2024.04.19.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

TÁMOGATÓI ÖSSZEFOGÁS A POPÉK MELLETT, amiért köszönet, még ha sokan nincsenek is benne, akiknek pedig illene ott lenni…

3 min read

TÁMOGATÓI ÖSSZEFOGÁS A POPÉK MELLETT

Ahogy azt korábban jeleztük, egyesületünk újra perben támadja meg a Déli Körvasút új környezetvédelmi engedélyét. Habár az Önkormányzat külön indít pert ugyanazzal a céllal, mégsem maradtunk segítség nélkül.
Újbudai képviselők egy lelkes csapata saját képviselői keretükből járulnak hozzá perünk költségeihez, amely így önkormányzati támogatás is egyben.
Kik ők és mennyivel szálltak be az eljárásba?
– Kreitler-Sas Máté, LMP-s képviselő 600 000 forinttal, amit az LMP helyi szervezete további 50 000 forinttal toldott meg. Ők az első per során is megtették pártszinten ezt a gesztust, de más módokon is többször segítséget nyújtottak, folyamatosan biztosítva minket arról, hogy a Hamzsabégi Sétány és az élhető kerület védelmét közös ügyünknek tekintik.
– Barabás Richárd (Párbeszéd) alpolgármester is 600 000 forinttal szállt be, számítunk rá a jövőben is.
– Valamint a kerületi Momentum frakció képviselői további 800 000 forintot adtak össze a célra. Közöttük van Daám Alexandra is, akinek a körzete egyébként is érintett a beruházásban.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a két per – még összevonva is – több költséget jelent, de ezzel a jogi képviselet is erősebb lesz és a siker esélye is megnövekszik.
Köszönjük említett támogatóink önkéntes segítségét és példamutató kiállását! Köszönjük a helyi lakosok anyagi és résztvételbeli segítségét, a régi és az új perben egyaránt! Az élőhelyünk, lakókörnyezetünk megér ennyit. A továbbiakban is össze kell tartanunk, mert újabb kihívások várnak ránk! Van mire visszatekintenünk, hiszen az első perrel értékes időt nyertünk: ha nem vittük volna végig, ma már munkagépek dübörögnének a megcsonkított parkban.
Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért (POPÉK) egyesület

Szerkesztői Lábjegyzet :

Köszönet a felajánlóknak, igaz ha Önkormányzati keretből jön a támogatás, akkor ilyen alapon az Önkormányzat maga is támogathatta volna  POPÉK civil egyesületet, sőt el is tekinthettek volna attól, hogy teljesen feleslegesen önállóan és ne a POPÉK-kal közösen pereljenek. Sebaj a civilek mindig mindent megoldanak, ha kell teljesen önerőből is…(mondjuk szívesen elolvasnám az Önkormányzat által megbízott ügyvédi iroda referencia listáját környezetvédelmi ügyekben)

Viszont ez egy remek alkalom, hogy a DK és az MSZP frakció is saját keretéből támogassa az egyesületet a perben, sőt a szociálisan rendkívül érzékeny Varga Gergő képviselő úr, akár önállóan támogatást nyújthat, ha másért nem hogy bizonyítsa, próbál Újbudaivá válni, ha már Újbudaiakat szeretne képviselni.

Természetesen a Fidesz frakció is beszállhatna a teherviselésbe, de fel sem merül bennem, hog ezzel kockáztatnák, hogy a felső vezetés, azaz Orbán Viktor és baráti körének rosszallását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest