
Karácsonyi ajándék mindenkinek a Cinema Citytől !….az áremelés
Árat emel az ünnepi szezon előtt az ország legnagyobb mozihálózata, a Cinema City. Az emelés
Árat emel az ünnepi szezon előtt az ország legnagyobb mozihálózata, a Cinema City. Az emelés
A barackmag utcai szabálytalan építkezés hátterében közel 20 évnyi érthetetlen tehetetlenség húzódik, ezért a Védegylet
Újbuda jegyzője átalakította a választási körzeteken, ami önmagában teljesen érthető, de a magvalósításba igen komoly
A mai pár centis havazást nem nevezném katasztrofális téli időjárásnak, de a Főváros tömegközlekedése ettől
Újbudán egyre többen laknak és a következő években újabb 20.000 beköltözővel kell számolni, de közben
A VEKE hozta nyilvánosságra a ma hajnali súlyos bűncselekményt, szó szerint idézem a posztjukat… “Ma
Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője elmondása szerint már tavaly is csak befogott orral tudott egy
Az Index újságírója, Ambrus Zoltán Dr. László Imre polgármester urat kérdezte Újbudát érintő fontos kérdésekről…
ETELE ÚTI VÁROSKÖZPONT FELETT MEGSZÜLETETT AZ ÍTÉLET! -írta meg a Védegylet főtitkár-helyettese, Bereczky Gábor. “A
Ez most nem az én írásom, de minden egyes mondatával maximálisan egyetértek. Így látja a