2024.04.19.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

A főpolgármesterei hivatal levélben értesített minket tárgyalás helyett, hogy ebben a ciklusban már nem adja el, bontja le a Városközpontot

9 min read

A Kelenföldi Városközpont az elmúlt lassan 2 évben megjárta a poklot, és ígéretek alapján akár a mennyországot is. Természetesen nagy eredmény, hogy végre leírta a Főpolgármesteri vezetés, hogy ebben az ciklusban már nem adja el, teszi ezzel lehetővé a lebontását a Városközpontnak. És akkor most nyugodtak lehetünk, szerintem aligha…

A cikk végén megtalálja mindenki annak a levélnek a vágatlan másolatát, amit az Újbudai Civil Tanács (UCT) egyik vezetője kapott a Főpolgármesteri Hivataltól a Kelenföldi Városközpont ügyében. Akár örülhetnénk is, vehetnénk egy nagy levegőt, hiszen aki időt nyer, életet nyer, hiszen azt írták ebben a ciklusban már nem adják el, és ezáltal nem segítenek rá az épület lebontására, de ez a történet és az a levél is sok sebből vérzik. Ezért nem állhatunk meg, nem ülhetünk le pihenni, nem mondhatjuk azt, hogy győztünk, maximum levegővételnyi időhöz jutunk, de a politikusok be nem tartott ígéreteire gondolok, akkor még ebben sem vagyok biztos.

Nem árt azt is tudni, hogy hónapok óta kérjük a Főváros vezetését, hogy üljön tárgyalóasztalhoz az újbudai civil szervezetek képviselőivel, minden lehetséges fórumon és eszközzel, igyekeztünk ennek érvényt szerezni. A hozzám eljutott információk alapján ez a levél is csak Orosz Anna hathatós segítségével, nyomására született meg. Ezért azt egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a Főváros szinte menekül a párbeszéd elől, ha csak nem tekintjük párbeszédnek, hogy cirka egy-két hete vacsorázni hívta a Főváros vezetése a civil szervezetek képviselőit. Nos tök jó, hogy a rendezvényt egyfajta diskurzusnak szánták (legalábbis a meghívóban leírtak alapján), de ha pusztán ilyen pofa vizit jellegű rendezvényeken tudnak egy asztalhoz ülni a civilekkel (csak leülni, mert egy ilyen alkalommal tárgyalni aligha lehet bármiről), akkor erős túlzás párbeszédről beszélni, bár marketing szöveg részeként biztos jól hangzik. Ha pedig Karácsony Gergely a Párbeszéd nevű pártnak mondhatni az arca, akkor ennél a levélnél azért többre is futhatna a részéről Budapest lélekszámban legnagyobb kerületének a civil szervezeti felé.

A levélben azért azt is jelzik, hogy ebben a ciklusban egyetlen forintja sincs a Fővárosnak a felújításra, így abban nem tud közreműködni.  A jelenlegi helyzetben ezt még meg is tudnám elvben érteni, és köszönet az őszinte beszédért, de itt nem 1-2 év, hanem 30-50 év adósságáról beszélünk, hiszen a bérleti díjakat folyamatosan beszedte a mindenkori Fővárosi vezetés, de abból mit is forgatott vissza az épület állagmegóvása, vagy akár felújítása szempontjából ? Leírjam a választ, inkább mindenki fantáziájára bízom, de bárki személyesen is megnézheti, hogy mennyire volt felelős gazdája ennek az ingatlannak a Főváros.

Fentiek alapján azt gondolom eljött az ideje, hogy Újbuda Önkormányzata se üljön ölbe tett kézzel, így a mai Közmeghallgatáson ebben a témában feltett kérdésemet nem vonom vissza, sőt most lett csak igazán aktuális. Arra továbbra sincs magyarázat, hogy miért nem készül állapot felmérés a Városközpont állapotáról, sem a Főváros, sem Újbuda tekintetében. Ha nincs állapotfelmérés, akkor ugyan ki és mire alapozza, hogy az épület olyan állapotban van, hogy olcsóbb, reálisabb lebontani, mint felújítani.  Erhardt Attila alpolgármesternek ezt a kérdést személyesen is feltettem, aki úgy reagált, hogy az teljesen egyértelmű, hogy ezt az épületet felújítani többe kerül, mint lebontani és újat építeni, ezért felesleges az állapotfelmérés és a felújítási ajánlat bekérés. Az ő gondolatmenete alapján nem értem a Lánchídat miért nem bontottuk le és hoztunk fel egy újat, de mondhatnék erre még ezernyi példát. Persze azt el kell ismernem, hogy minden csak nézőpont kérdése, hiszen ha onnan nézzük, hogy felújtani a tulajdonos dolga lenne, lebontani és újat építeni meg az új tulajdonosnak, akkor az alpolgármester úrnak teljesen igaza van, tényleg sokkal költséghatékonyabb eladni valamit, mint felújítani, csak momentán nem a saját vagyonával gazdálkodik egy alpolgármester, hanem  az Újbudaiak vagyonával. Természetesen el lehet adni mindent, amivel rendelkezünk fenti logika alapján, aztán meg majd nézünk, mint Rozi a moziban, amikor már semmink sincs, kivéve az anyagi problémák, amik ne fognak megoldodni a családi ezüst elpasszolásával.

Azt is értem, hogy a Főváros a főtulajdonos, de ettől még az ingatlan Újbuda része, nem is akármilyen része, talán nem véletlenül kapta a Városközpont nevet. Csak politikai akarat és természetesen pénz kérdése, hogy mivé válhatna ez a kultikus épület. Éppen ezért ha a Főváros elegánsan kivonul a történetből, akkor a helyi Önkormányzatnak kell megteremtenie a forrást ahhoz, hogy legalább egy állapot felmérés készüljön már, ami alapján pedig végre valahára kérhetnénk árajánlatot a felújításra. (árajánlat adásért meg nem szokás pénzt kérni) A civilek nem akarnak egyértelmű állásfoglalást tenni az épület állaga és a felújítás realitása tekintetében, de érthetetlen hogyan beszélhetünk lebontásról vagy épp felújításról tények, számok, adatok, azaz állapotfelmérés hiányában.  Az pedig már csak hab a tortán, hogy egy felújítást több részletben is el lehet végezni, többek közt azért, hogy a költségek több év költségvetésében legyenek szétoszthatóak.

És talán a legfontosabb kérdés (szerintem), hogy ha a Főváros mint üzemeltető nem képes ellátni a feladatát, ha csak nem tekintjük feladatnak a bérleti díjak beszedését, akkor itt lenne a remek alkalom, hogy a kerület azzal a javaslattal éljen, hogy a ciklus hátralévő részében Újbuda szedhesse be a bérleti díjakat és ezt felújítás alapba helyezze az utolsó fillérig, és akkor 2 éven belül többszáz millió forint saját tőkével rendelkeznénk a munkálatok elindításához. Közben pedig egyéb forrásoknak is utána nézhetnénk és természetesen a bérlőkkel is egyeztethetnénk az ő lehetőségeikről és ötleteikről.

Fentiek alapján engem nem nyugtat meg a Főváros levele, sőt most van csak igazán teendő, amikor elismerték, hogy nem képesek ellátni üzemeltetőként a feladatukat.

És akkor íme a levél, amit Bárkovics József,. az UTC egyik vezetőjének engedélyével teszek ki nyilvánosan.

“Tisztelt Bárkovics József!

Főpolgármester úr köszönettel vette az újbudai civil szervezetek egyeztetési kezdeményezését a Kelenföldi Városközpont ügyében.

Ahogyan azt nemrégiben László Imre polgármester úr számára is nyilvánvalóvá tettük, a Főváros Önkormányzat változatlanul tartja magát a kerülettel a múlt év végén kialakított azon közös állásponthoz, amely szerint a jelen önkormányzati ciklusban nem kívánja értékesíteni az érintett ingatlanokat (1116 Budapest, Tétényi út 63, valamint Etele út 53). Fontos rögzíteni továbbá azt is, hogy a Fővárosi Önkormányzat – az anyagi helyzetére tekintettel – ebben az önkormányzati ciklusban bizonyosan nem tud forrást biztosítani a terület fejlesztésére, az érintett épületek felújítására vagy esetlegesen ingatlan vásárlására. A beépíthetőség jellegének és mértékének meghatározása, a terület funkciójának kijelölése pedig a kerületi önkormányzat feladatköre és felelőssége. Ezzel kapcsolatban a kerületi építési szabályzat módosítási eljárása folyamatban van.

Biztosíthatom, hogy Budapest Főváros Önkormányzata elkötelezett a Kelenföldi Városközpont ügyének megnyugtató rendezése mellett, és messzemenőkig nyitott az esetlegesen felmerülő problémák konstruktív, közös megoldására, ugyanakkor a fentiekre tekintettel a találkozó álláspontunk szerint jelenleg nem időszerű.

Üdvözlettel,

Ságvári Ádám

__________________________

  1. Ságvári Ádám

főpolgármesteri titkárságvezető

tel.: (1) 327 1213 

email: sagvari.adam@budapest.hu

Főpolgármesteri Hivatal

Főpolgármesteri Iroda “

Az már csak amolyan éretlenkedés a részemről, hogyha ennyire értik a Fővárosnál, hogy nem szabad ezt az épületet eladni, akkor eddig miért akarták ezt tenni ?  Gondolom ennek a világon semmi köze nincs az Újbudaiak több módon történt vélemény nyilvánításához, mondjuk ki egyfajta presszióhoz. Ez pedig azért fontos kérdés, mert ha csak a presszió hatására változtattak a véleményükön, akkor nem kérdés, hogy a presszió csökkenésével, lenyugvásával ismét elő fog jönni az értékesítés gondolata. Na ezért nem ülhetünk nyugodtan és ölbe tett kézzel…

Végül idéznék egy közvetlenül a Városközpont mellett élő leveléből, hogy ne gondolja senki a fenti gondolatok csak és kizárólag az én fejemben születtek meg:

“Bár én is örülök, hogy legalább talán 2 évig most talán nem terveznek semmi drasztikusat, ugyanakkor egyáltalán nem látom hogy a megfelelő mederben folynának az egyeztetések a helyiekkel.  Ez egyelőre azzal ér fel, hogy most nem adják el, de egy újjal sem érnek hozzá. Mindeközben az állapotfelmérés még elvileg el sem indult. Illetve nem tudjuk hogy hol tart a KÉSZ sem a telekkel kapcsolatban. Egyáltalán mit SZERETNÉNEK beírni a KÉSZ-be. Mert hogy a Júniusi egyeztetésen még mindig csak a “mit lehessen a helyére építeni” volt napirenden.

Ami meg a Fővárost illeti, az, hogy nincs pénz továbbra sem kellene hogy egyet jelentsen azzal, hogy egyáltalán nem kívánnak leülni velünk egyeztetni.”

Azzal pedig magam is maximálisan egyetértek, hogy az Önkormányzat által kezdeményezett, elindított párbeszédet a Civilekkel ebben a kérdésben folytatni kell, bőven van még teendőnk.

Azt pedig sose feledjük, hogy miket álmodtak ide, a Városközpont helyére lelkes ingatlan fejlesztők 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest