Hétköznapi hőseink a közösség építők, de közben a háttérben ők is emberből vannak… Mélyinterjú Vonsik Viviennel a GKH vezetőjével.
3 min read
Sajnos egyre súlyosbodó problémák terhelik az életünket, ami családokat, közösségeket taszít apátiába, reményvesztésbe, letargiába, depresszióba vagy egyre mélyülő magányba, sokszor társas magányba. Egy ilyen világban felértékelődik a közösség szervezők (teremtők) szerepe és szó szerint hétköznapok hőseivé vállnak.
Gazdagrét és környékének immáron 7 éve van egy ilyen hétköznapi hőse, aki nap mint nap minden nehézség ellenére újra és újra megpróbál némi örömet, hasznos programokat csempészni az életünkbe, aki közösséget építve küzd a gyermekeink kilátástalansága és olykor céltalansága ellen, aki helyet, lehetőséget és szeretetet ad a számukra, hogy egymásra találva alkotó közösséggé kovácsolódjanak. De pont ilyen fontosnak tartja az idősebbek segítését is, a sokszor lelket ölő magányból történő kiszakítást, a hasznosság érzésének megteremtését, hiszen közösségben senki nincs egyedül, egy jó közösségben mindenki hasznos taggá válhat, egy jó közösségben mindenki örül a másik apró sikereinek és örömeinek, és egyben segítik is egymást. Persze ehhez kell a kohéziós erő, aki összefogja, szervezi, irányítja a kisebb-nagyobb közösségeket, célokat tűz ki és segít ezek elérésében, és ami talán a legfontosabb hitet és szeretetet ad azoknak, akik már hitüket és a reményt is elvesztették. Az újbudai civil szervezetek vezetői ezért tartják a hétköznapjaink hősének Vonsik Vivient, a Gazdagréti Közösségi Ház vezetőjét.
A Lokálpatrióta szerkesztő-tulajdonosaként immáron legalább 20 éve ismerem Vivient, még jóval a GKH előtti korszakból, és abból ahogy megismertem azt gondolom egy nagyon érdekes és szerethető személyiség, akit érdemes mélyebben is bemutatni, pontosabban elérni a kérdéseimen keresztül, hogy bemutassa önmagát, közelebb engedjen minket itt élőket Önmagához. Az Ételízek teraszán ma egy amolyan mélyinterjúban tettem kísérletet arra, hogy megmutassam mindenkinek azt az oldalát is, amit én már régóta ismerek, de sokak számára ez ismeretlen lehet.
Akik az elmúlt 7 évben önmaguk vagy épp gyerekeik miatt szívesen jártak a GKH-ban, jól érezték magukat és talán még el is gondolkoztak azon, hogy mitől lett ennyire népszerű itt a Mi kis falunkban a Közösségi Ház, vagy akik személyesen is ismerik Vivient, azoknak azt gondolom érdekes lesz végig nézni, ahogy Vivien visszatekint az élete különböző szakaszaira, és olykor maga is jókat nevet azon mi minden történt, hogyan teltek azok a hétköznapok, amiknek most szerintünk a hősévé vált. Mesél kudarcokról, meg nem értettségről és persze sikerekről, örömökről is, amiből mi magunk is okolhatunk, vagy épp példát, netán erőt, hitet meríthetünk.
A magam részéről élveztem ezt a beszélgetést az első percétől az utolsóig és még nekem is tudott Vivien újat mondani önmagáról, remélem mások számára is egy kerék egészé áll össze a riport egy emberi sorsról, egy édesanyáról, egy közösségi emberről, egy igazi lokálpatriótáról. Ez egy 50 perces beszélgetés, de részletekben, támákba szedve megnézve is tartalmas egész marad, de biztos vagyok abban is, hogy olyan szinten bele lehet merülni Vivien történeteibe, hogy észre sem vesszük, hogy közben lepergett 50 perc.
