékeny, a körzetében élők problémáival és persze örömeivel is szó szerint együtt élő és ha kell segítő önkormányzati képviselő. Amikor nem épp valamilyen helyi bejelentést igyekszik megoldani, aki polgárőrként rója Gazdagrét és Madárhegy utcáit.

Jó látni, hogy van olyan képviselő, aki komolyan veszi a munkáját, aki mindig elérhető, aki mindig cselekvésre kész, akit megszólíthatsz az utcán, hívhatod telefonon, ráírhatsz a facebookon, és maximális közvetlenséggel és érdeklődéssel fordul az itt élők felé. Mondhatjuk, hogy ez a természetes, de bár az lenne minden képviselő esetében is. Sok más szempont mellett ezért is úgy érzem, szerencsés ember vagyok, hogy Gazdagréten élhetek, és nyomon követhetem a Képviselő munkáját. Na jó, alapvetően nagyon jó kapcsolatban vagyok Zsolttal, így nem szoktam képviselő urazni, de Ő pont az, aki nem is igényli az ilyen megszólítást.

Kifejezetten jó kapcsolatót tart a helyi Civil szervezetekkel is, kiemelve ezek közül is Bereczky Gábort, a Védegylet főtitkár-helyettesét. Ahogy az a riportból is kiderül, nagyon hasznos és fontos a számára a helyiektől, a civil szervezetektől érkező visszajelzések, hiszen Ő sem lehet mindig mindenhol és időben ott, de ha elegendő információ jut el hozzá, akkor igyekszik a legyorsabban segíteni, intézkedni.

A riportot már azért is érdemes megnézni, mert nem csak az elmúlt időszakról, de a hátralévő időszak terveiről is beszél a Képviselőnk, így újabb fontos információkat tudhatunk meg a Madárhegyi Gyermekcentrumról épp úgy, mint a Gazdagréti tér újra zöldítéséről, persze a lehetőségekhez mérten. Ebben a második témában örömmel fogadja Zsolt a helyiek ötleteit, hiszen az a cél, hogy olyanná alakíthassuk közösen a Gazdagréti teret, ami minél többünknek jelent majd örömöt miután elkészült.

Nem véletlen, hogy nem azzal kezdtem, hogy Keller Zsolt az MSZP képviselője, mivel meggyőződésem, hogy el kell jutni végre odáig, hogy nem pártokban, hanem emberekben gondolkodunk, emberekre szavazunk, és ahogy a Képviselő úr is megfogalmazta a riportban a párt tagság az önkormányzati választási kampány 2-3 hónapos szakaszában kell hogy némi hangsúlyt kapjon, de a két választás közt nem a politikáról kell szólni a munkájának, hanem az itt élők képviseletéről.  BRAVÓ !!!   Mi civilek folyamatosan ezt mondjuk, ezt kérjük a képviselőktől. Ha ezt a gondolkodásmódot, ezt a fajta feladatra koncentrálást látnánk általánosságban a képviselő testületben, akkor egyáltalán nem fájna nekünk a Civil referens hiánya, hiszen akkor igaza lenne a Polgármesterúrnak, hogy nekünk pont annyi civil referensünk van, ahány önkormányzati képviselőnk.   Igen Keller Zsolt valóban Civil referens, és van még néhány (sajnos szó szerint néhány) képviselő, akiknél el tudjuk fogadni, hogy Civil Referensek is. Javaslom a képviselő testület tagjai jelentős részének, hogy beszélgessenek már el Zsolttal és kérdezzék már meg mit, hogyan csinál, mitől van az irányában bizalom, tisztelet és szeretet a civilek felől.

És a riport előtt – ha már civil referensi posztról és jól végzett munkáról beszéltem – szeretnék végleg eloszlatni egy pletykát, amivel egyesek igyekeznek éket verni Keller Zsolt és a Civilek közé. A Lokálpatrióta szerkesztő-tulajdonosaként, a civilek, az Újbudaiak érdekiért, jogaiért maximális energiával és kitartással küzdő civil-lokálpatriótaként, helyi Civil szervezeteink média támogatójaként fel sem merült bennem és a jövőben sem fog, hogy 2024-ben Civil szervezetek jelölésével és támogatásával elinduljak a választáson Keller Zsolt jelenlegi körzetében. (bár tény, hogy itt lakom és nekem is Zsolt a képviselőm) Nem titok, hogy az Újbudaiak érdekében és képviseletük megerősítése miatt a 2024-es önkormányzati választáson több körzetben is szeretnénk jelölteket állítani, de kizárólag olyan körzetekben, ahol nem látjuk biztosítva az újbudai lakosok érdekvédelmét a jelenlegi képviselő által. Mi civilek nem politikai szempontok szerint hozunk döntéseket, kizárólag lakópolitikai elveink vannak, illetve környezetünk védelme, zöld és Öko problémák megoldása, a túlépítkezés leállítása. Ebből adódóan nem adott pártok ellen állítunk jelölteket, hanem adott választási körzetekben az ott élők érdekében igyekszünk a lehető legjobb független civil jelölteket megtalálni. Még nem zárultak le az egyeztetések, annak tekintetében, hogy ez mely körzeteket fogja érinteni, de személyes véleményem és meglátásom alapján nem gondolom, hogy Pl. Keller Zsolt, Bába Szilvia, Junghausz Rajmund, Daam Alexandra vagy Kreitler-Sas Máté esetében nekünk ellenjelöltet kellene állítanunk, sőt én adott személyek támogatását sem zárom ki, de erről a későbbiekben fogunk nyilatkozni. Ez a lista nem teljes és még bővülhet is, de sajnos arról szó nincs, hogy képviselők nagyobb többségének elégedettek lennénk a munkájával.

De nem szaporítom a szót, íme az exkluzív riport Keller Zsolttal, a Képviselővel, a polgárőrrel, a helyi lokálpatriótával, egy jó emberrel, aki közülünk való és nem is akar többnek látszani, mert jól érzi magát közöttünk…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest