2024.04.20.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Minek a jelképe a kordonbontás és minek tekintjük a rendőröket…

10 min read

Magyarország lassan első számú turista látványossága lehet a Karmelitáknál a kordonbontás politikai szereplőktől eljutva a diákok mozgalmáig…

De vajon minek a jelképe a kordonbontás, van-e ennek egyáltalán értelme, változtat-e ez bármit azon, ami ellen tiltakoznak ? Forradalom első lépcsője, amit látunk, vagy nyugati mintára a törés-zúzás, rombolás kísérleti fázisa ? Vajon a diákoknak kell-e megvívni a felnőttek csatáját, egyáltalán egyéni akcióról beszélünk a diákok tekintetében vagy politikusok, politikai pártok teszik maguk elé a fiatalokat egyfajta pajzsként ? És még számtalan kérdést feltehetünk napokban lezajlott Karmeliták előtti diák kontra rendőrség közti összecsapásról, de vajon mi az igazság, ha egyáltalán van.

MEGLÁTÁSOM SZERINT A LEGUTÓBBI DIÁK KONTRA RENDŐRSÉGI “‘ÖSSZECSAPÁST” NEM ÖSSZEMOSNI, HANEM LEVÁLASZTANI KELL A TANÁROK ÉS PERSZE DIÁKOK MEGMOZDULÁSAIRÓL, TÜNTETÉSIKRŐL ÉS MAGÁRÓL AZ ELÉRENDŐ CÉLOKRÓL IS.

TERMÉSZETESEN INNENTŐL A SZUBJEKTÍV VÉLEMÉNYEM KÖVETKEZIK, AMIT IGYEKSZEM A LOGIKA ÉS AZ ELÉRHETŐ JOGSZABÁLYOK ISMERETÉBEN MEGHOZNI…

Igen én sem értek egyet azzal, hogy a tanárokat bármilyen formában megfélemlítsék, ha véleményüket sztrájk vagy tüntetés formájában szeretnék kinyilvánítani a kormány és általában az emberek felé.

Igen a státusztörvény jelen formájában szerintem is elfogadhatatlan, sőt bizonyos részei már megalázónak tekinthetők… Egyértelmű, hogy a kormánynak tárgyalóasztalhoz kell ülnie, tárgyalniuk kell a tanárok érdekeit képviselő szervezetekkel, sőt mivel ez kihatással van a diákok életére is, ezért azt gondolom a tárgyalásokba be kell vonni a diákok érdekeit képviselő szervezeteket is.

A tüntetés, ahogy a sztrájk is lapvető jog, amit nem szabad erőszakkal elnyomni, de természetesenezeknek azért vannak jogszabályi keretei, és a tüntetés jogossága mögé bújva sem lehet ezeket a kereteket felrúgni.

A Fővárosi Bíróság kimondta, hogy a karmelitáknál nem jogszerű a kordon alkalmazása, mivel nem egyértelműen és láthatóan építkezési helyszín védelmét, elzárását szolgálja… Bírósági döntésre alapozva tehát jogszerű a diákok, tanárok vagy épp ellenzéki politikusok álláspontja, hogy a kordont bontsák el, de….

és itt jön a lényeg, HA NEKEM BIRTOK VITÁM VAN A SZOMSZÉDDEL pl. A KERÍTÉS EHLYÉNEK A MEGHATÁROZOSÁBAN VAGY AKÁR TÉNYÉBEN ÉS A BÍRÓSÁG NEKEM AD IGAZAT, AZ MÉG NEM JOGOSÍT FEL, HOGY ÖNHATALMÚAN ÁTHELYEZZEM VAGY LEBONTSAM A KERÍTÉST, HA A SZOMSZÉDOM NEM CSELEKSZIK A BÍRÓSÁG ÍTÉLETÉBEN LEÍRTAK SZERINT.

Bíróségi ítélettel, végzéssel a kezemben meg van annak a lehetősége és egyben útja, hogy hatóságági végzést kérjek és az ítéletben leírtak alapján áthelyezhessem vagy épp lebonthassam a kerítést.

Azt is értem, hogy a tüntetők egy csoportja (mert azért azt látni kell, hogy az adott napon a tüntetés volt, és az ott megjelenteknek végül  a töredéke látogatott el a Karmelitákhoz) úgy gondolja a bürokrácia útvesztőjében elveszik majd az ítélet jogossága és a sosem kerül elbontásra a kordon. Ezt én el tudom fogadni, így még ha nem is jogszerű, de számomra érthető, ha megpróbálják a tüntetés résztvevői elbontani a kordont a bírósági ítéletre hivatkozva, de….

és megint itt jön a lényeg…ha a karmeliták előtt szeretnénk tüntetni, akkor azt is előre be kell jelenteni, mint előtte a másik három tüntetést is. (a másik hármat is automatikusan engedélyezték, nem gondolom, hogy pont erre mondtak volna nemet, ráadásul alapos indok kell az elutasításhoz).

Viszont ha kértünk engedélyt, ha nem akkor sem szabad összekeverni a bizonyos értelemben szabályos és szakszerű kordonbontást – amit éppen ezért előre illik körvonalazni a résztvevők között – a rongálással, törés-zúzás aktusával.

A különböző oldalon álló felek természetesen igyekeztek az eseményeket rögzítő videofelvételeket saját álláspontjukat alátámasztó célzattal agyonvagdosni, és csak bizonyos részeket kiemelni, illetve a fényképekből is erősen szelektáltak az adott politikai oldal elképzelései szerint, hogy mi mutatja a rendőri erőszakot és a másik oldalon pedig mi a tüntetők erőszakos megnyilvánulását.

A Youtube-on azonban megtekinthető egy fenti kameraállásból rögzített video, ami igen csak pontosan mutatja, hogyan zajlott a kordonbontás.

Javaslom a felvételt 1.18-ig cirka előre tekerni, és akkor aligha tagadható, hogy elsőként egy személy, majd ezt követően egy csoport teljes erejéből, rángatni, rugdosni kezdi a kordont, szó szerint en ki esnek, nem lebontják, hanem szétrúgják. Majd miután így betörnek egy valóban építési területre a kordon egy másik részénál már a mögötte álló rendőrők előtt teszik ugyanezt. 3.10 környékén már egyértelműen a törés-zúzás a cél, és itt már a tüntetés témájától függetlenül is közbe kellene avatkozni a rendőröknek, mert ez más tulajdonának esetleg közvagyonnak egyértelműen a rongálása. És azt sem szabad elfelejteni, hogy ezt látva vajon fenyegetettség érzése, a velük szembeni támadás jogosan felmerülhet-e a rendőrökben…Szerintem egyértelműen. Persze, hogy az erre adott válasz túlzó-e vagy sem, azt mindenki másként ítéli meg, de a jogszabály azt gondolom egyértelműen fogalmaz a rendőrök lehetőségeiről kényszerítő eszközök alkalmazásáról.

Sajnos azt kell mondjam a szervezők egyértelmű felelőssége, hogy nem tudtáka  tömeget kezelni és az előző napok kordonbontási akciója helyett kordon törés-zúzás lett belőle. És ha egy átlagos ember megnézi ezeket a felvételeket, akkor nem biztos, hogy ezzel a cselekménnyel segíteni fogjuk a tanárok mozgalmát és célkitűzéseit.

A szervezők felelőssége az is (lásd 2.48), hogy sokadik emeleten építési állványzaton mászkálhat egy tüntető (más felvételeken ugyanezt látni csak nem egy személlyel, hanem csoportosan) Most a védőfelszereléssel már nem is foglalkoznék, de ha onnan  valaki kizuhan, akkor melyik szervező vállalja ennek a felelősségét ? Szóval demonstráljunk, tüntessünk, de azért szervezőként legyen már a helyén az eszünk, mert egy szervezőt nem ragadhat el a hív, neki az dolga, hogy egy tüntetés egy tüntetés keretein belül zajlódjon, és ne adjon senki alapot sem lehetséges balesethez, sem rendőri erőszakhoz (jogoshoz vagy jogtalanhoz egyaránt)

Összességében a felvételen látható cselekmények megalapozzák a rendőri intézkedés jogosságát politikai érdekektől mentesen pusztán csak a jogszabályokra lapozva Az egy más kérdés, hogy a könnygáz használatának módja illetve annak mértéke indokolt volt-e (lásd a kerítésbe kapaszkodó srác lefújása), de ha tényleg volt felszólítás a tömegoszlatás előtt, akkor ha sok volt, ha kevés az a könnygáz egy bíróság előtt nem fog megállni a jogtalan használat. Azt pedig talán nem kell videofelvételekkel illusztrálnom, hogy nemzetközi példák mit mutatnak a kényszerítő eszközök használatáról, és nem arra gondolok, amikor autót gyújtanak fel, csak az ittenihez hasonló a rendőrséget érő támadás vagy annak látszata esetén.

Azt pedig egyértelműen elítélem, ha gyerekeket vonunk be politikai céljaink elérése érdekében. Talán nem véletlen, hogy a Momentum kordonbontási akciói az ellenzéket is megosztják, a gyerekek bevonás az eseményekbe pedig még inkább. Lásd a könnygáz után megszólal a DK és túlzónak, a hatalom erőfitogtatásának nevezi a könnygáz használatát gyerekekkel szemben, de magán az eseményen nem szelfizték, hogy jelen lennének (pedig a szelfizés politikusok tekintetében szinte kötelező), a gyerekek bevonására nem buzdítottak, mondjuk ki kivártak, hogy majd az események tükrében kapcsolódjanak rá vagy le. De vannak ellenzéki politikusok, akik magamutogatásnak, kamera forradalomnak nevezik a Momentum és Hadházy Ákos ebbéli tevékenységét.

A kordonbontás rendszerbontás! – módja a momentum…

Bár ilyen borzasztó egyszerű lenne a rendszerbontás… Szerintem inkább pótcselekvés és valódi összefogás, konstruktív gondolkodás elrejtése. Láthatóan nincs ötlet arra, hogyan törjék meg a fidesz hatalmát, erre már ellenzék párt rendezvényén is kitért az előadó, ahol arról beszélt nem választás megnyerésére, még csak nem is az indulásra kell koncentrálni jelenleg, hanem a választókkal történő párbeszédre. De ennek valódi párbeszédnek kellene lennie, valódi közös cselekvésnek, nem látszat párbeszédnek, nem a civilek biodíszletként kezelésének. Persze bármelyik programba beírható egy tollvonással a civilekkel történő közös gondolkodás fontossága, a papír bármit elbír, de lássuk már ezt a valóságban is…

Volt már Nagy Blanka jelenség, most épp Pankotai Lili a jelenség, mert vulgaritásában képes volt verni az átlagot. A következő fiatal hős talán már kénytelen lesz letolni a gatyáját a színpadon és odarakni, ami bent már felesleges, mert mi lehetne ennél mélyebb és egyértelműbb kritika a hatalommal, a társadalommal szemben…, na csak mert mindig lehet fokozni elkötelezett elgondolásból vagy a 15 perc hírnév érdekében.

Az persze elég visszatetsző, hogy miután Lili kiordibálta magát hirtelen tanulmányi útnak álcázott jutalomutazásra megy Brüsszelbe…

Aztán lám-lám évet kell ismételnie a sok hiányzás miatt, szóval érettségi, no meg az  érettség egy évvel elhalasztva. Értem én, hogy esetleges politikai karrier érdekében bármit, de nem ártana beszélgetni Nagy Blankával, mert ő már túl van ezen, és amilyen gyorsan belépett a Momentumba, pont olyan hirtelenséggel távozott is. Miért, mert rádöbbent, hogy Ő csak klisé, díszlet volt a politikai játszmában. Pankotai Lili jövőre már nyugodt körülmények között teheti majd le az érettségit, mert akkora már a kutya nem fog emlékezni rá, ő is csak egy a sorban, akit a politika és a politikusok átvágnak és felhasználnak saját hasznukra. Cserében ott lesz majd ez a fenti szelfi nyugdíjas korára, végül is, ez is valami.

Én Brüsszel helyett szívem szerint egy időutazásra invitálnám a hölgyet a 70-es évek vége és a nyolcvanas évek elejére, mert az akkori fiatalok az ellenállásnak bármilyen formáját gyakorolták (még csak tüntetés sem kellett hozzá), azt abban a tudatban tették, hogy biztosak lehettek benne, hogy aznap este már nem otthon alszanak, hanem a rendőrség vendégszeretetét élvezik. Nem szelfizgethettünk, hogy mekkora ászok vagyunk, még csak nem is nagyon meséltünk arról mi történt velünk szűk baráti körön belül, mert ha ezt tettük volna, lehet ismétlés a tudás anyja alapon ismét meghívót kaptunk volna az elvtársakhoz. Akkoriban nem működött a 15 perc hírnév és a forradalmár jelző, meg a rendszerváltó hős kitüntetés. Mi azért tettük amit jónak gondoltunk, mert hittük benne és pontosan tudtuk a következményeket, amit vállaltunk is. Ezen következmények közül a könnygáz elviselése szerintem még az enyhébb kategóriának számított volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest