2024.04.20.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

A mai helyi népszavazás elindításának érvényességi küszöbének csökkentése egyszerre volt siker (nekünk) és szégyen (másoknak)…

28 min read

A helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számának meghatározásáról szóló rendelet módosítása – ezvolt a mai rendkívüli testületi ülés 22-ik (utolsó előtti) napirendi pontja, ami egyszerre volt siker és szégyen, kinek ez, kinek az…

Cirka 4 hónappal ezelőtt a Momentum helyi szervezetének elnöke, az akkor még alpolgármester jelölt Lados Tamás elkészítette a Civil Részvételiségi programot, aminek mind a hat pontjával maximálisan egyetértett az Újbudai Civilek Tanácsa, és ennek első pontja volt a helyi népszavazás indításának megkönnyítése. Ez több évtizedes elmaradást pótólt volna, ez több önkormányzati vezetésnek, és persze az ebben hatalmon vagy ellenzékben lévő pártoknak a r3estanciűja volt a civil társadalom felé.

Így nézett ki Lados Tamás javaslata:

“1.) Könnyítsük meg a helyi népszavazások indítását!

Csökkentsük le a népszavazási kezdeményezéshez szükséges támogató aláírások számát!

Bármilyen hihetetlen, Újbudán ma nehezebb helyi népszavazást kezdeményezni, mint polgármesterválasztást nyerni.

A helyi népszavazások kezdeményezéséhez szükséges aláírások minimális számát ugyanis az önkormányzatok saját rendeletben szabályozhatják, a szavazókorú lakosság 10 és 25 százaléka között. Újbudán pedig ez az érvényességi küszöb évtizedek óta a lehető legmagasabb, 25 százalékon áll. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy – a 2019-es választói névjegyzék adatai alapján – mintegy 27 ezer aláírást kell összegyűjteni, mindössze 30 nap leforgása alatt. Csak érzékeltetés képpen: ez több, mint ahány szavazatot a polgármesteri versenyben második helyezett Hoffmann Tamás kapott a 2019-es önkormányzati választásokon.

27 ezer aláírás összegyűjtése még egy erős pártszervezet számára is embert próbáló, kőkemény feladat. Egy valóban lakossági kezdeményezésre induló, önszerveződő gyűjtést sikerre vinni pedig szinte reménytelen vállalkozás. A jelenlegi szabályozás tehát lényegében ellehetetleníti azt, hogy az újbudaiak közvetlen módon döntsenek az újbudai nyilvánosságot leginkább megosztó kérdésekről.

A helyzet azonban egy egyszerű rendeletmódosítással orvosolható a küszöb lehető legalacsonyabb, tehát 10 százalékosra szállításával. Ez még így is mintegy 10.900 db összegyűjtendő aláírást jelentene – tehát attól nem kell tartani, hogy ezután havi rendszerességgel jönnének a helyi népszavazások. A küszöb minimálisra csökkentése ugyanakkor látványos gesztus lenne az Önkormányzat részéről a lakosság felé, amely bizonyítaná: ha az újbudaiak igazán fontosnak tartanak egy ügyet, arról közvetlenül is dönthetnek. a legfontosabb kérdésekben valóban az újbudaiaké lehet a döntő szó.”

Ezt a javaslatot számomra felfoghatatlan módon Tamás harcostársa a Momentumban, a jelenlegi új alpolgármester Erhardt Attila már általa is elismerten politikai alku eredményeként frelpuhtva terjesztette be az önkormányzati testület elé, és azt a bizonyos 10%-ot 15%-ra emelte.

A hitelesség érdekében íme Erhardt Attila beadványa:

Tisztelt Képviselő-testület!

Az elmúlt években Újbudán virágzásnak indult a civil társadalom. Számos a közvetlenkörnyezete védelméért szerveződő és cselekvő csoport, helyi Nincs javaslat lakóközösség működik már a kerületben.

Ezek a közösségek képesek megszervezni magukat, világosan megfogalmazni és képviselni saját érdekeiket, ezért fontos támaszai a választott döntéshozóknak abban, hogy valóban alapos, az érintettek különféle szempontjait összehangolni képes válaszokat tudjanak találni a felmerülő kérdésekre.

Annak érdekében, hogy e csoportok könnyebben tudjanak helyi népszavazást kezdeményezni egy-egy számukra fontos kérdésben, javaslom, hogy csökkentsük le a szavazásra jogosult lakosság 15 százalékára a helyi népszavazás kezdeményezéséhezszükséges aláírások mennyiségét és ennek megfelelően módosítsuk Budapest Főváros XI.Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2015. (I. 28.) önkormányzatirendeletét. Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést szíveskedjen megtárgyalni és rendelet módosítását támogatni.

Budapest, 2022. augusztus 25.

Erhardt Attila”

Ebből érde3mes kiemelni a második mondatát az alpolgármesternek, amiben a civil közösségek érdemeit méltatja, és szükségesnek tartja ennek érdekében az érvényességi küszöb csökkentését. Érdekes, hogy Lados tamással ebben a kérdésben megegyezik az álláspontja, aztán a matematikai egyenlet végül mégis már eredményt sugall.

Lados tamás nagyon világosan és tény adatokkal, számokkal megfogalmazta, hogy miért szükséges az általában lokális kérdésekben megtartható helyi népszavazások esetében a  törvényben előírt alsó határon azaz 10%-ban meghatározni ezt a küszöböt, a szintén momentumos Erhardt Attila mégis felülbírálja beadványában a párttársát. Jogos kérdés ugyan miért ? Próbálkozott valamilyen vérszegény választ megfogalmazni az alpolgármeste3r, de végül csak kibökte, hogy ez egy politikai alku eredménye, azaz már megint a civil társadalom feje fölött egyezkednek pártok egy olyan kérdésben, ami maximálisan a mi területünk lenne. X képviselő igyekszik úgy megfelelni az egyre nagyobb, erősebb civil nyomás alatt nekünk, hogy közben azért csorbítsa a lehetőségeinket.

Mondhatjuk persze, hogy jaj mi az az 5%, meg summásan megfogalmazva egy-két képviselő véleményét, tulajdonképpen örüljünk a 15%-nak, hiszen Hoffman Tamás idejében még ennyi sem volt. Ezen most csak mosolyogni tudok, mármint ezen az érvrendszeren, de erre még a cikk végén visszatérek. Szóval miért is 15% és miért nem 10%, mit van ebben az 5%-ban ? Igyekszem megfejteni…

A Kelenföldi Városközpont leadása és lebontása kapcsán kirobbant elég jelentős civil ellenállás egyik eredménye a közel 25.000 aláírót tömörítő petíció volt, amiből közvetlenül és igazolt módon a Városközpont közvetlen környezetében aláírók száma 13.500 körül zárult. Mivel a helyi népszavazások döntő többsége kerületen belül is lokális tartalmak mentén indulna, indulhatna el, így most már talán érthető, hogy miért nem 10% (10.900) és miért 15% (15.135). Mint láthatjuk kerületünk eddigi legsikeresebb petíciója 10% ESETÉN ÉRVÉNYES LENNE, HA EZ NÉPSZAVAZÁS ELINDÍTÁSÁNAK A KEZDEMÉYNEZÉS, 15% MELLET VISZONT NEM.

” NA KÉREM ENNYIT JELENT 5%, ÉS EZ VOLT A TÁRGYA AZ ERHARDT ATTILA ÁLTAL IS MEGEMELÍTETT POLITIKAI ALKUNAK, ÍGY KELL ÚGY ADNI, HOYG REMÉNYEINK SZERINT AZZAL NE ÉRHESSEN CÉLT VÁRHATÓAN AZ, AKINEK ENEGDMÉNYT TETTÜNK…”

DE ami ennél is fontosabb, hogy mennyire álságos a politikai, mennyire gyorsan változik politikusaink, képviselőnk véleménye ugyan abban a kérdésben annak függvényében, hogy épp  ki van kisebbségben és ki van többségben, azaz ki van hatalomban, akinek nagyobb veszteni valója a Civil társadalom reakciója alapján, és ki van éppen ellenzékben, akinek kvázi kisebb a félnivalója, hiszen nem köteles cselekedni, bőven elég ha bármit ellenez, amit a másik tenne vagy tesz.

A helyi népszavazás érvényességi küszöbének csökkentéséről, mit ad isten 10%-ra már egy másik ciklusban is volt vita és szavazás Újbuda Önkormányzatában. Sikerült hozzájutnom az akkori jegyzőkönyvhöz, amiből most kiemelem az idevonatkozó részt:

A NAPIREND 2./ PONTJA:  A helyi népszavazásról szóló rendelet újraalkotása 

Előterjesztő: dr. Hoffmann Tamás 

                       polgármester  

 

Barabás Richárd: A vitában boldog új évet kíván, ezt még nem is mondta. Az a helyzet, hogy itt maga a törvény nem jó szerinte, tehát nem veszi figyelembe, hogy Újbuda mekkora város, tehát nem tesz kivételt nagyvárosok és kisvárosok között. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy a 10% ugyanannyi lenne, mint a 25%. Ha jól tudja, erre érkezett is be módosító javaslat. Azt gondolja, hogy bár nehéz több mint 10.000 embernek is aláírásokat gyűjteni, 26-27.000 embernek egy ilyen kérdésben még nehezebb és azt gondolja, hogy a Képviselő-testület feladata, hogy minél inkább megerősítsék az állampolgárok öntudatát, minél inkább be tudják őket vonni a döntéshozatalba és hogyha ilyen szűkek is a lehetőségeik, hogy több mint 10.000 aláírás kell egy helyi népszavazási kezdeményezéshez, azt mondja, hogy elvi okokból mégiscsak inkább e mellett legyenek és javasolná itt a szomszédos képviselő úr módosító javaslatának elfogadását és a kérdés megfontolását.  

 

Szabó György: A leírtak szerint kéri a Képviselő-testületet, hogy támogassák a javaslatot és igazándiból ő maga is csak a mellett voksol, hogyha egy olyan helyzet adódik, amikor a jelenlegi vezetőket leszámítva, illetve más felállás alakul ki, akkor is a nép megkérdezése, a társadalom, a választópolgárok megkérdezése ez egy fontos rész, és az, hogy ez a megkérdezés érvényes és eredményes legyen, javasolja, hogy a törvény adta lehetőségekhez igazodva a 10%-ot támogassa a Képviselő-testület. 

 

Gajárszki Áron: Szintén csatlakozni tud, annyit szeretne jelezni, hogy valóban ez most egy elvi vita, de azt gondolja, hogy az elvekből kiindulva időnként egészen jó gyakorlatok tudnak születni és rendben, hogy Magyarország nem Svájc – ugye ott a legnépszerűbb a népszavazás intézménye –, azért nagyon sok hasonló problémán és krízisen mentek keresztül, akár most – nem akar elkalandozni – egészen a közterületi drogfogyasztásig, amit sikerrel oldottak meg hasonló kezdeményezésekkel. Úgyhogy nagyon támogatná azt, hogy egy alacsonyabb küszöböt elviekben szavazzanak meg, aztán ez egyfajta jelzés is lehet később a törvényhozás felé. Úgyis itt van a két képviselője a törvényhozásnak – külön örömmel köszönti őket. 

 

Dr. Hoffmann Tamás: A zárszóban annyiban szólna hozzá a témához, hogy mindenféle demokratikus berendezkedéshez szükséges intézmény létezik, többek között a helyi népszavazásról. Az önkormányzatnak egyedül és kizárólag ez a lehetősége van meg, hogy a mértékét tudja befolyásolni, de egyébként mindenféle intézmény és intézményrendszer létezik, amellyel így vagy úgy ki lehet fejezni a véleményét, tehát rengeteg formája van ennek. A helyi népszavazás egy nagyon-nagyon fontos intézmény és valóban fontos dolgoknál kell alkalmazni, főleg egy ekkora nagyvárosnál, mint Újbuda, azért azt gondolja, hogy pláne fontos lenne az, hogy tényleg olyan ügyekről legyen csak és kizárólag népszavazás, ami a kerület egészét érintő olyan horderejű kérdés, amelyhez azt gondolja, hogy szükséges ez a 25%, és nem szabad elhasználni ezt az intézményt esetleges napi politikai és egyéb harcokban. Tehát ha ez így lenne, ehhez pedig tényleg az kell, hogy meglegyen az az ok, ami miatt összegyűlik 25%-nak megfelelő aláírás. Úgyhogy nem javasolja ezt a módosítását, illetve lejjebb vitelét ennek az egyébként a múltban mindig is így szabályozott intézménynek, pontosan ezért, hogy tényleg az egész kerületet érintő nagyon fontos döntésekről lehessen beszélni. 

A vitát már lezárták, Barabás Richárd képviselő ügyrendben. 

 

Barabás Richárd: Ezért nem is fog a Polgármester érveire külön reagálni, csak név szerinti szavazást szeretne kérni. A választói kíváncsiak lesznek arra, hogy kik azok a képviselők, akik szűkíteni szeretnék a hozzáférést és kik azok, akik támogatni. Azt gondolja, hogy függetlenül attól, hogy ki mire szavaz, ez egy vállalható opció, hogy kiálljanak a nyilvánosság elé. 

 

Dr. Hoffmann Tamás: Sass Szilárd képviselő ügyrendben.  

 

Junghausz Rajmund: Ő nyomta be, Junghausz Rajmundnak hívják. Kérne egy technikai segítséget, hogy kicseréljék a mikrofont.  

 

(Technikai szünet.) 

 

Tudja, hogy lezárásra került ez a vita, de mégis azt szeretné kérni, hogy a vitában hozzászólhasson – ha a vitát megnyithatják újra – egy mondat erejéig.  

 

Dr. Hoffmann Tamás: Szavazásra teszi fel Junghausz Rajmund képviselő ügyrendi javaslatát, hogy a vitát újra megnyissák. Minősített szótöbbségű szavazás következik.  

A Képviselő-testület 24 leadott szavazatból 23 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással elfogadta a javaslatot.  

 

5/2015. (I. 22.) XI.ÖK határozat 

 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 

 

23 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással – minősített szótöbbséggel – a 2./ A helyi népszavazásról szóló rendelet újraalkotása című napirendi pont tárgyalása során elfogadja azt az ügyrendi javaslatot, hogy a vitát újra megnyissák. 

 

Junghausz Rajmund: A vitában elmondja, hogy képviselőtársának, aki ügyrendben kérte a név szerinti szavazást, szeretne pár mondatot hozzáfűzni. Egyrészt semmilyen szűkítésről nincs szó – ami itt elhangzott, hogy név szerint szerepeljen, hogy ki szeretné szűkíteni ez az opciót –, semmilyen szűkítésről nincs szó, ahogy a Polgármester elmondta, az elmúlt sok-sok évben ugyanígy zajlott. Ugyanezek a pártok, ugyanezek a politikai erők részesei voltak ennek a Képviselő-testületnek akár ellenzékben, akár kormánypárttal és ezzel a matekkal működött ez eddig. Érti azt, hogy ez egy baromi demokratikus eszköz és akár még kampányeszközként is jól használható lenne. Tökéletesen megérti, hogy azok a pártok, akik kisebb támogatottsággal rendelkeznek, úgy érzik, hogy esetleg ezt az eszközt adott esetben lehetne használni – számtalan egyéb kampányeszköz mellett persze, plakátok, szórólapok, minden egyéb. Mély tisztelettel hadd kérje azt, hogy amikor úgy tekintenek egy-egy ilyen dologra, mint esetleges kampányeszköz, akkor vegyék figyelembe az azzal kapcsolatos szabályozásokat is – kicsit más, kicsit messzebbre mutat talán. Őrmezőn körbesétált minap és látta, hogy még mindig otthagyták Önök a farostlemezes plakátjaikat. Ugyanolyan eszköz, mint ez, akár ugyanúgy tud működni, ugyanolyan mozgósító, ugyanolyan üzenethordozó eszköz lehet. Egyszer valamikor valamelyik lelkes forradalmár leszakította ezekről a plakátokat, de még ott vannak a jelzéseik. Ennek volt valami törvényes határideje, amíg ezeket el kellett volna takarítani. Tehát azt szeretné kérni, hogy akkor is legyenek magukkal igényesek, amikor be kell tartani valamilyen jogszabályt. Biztos nem volt Önöknél létra, vagy valami és ezt a módszert alkalmazták, de akkor Kingától kérjenek kölcsön, vagy valahogyan oldják meg. Ezt szerette volna mondani, tehát a 25%-ra szeretett volna reagálni, hogy az nem szűkítés. Nincs ellene a név szerinti szavazásnak, mert tudja védeni az álláspontját. Nem szűkítésről van szó, ez egy reális, jó szám szerinte. 

 

Szabó György: Semmi másról nincs szó és mást nem fogalmazott meg, a törvény így fogalmaz, a törvény szabályozza a népszavazás lehetőségeit. Nem az egyéb lehetőségek korlátozásáról van most szó, mert az Önkormányzat ennek az egész törvénynek egyetlen egy pontját, egyetlen egy bekezdését, a 92. § szerinti szabályozást, illetve 34. §-a szerinti szabályozást teheti meg és a törvény egyértelműen fogalmaz, hogy 10 és 25% között állapíthatja meg az Önkormányzat azt a lehetőséget, amely szerint egy népszavazás eredményes lehet és azt mondja, hogy közelebb áll ez az érték, a 10% a megkérdezések eredményességéhez. Semmi mást nem fogalmazott meg, hogy a törvény betűjével megegyezően, ha megkérdezésre kerül a sor, akkor a megkérdezés érvényes és eredményes legyen. Nem a jelenlegi politikai összetételről beszél, hanem azokban az esetekben, amikor egy fontos ügyben a társadalomhoz szeretne fordulni a döntéshozó, és hogy annak eredményessége legyen a cél. Tehát hogy minél közelebb kerüljenek a társadalomhoz, a választópolgárokhoz, ezért kéri tisztelettel a Polgármestert, hogy fontolja meg az álláspontját és tisztelettel változatlanul azt kéri, hogy a Képviselő-testület a cél eléréséhez leginkább közel álló 10%-ot legyen kedves támogatni. 

 

Gajárszki Áron: Teljesen igaza van Junghausz Rajmund képviselőnek abban, hogy valójában ez nem egy korlátozás, hanem a meglévő – egyébként zárójelben megjegyzi, nem jó – status quo-nak a fenntartása lenne a 25%. Avagy a 10% miért fontos mégis és miért ért egyet mégis: úgy néz ki, hogy összeállt itt a nagy ellenzéki egyetértés és azt gondolja, hogy ez a kormánypártoknak is az érdeke. Hogy miért gondolja ezt, az a következő: volt 2 népszavazás is Magyarországon – lehet, hogy sokkal több is volt, kettőre emlékszik –, amikor egész konkrétan civil kezdeményezésre sikerült kiharcolni egy alapvetően rossz elgondolásnak a megváltoztatását, illetve azt, hogy legalább vitázzon róla a Parlament. Ugye az egyik volt a vizitdíjnak az eltörlése, amibe nem álltak bele a pártok, tehát hangsúlyozottan civil szervezetek összefogásával sikerült összegyűjteni az akkor még 100.000 aláírást. Ugye ezt később a Fidesz 200.000-re emelte, ennek is megvolt az oka, maradjanak annyiban. A másik ilyen kezdeményezés a családon belüli erőszaknak a törvényi tényállása volt, és ugye ez egy népi kezdeményezés volt, amit azóta sajnálattal eltörölt a Parlament és bízik benne, hogy Simicskó Istvánék ezt újra fogják gondolni, mert ez egy nagyon jó kezdeményezés – mint az Attila úti sajnálatos eset is bizonyítja, a családon belüli erőszak kérdése Magyarországon belül nem megoldott és nem kellően szabályozott. Arra, hogy erre vonatkozóan nincs jogszabály, vagy nem kellően szabályozott, az szerinte egy elég beszédes példa volt most. Jelenleg nem tud egy olyan ügyet mondani, amiért Újbudán feltétlen népszavazást kéne kiírni, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben nem fog ilyen történni, hiszen pontosan erről szól a politika, vagy a közügyek, hogyha úgy tetszik, hogy folyamatosan napi szinten foglalkoznak azzal, hogy a közösségnek jobb legyen és nem csak azzal, hogy elosszák a közös pénzt, hanem azzal is, hogy megfelelő szabályzatokat alkossanak. Úgyhogy nagyon kérné, hogy adják meg a lehetőséget arra, hogy a kerületben több mint 50 civil szervezet van, ezeknek jelentős része talán napi szinten is aktív, hogy ezeknek, hogyha adott esetben felmerül egy olyan téma, mint ami nekik fontos – mint például a napirend előttijében említett BKK, tudja, hogy nem jó példa egy népszavazás szempontjából, de példákban most nem erős –, ha felmerül egy olyan eset, amikor erre szükség lehet, akkor adják meg nekik a lehetőséget, hogy ők is éljenek a demokratikus jogaikkal, akkor is, ha a képviselőik ezt nem hajlandóak megtenni, illetve akkor is, hogyha éppen nem szeretnék, hogy átpolitizálódjon a történet. Tehát ez Önöknek is egy nagyon jó lehetőség arra, hogy ne csak egy alapvetően jó kezdeményezést azért, mert csak az ellenzék tudja elindítani, ezért alapból el kelljen utasítani – tudják sajnos, hogy hogy működik a pártokrácia –, hanem valóban érvényesülhessenek a demokratikus keretek és igenis civil kezdeményezések át tudjanak menni. Úgyhogy nagyon kéri a Polgármestert, illetve a fideszes képviselőtársait, hogy gondolják újra, hogy ezt leszállítsák 10%-ra. 11.000 aláírást sem könnyű összegyűjteni és egy valóban fontos ügy érdekében az is egy komoly erőpróba, pláne civil szervezeteknek. 

 

Molnár Gyula: Úgy látszik, hogy ez statisztikajavító napirenddé válik. Nem tudják, hogy mi volt a jogalkotói akarat, de azt mondaná, hogy a 10-25% arról szól, hogy a 25% a kistelepüléseken, hiszen egy 600 fős településen mondjuk 60 ember megfejthető dolog és nyilván a nagyobb települések a 10%, de ez inkább csak az ő érzése. Többen hivatkoztak a régi rendeletre, azért azt tessék hozzátenni – ezt mondja az ellenzéki képviselőknek, akik erre a 25%-ra hivatkoznak –, hogy ott még volt 3 lehetőség, képviselők ¼-e is kezdeményezhetett népszavazást, egy civil szervezet vezető testülete és bizottság is. Tehát egy önkormányzati bizottság is kezdeményezhetett helyi népszavazást. Tehát a 25% mellett ez a 3 opció még megvolt. Viszont meglepetést szeretne okozni, szeretne csatlakozni dr. Hoffmann Tamáshoz demokrácia-felfogásban. Valóban egy ekkora kerületet nem lehet népszavazásokkal kormányozni, ez nonszensz lenne. Ez nem helyes, ez nem jó irány. Azért van egy ilyen strukturált helyen egy Képviselő-testület, mert a képviselők képviselik mindazt az érdeket, amit meg kell jeleníteni az emberek számára és más technikákat kell arra használni, hogyha valaki az érdekét akarja érvényesíteni. Ez nyilván egy nehéz és bonyolult dolog, meg azt gondolja, hogy megint visszatér a vesszőparipájához, hogy működni is kell egy ilyen típusú testületnek, de még egyszer mondja, nem lehet népszavazásokkal egy ekkora kerületet kormányozni. Ő maga is egyébként hajlik arra, hogy nincs nagy kockázata a 10%-nak sem és egy jó üzenet lenne – meg is fogják szavazni –, de ennek ellenére megérti azt, hogy miért választották ezt a 25%-ot. Barabás Richárd képviselőnek mondja, hogy a név szerinti szavazásnak nagy jelentősége nincs, hiszen nincs tévéközvetítés, leszámítva ezt a kis kamerát – erre most megint hivatkozna –, tehát túlzottan nincs nagy nyomás a képviselőkön, hogy a CNN élőben kapcsol Újbudára és arról beszélnek, hogy most 10, vagy 25% és egyenként szembe kell nézni a választópolgárokkal, viszont gyakorlatilag praktikusan 15 másodperc míg feláll, bemegy abba a szobába és ki tudja nyomtatni, hogy név szerint ki hogy szavazott és ki tudja tenni gyakorlatilag fél perc múlva az internetre, de ennek ellenére, mint jegyzőkönyv-hitelesítő, készen áll arra, hogy hitelesítse a név szerinti szavazást is. 

 

Barabás Richárd: Köszöni Molnár Gyula érveit, ennek ellenére ragaszkodna hozzá. Az elhangzott érveket nem ismételné, itt csak a saját megszólítására reagálna, hogy nem ült itt a korábbi képviselő-testületi üléseken, ahogy a PM sem, tehát szerinte azt nem lehet hozzájuk vágni, hogy részt vettek volna a korábbi status quo kialakításában – ő maga legalábbis személy szerint biztosan nem. A figyelmeztetést pedig köszöni, abszolút az aktivistáik lelkesedéséből és erejéből dolgoznak, becsúszhatnak hibák, orvosolni fogják a plakát-kihelyezési problémát és megbeszélhetik ülés után, hogy hol is vannak pontosan. 

 

Csernus László: A 10 és 25%-hoz: hadd erősítse a 25%-nak az arányát, hogy a választópolgárok ¼-ének egyöntetű akarata kelljen egy ilyen népszavazáshoz. Azt gondolja, hogy ez a 25% is bizonyos szempontból – bár ugye Újbuda az egyik legnagyobb település itt Magyarországon is –, a lényeg az, hogyha egy választói akaratban, ha egységesen kimondanak valamit és valóban szeretnék, hogy kezdeményezzenek, akkor igenis kell egy jelentős többség ahhoz, hogy valóban fel tudják mutatni. Ha azt mondják, hogy valahol egy 10% mondja ki, hogy miről döntsenek, és miről ne döntsenek, azt gondolja, hogy ez nem biztos, hogy egy jó irány. Tehát szeretné kérni a frakciótársakat, illetve az egész Képviselő-testületet, hogy valóban ne alacsonyítsák le ezt a fajta eszközt a demokráciában arra, hogy elbagatellizálják a 10% felé. 

 

Sass Szilárd: Csak egy mondatot szeretne mondani Barabás Richárd képviselőnek, hogy a PM az előző ciklusban is itt volt, dr. Bajomi Iván képviselő képviselte a PM-et.  

 

Dr. Hoffmann Tamás: Továbbra is azt mondja, amit előzőleg is mondott: nem javasolja, hogy eltérjenek az eddigi aránytól. Nyilván úgy szavaz mindenki, ahogy gondolja. 

További hozzászóló nem lévén szavazásra teszi fel Barabás Richárd képviselő ügyrendi javaslatát a név szerinti szavazásról. Egyszerű szótöbbségű szavazás következik. 

A Képviselő-testület 24 leadott szavazatból 19 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 4 tartózkodással elfogadta a javaslatot. 

 

6/2015. (I. 22.) XI.ÖK határozat 

 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 

 

19 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a 2./ A helyi népszavazásról szóló rendelet újraalkotása című napirendi pont tárgyalása során elfogadta azt az ügyrendi javaslatot, hogy a módosító javaslatról és a határozati javaslatról név szerint szavazzanak. 

 

Dr. Hoffmann Tamás: Szavazásra teszi fel Szabó György képviselő módosító javaslatát, miszerint a rendelet 1. § (1) bekezdése helyébe az alábbi szöveg lépjen: „Helyi népszavazást a kerület választópolgárai legalább tíz százalékának megfelelő számú választópolgár kezdeményezhet.” Név szerinti szavazás következik minősített szótöbbséggel. 

 

Barabás Richárd: igen, dr. Bács Márton: igen, Budai Miklós: igen, Csernus László: nem, Farkas Krisztina: nem, Gajárszki Áron: igen, Görög András: igen, Gyorgyevics Miklós: nem, Haidar Norbert: nem, Hintsch György: nincs jelen,  dr. Hoffmann Tamás: nem, Jankó István: nem, Junghausz Rajmund: nem, Kerékgyártó Gábor: nem, Király Nóra: nem, Ludányi Attila: nem, Molnár Gyula: igen, dr. Molnár László: nem, Nagyné Antal Anikó: nem, Sass Szilárd: nem, Szabó András: nem, Szabó György: igen, Turbók Jánosné: nem, Vécsei Éva: igen, Wendlerné dr. Pirigyi Katalin: nem. 

A Képviselő-testület 24 leadott szavazatból 8 igen szavazattal, 16 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el a javaslatot. 

 

7/2015. (I. 22.) XI.ÖK határozat 

 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 

 

8 igen szavazattal, 16 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül – minősített szótöbbséggel, név szerinti szavazással – a 2./ A helyi népszavazásról szóló rendelet újraalkotása című napirendi pont tárgyalása során nem fogadta el azt a módosító javaslatot, hogy a rendelettervezet 1. § (1) bekezdése helyébe az alábbi szöveg lépjen: „Helyi népszavazást a kerület választópolgárai legalább tíz százalékának megfelelő számú választópolgár kezdeményezhet.” 

 

Dr. Hoffmann Tamás: Szavazásra teszi fel a helyi népszavazásról szóló rendelet újraalkotásáról szóló rendelettervezetet az előterjesztés szerint. Név szerinti szavazás következik minősített szótöbbséggel.  

 

Barabás Richárd: nem, dr. Bács Márton: nem, Budai Miklós: tartózkodik, Csernus László: igen, Farkas Krisztina: igen, Gajárszki Áron: nem, Görög András: nem, Gyorgyevics Miklós: igen, Haidar Norbert: igen, Hintsch György: nincs jelen, dr. Hoffmann Tamás: igen, Jankó István: igen, Junghausz Rajmund: igen, Kerékgyártó Gábor: igen, Király Nóra: igen, Ludányi Attila: igen, Molnár Gyula: tartózkodik, dr. Molnár László: igen, Nagyné Antal Anikó: igen, Sass Szilárd: igen, Szabó András: igen, Szabó György: nem, Turbók Jánosné: igen, Vécsei Éva: nem, Wendlerné dr. Pirigyi Katalin: igen. 

 

A Képviselő-testület 24 leadott szavazatból 16 igen szavazattal, 6 ellenszavazattal és 2 tartózkodással – minősített szótöbbséggel, név szerinti szavazással – megalkotta Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2015. (I. 28.) önkormányzati rendeletét a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számának meghatározásáról. “

 

Remélem innentől mindenkinek világos, hogy az az oldal, sok esetben ugyanaz a személy, aki keményen érvelt, hogy miért kell 25%-on tartani az érvényességi küszöböt, az ma határozottan kiállt a civilek mellet és a 10%-os határt tartotta elfogadhatónak, Aki meg anno hangosan követelte és érvelt amellett, hogy csak a 10% küszöb az elfogadható, azok ma álláspontjukat revidiálva azt mondták, jó lesz az 15%-nak is. Ezt akár köpönyegforgatásnak is hívhatjuk, de ne foglalkozzunk jelzőkkel, inkább tegyük fel a kérdést vajon mi a különbség a két időszak között, amitől ilyen rugalmasan tudnak változni asz időpontok, Nos a válasz elég egyszerű, a különbség, hogy mikor vagyunk a hatalomban és mikor az ellenzékben, aza pontosan meghatároztuk ezzel a politikai alkuk lényegét is, nem Mi választópolgárok vagyunk és voltunk a lényeg, Hanem a civil társadalom  ügyéből politikai ügyeket kreálva a politikai haszonszerzés illetve a civilek erejének, hangjának függvényében a Hofi Gézá óta ismert feszültég szelep részleges megnyitása, hogy csillapodjanak a kedélyek, de azért kordában lehessen tartani a választókat.

A most idézett akkori jegyzőkönyv ismeretében kimondható, hogy a mai szavazás eredménye egyszerre siker és szégyen, kinek ez, kinek meg az…

A civil társadalom és azon belül az Újbudai Civilek Tanácsának képviseletében annyit tehetem, hogy Kreitler-Sas Máté segítségével szót kértem és kaptam 5 percben a testületi ülésen, hogy elmondhassam a civil álláspontot, és arra kérhessem a képviselőket, hogy Erhadt Attila harcosnak éppen nem mondható és Lados tamás elképzelését némileg kiürítő javaslatával szemben a 10%-os határ elfogadását kérjem. Természetesen nem lepett meg, hogy akik nem rég még a 10% mellett érveltek, azokról most lepattant a kérésem, ahogy azon sem lepődtem meg, hogy akik ma velem, vagy velem is értettek egyet, azok anno elzárkóztak a csökkentéstől. Ja persze, ilyen a politika, vagy ahogy jelenlegi képviselők és politikusok szokták nekem mondani alkuk nélkül nem működik a politika… Hát igen ebből van, de rohadtul elege a választóknak, mert szerintünk meg épp ezek miatt az alkuk miatt nem működik. Valahogy rendre elfelejtik itt egyesek, hogy ki van kiért, hogy ki kit választott meg, és ez alapján kinek kit kellene képviselni,.

Íme a szerintem rövid, korre3kt és egyben visszafogott hozzászólásom a Civilek érdekében:

Az igazsághoz még hozzátartozik, hogy Junghausz Rajmund képviselő űr módosító indítvánnyal élt ebben az ügyben, amit természetesen leszavazott a képviselő testület többségben lévő része, de azon már szerintem senki nem lepődik meg,. hogy amit A oldal beterjeszt azt B oldal nem szavazza meg, amit meg B oldal terjeszt be, azt Meg A oldal nem szavazza meg, így volt ez mindig, csak az változik, hogy éppen A oldal vagy B oldal van többségben a testületben. Gondolom ez is a politika velejárója, amit nekünk választópolgároknak el kellene fogadnunk, de inkább mosolygunk rajta, mint a reggeltől estig tartó egymásra mutogatáson, múltidézésen és az egymásban hibást keresve és találva gyakorlatilag felmentést adni a saját oldalunk hibáira, hiányosságaira.

Íme Junghausz úr beadványa, amit leszavaztak:

“Tisztelt Polgármester Úr!

Ezúton adom be módosító javaslatomat a 2022 szeptember 2-án tartandó testületi ülés 19. napirendjéhez.

A helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számának meghatározásáról szóló rendelet módosításához a következő módosító javaslattal élek.

1. §A   helyi   népszavazás   kezdeményezéséhez   szükséges   választópolgárok   számának meghatározásáról szóló 2/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:„(1)   Helyi   népszavazást   a   kerület   választópolgárai   legalább   tíz   százalékának megfelelő számú választópolgár kezdeményezhet.

Bízva a javaslatom befogadásában,

tisztelettel.

Junghausz Rajmund

önkormányzati képviselő”

ez pedig a névszerinti szavazás arról, hogy ki fogadja el és ki nem a módosító indítványt, hogy ne 15%, hanem 10% legyen az érvényességi küszöb:

Ezúton is köszönöm, hogy Daam Alexandra kitartott Lados tamás eredeti elképzelése mellett…és természetesen Kreitler-Sas Máténak és Bába Szilviának is, hogy a civilek érdeke számukra fontosabb volt, mint a politikai alku saját oldalukon. Természetesen a civilek erre is emlékezni fognak pozitív értelemben…

Akik tartózkodtak azok nem tudom mi a fenétől tartózkodtak, féltek kimondani, hogy a civilek kérését megtagadják ? Budai Miklós legalább őszinte választ adott…

 

És végül egy apró momentum (nem a pártra gondoltam), ami nagyon jól mutatja, hogy néhány képviselőt mennyire érdekli a civilek, azaz saját választópolgárainak a véleménye…

Azok közül, akik Kreitler-Sas Máté kérésének eleget téve megszavazták, hogy a Civilek képviseletében szót kaphassak, volt aki (lehet többen is, ezt még vissza kell néznem a felvételek alapján) annyira sem méltatta az általam elmondottakat, hogy azt a szerény 5 percet, ha másért nem csak a látszat miatt égig ülje, így nemes egyszerűséggel a mondanom közben felállt és kivonult a teremből. Ezúton is köszönöm a megtisztelő figyelmét, és persze nem csodálkozom, hogy az ezt követő szavazáson már esélye sem volt, hogy az általam elmondottak alapján átgondolja, hogyan döntsön. Hát erre is csak azt a szót tudom használni, hogy szégyen…. Sebaj mi választók is folyton tanulunk, és fejlődünk, ami majd meghatározza a döntéseinket is.

Egy régi rutinos politikus írta nekem minap a facebookon egy poszt kapcsán, hogy hagyjam már az illúzióimat és az előítéleteimet… Hát illúzióim, azokpont nincsenek, mert 30 éve kell együtt élnem a politika szemétdombjával országosan és kerületi szinten is, előítélet…hát az ebben a cikkben bemutatott érdekes vélemény váltásokat látva annak függvényében, hogy mikor vannak egyesek hatalmon és mikor ellenzékben (ideértve mindkét oldalt), már bocsánat de ez nem előítélet, hanem pusztán a tények reális ismerete. (lásd fentebb) ha pedig az illúzió arra vonatkozik, hogy nincs élet, nincsenek döntések politikai alkuk nélkül, akkor köszönöm én szeretek az emberek szemébe nézni évek múlva is, ezért nem kérek abból, hogy emberek feje fölött kiheréljék a lehetőségeinket szennyes, egyéni érdekek mentén kötött politikai alkukkal. A politikai alkuk nem ügyekről szólnak, hanem pénzről és hatalomról, viszont jó lesz végre észre venni, hogy mi, a kisemberek nem biodíszletek vagyunk a politikai alkudozások igen csak elhasználódott sakktábláján. Nincsenek illúzióim, de hitem, lokálpatriótizmusom az van, és nyugodt szívvel írom le, hogy eljött a civilek ideje, másoknak meg lejárt az ideje. Találkozunk ez ügyben 2024-ben.

A hiteles és elfogulatlantájékoztatás érdekében íme a teljes vita és szavazás ebben a napirendi pontban:

 

 

2 thoughts on “A mai helyi népszavazás elindításának érvényességi küszöbének csökkentése egyszerre volt siker (nekünk) és szégyen (másoknak)…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest