2024.04.18.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

A tanárok és azok szakszervezeti sem szeretnék, ha politikai pártok a mozgalmuk oldalvízén evezve saját politikai céljaik érdekében szerepelnének.

5 min read

“A PDSZ leginkább most azt várja az ellenzéki pártoktól, hogy maradjanak a háttérben, ne telepedjenek rá a megmozdulásaikra, ugyanis erős ellenérzés van a társadalomban a pártokkal szemben.” -jelent meg az Index cikkében..

Azzal nincs probléma, ha a politikusok részt vesznek a tüntetéseken, vagy a pártok mozgósítják a tagságukat, illetve szimpatizánsaikat, de nem tartanák célravezetőnek, hogy pártzászlók alatt telepedjenek rá a megmozdulásokra, mint történt 2019-ben az úgynevezett rabszolgatörvény elleni demonstrációkon.

A lokálpatrióta szerkesztőjeként azt gondolom nem csak a párt zászlót kell otthon hagyni, én semmilyen más eszközt sem tartok helyesnek, kitűzőt, pártot reklámozó pólót, szatyrot, stb. mert onnantól nem magánemberként vesznek részt egy társadalmi megmozduláson, hanem pártkatonaként, egyben a párt hirdetőoszlopaként. Azt pedig izléstelennek tartom, sőt etikátlannak is, amikor pártok közismert tagjai naponta tucatnyi szelfivel dokumentálják, hogy Ők aztán ott voltak és kiállnak a tanárok mellett. A segítség nyújtás az sosem kérkedik, pusztán a háttérből cselekszik, a segítségnyújtás nem excel táblázat, ahol minden egyes cselekedetemet dokumentálnom és nyilvánosságra hoznom kell. Aki képtelen visszafogni magát ebben a gusztustalan szelfi bajnokságban, az pontosan azt mutatja, hogy nem a tanárok miatt van jelen, hanem önmaga politikai karrierjének építgetése céljából.

De a leggusztustalanabb, amikor amikor olyan pártok ás pártok politikusai feszítenek “Veletek vagyunk Tanárok” szelfiken, akik az elmúlt 30 évben már voltak hatalmon, lett volna lehetőségük tenni a tanárok megbecsülése érdekében, aztán hatalmon még sem tettek semmit. az elmúlt 30 évben egyetlen kormány sem foglalkozott a pedagógusok megbecsülésével, kollektív a felelősségük, így nincs erkölcsi alapjuk ahhoz, hogy a “Kiállunk a tanárainkért” szlogen mögé bújva megjelenjenek a jelenlegi társadalmi megmozdulásokon, tüntetéseken, vagy csak nyilatkozzanak ebben az ügyben. Az “árnyékkormány” tüntetésre invitálása pedig már a pofátlanság határát súrolja, hiszen a DK tagsága abból az MSZP-ből vert gyökeret, aki pont olyan bűnös a tanárok ügyében, mint a jelenlegi kormány. Ráadásul olyan politikusoktól Hemzseg a DK, aki egyénileg is ott van a megbélyegzettek listáján a tanárok megbecsülése és az oktatás tönkretétele kapcsán.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az Indexnek hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek szakpolitikai kérdésekben fejtik ki az álláspontjukat, és nem eshetnek abba a hibába, hogy átvegyék az ellenzéki pártok szerepét. „Ettől mereven el kell zárkóznunk” A PSZ alelnöke elmondta, hogy szakpolitikai kérdésekben, illetve a megfogalmazott javaslataikra várják a válaszokat és a megoldásokat a mindenkori kormánytól, így a jelenlegi kabinettől is. „Csak ezekre nem kapunk válaszokat” Az ellenzéki pártoktól azt várják, hogy ha a szakszervezetek nem kapnak egyértelmű válaszokat a kormánytól, parlamentáris eszközökkel kikényszerítsék. ” Nos ez elég világos és egyértelmű visszajelzés a politikai pártok irányában, ne a tüntetéseiken lógjanak, hanem a parlementális eszközökkel cselekedjenek.

Totyik Tamás hozzátette: a politikai pártok mindig felülnek a tiltakozóakciók farvizére, például amikor a Gyurcsány-kormány idején tüntetéseket szerveztek, az akkori ellenzék megjelent a megmozdulásokon.

 

Schermann Fruzsina, az október 23-i tüntetés szervezésében részt vevő ADOM Diákmozgalom elnöke azt ajánlja, hogy mindenki hagyja most hátra a pártpreferenciáját és azt, hogy melyik pártot képviseli, fókuszáljanak együtt a közös ügyre. Schermann Fruzsina azt is mondta: nagyon köszönik, ha a pártok mozgósítanak a megmozdulásaikra, mert azt szeretnék, ha minél szélesebb társadalmi réteget tudnának megszólítani. „Úgy gondoljuk, hogy ez a legtöbb, amit tenni tudnak, ennél több már sok lenne, ennél kevesebb viszont kevés” – jelentette ki az ADOM Diákmozgalom elnöke.

A Tanátok, a tanárok és a diákok szervezeteinek, szakszervezeteinek az üzenet tehát elég világos, nem lehet félreérteni, a politika maradjon távol a tüntetéseiktől, a politikusok maximum a mozgósításban vegynek részt, de utána, ha a tagjaik magánemberként jönnek el a tüntetésre, akkor hagyják otthon a pártideológiát, annak mutogatását, pártjelvényeik, zászlók hordozását. És leginkább tartózkodjanak attól, hogy a tanárok tüntetéseinek farvízén evezve politikai haszonszerzés céljából szerepelgessenek.

Kedves politikai pártok és pártpolitikusok, párt vazallusok, katonák !  (Kedves szó utólag törölve 🙂 )

Az üzenet egyértelmű és világos volt, kéretik e szerint cselekedni, egyben érdemes  végre szembenézni azzal, hogy

Nagy az ellenérzés a pártokkal szemben..

össztársadalmi szinten, nem csak a tanárokért történő tüntetések kapcsán, hanem az élet minden más területén is. A társadalomnak betelt a pohara, megelégelte 30 év semmittevését és acsarkodásait, már nem dőlünk be politikai marketing szövegeknek és ígéreteknek, a politikai pártokon keresztüli közvetett képviseleti demokrácia láthatóan megbukott, itt nem pártokat kell leváltani már, hanem a komplett pártpolitikai rendszert. Már nem elég a rendszerváltás, de generációs váltás is szükséges a politizálás színpadán, hogy ne csak színjáték legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest