2025.07.11.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Az utazásszervezéstől a lakberendezésig…egy fiatal tehetség első lépései

9 min read
Ismét egy Lakberendező jelölt, aki szeretné megmutatni tehetségét, kreativitását a nagyérdeműnek 😊 A mai beszélgető partner Tóth Adrienn.   Lokálpatrióta: Szia Adrienn, hát miből lesz a cserebogár, azaz honnan indultál, mi vezetett el odáig, hogy lakberendező lehess? Adrienn: Már gyerekkoromban is érdekelt a kreatívkodás, a kedvencem az iskolában a technika óra volt, nyaranta pedig kézműves táborba jártam. Kicsit később pedig volt egy időszak, amikor kedvtelésből horgoltam – nyakláncokat, fülbevalókat, egyéb ékszereket. Végül mégis úgy hozta az élet, hogy közgazdasági és turisztikai diplomát szereztem, franciául és angolul tanultam. Majd egy jó pár év utazásszervezés területén megszerzett munkatapasztalat után a Stílusház Kreatív Művészeti Magániskola tanulójaként tértem vissza a kreatív oldalamhoz és csöppentem bele a lakberendezés világába.   Lokálpatrióta: Annyi mindent csinálhattál volna, amiben kiélheted a kreativitásodat, miért pont a lakberendezés? Esetleg valaki tanácsolta, vagy ez egy régi gyerekkori álom megvalósítása? Adrienn: Mindig is érdekelt a lakberendezés, köszönhető ez a környezetemben tapasztaltak hatásának: jól ismerek olyat, aki ebben a szakmában dolgozik már évtizedek óta. Hiszem, hogy fontos hol élünk, és hogy széppé, élhetővé tegyük azt, ahol a mindennapjainkat töltjük. Egy kicsit bele lehet látni más emberek életébe, szokásaiba és profi szakmai tapasztalattal, tudással irányt lehet mutatni környezetük kialakításához, otthonuk, munkahelyük berendezéséhez. Szerintem nem kis cél mások lakását kicsit szebbé varázsolni, hiszen a privát térben végrehajtott változásokkal az egész életükre is kihatással lehetünk. A Lakberendező nem csak egy teret rendez be, hanem valakinek az életébe is bevihet valami mást, valami szépet, sokaknak ez adhatja meg a bátorítást, hogy átértékeljenek dolgokat, hogy változtatni merjenek. Sok éves turisztikában töltött idő során, és hobbimnak, az utazásnak köszönhetően a világ számos országát már volt szerencsém megismerni és ellátogatni oda. Megtapasztalni, az ottani mentalitást, életérzést és kultúrát. Európa országain kívül Afrika északi és déli csücskét is felfedeztem. Ezen utazásaim során megszerzett tapasztalataimból merítek ihletet projektjeim kivitelezésekor. Összességében tehát több dolog is közrejátszott és egy irányba, a lakberendezés felé terelt nagy örömömre 😊   Lokálpatrióta: Nem fájdalmas döntés, hogy a lakberendező pályával lemondasz az utazásszervezéssel együtt járó utazgatásról? Nekem szinte furcsa, hogy egy olyan szakmáról lemond valaki, ami megadja az utazás szabadságát és lehetőségét… Adrienn: Én ezt nem lemondásként fogom fel. Az utazás nem csak a munkám, de a hobbim is. Így amint van egy kis időm – és a körülmények is engedik – már nyúlok is az útlevelemért és indulok. 😊 Egyébként az utazásszervező munkája nem csak utazásról szól, sőt… eléggé íróasztalos szervezői munka, így egy ilyen jövő-menő ember számára, mint én egy idő után már kell, hogy emberekkel találkozzon és több inger érje a kreativitás terén. Én egy sokkal személyesebb, pörgősebb életre vágyom a kreativitás mellett, ez a fő motiváció a lakberendezés irányába.   Lokálpatrióta: És miért pont a Stílusház? Adrienn: Természetesen körbe néztem a piacon a döntésem előtt, és igazából két olyan iskola volt, aki között egy picit hezitáltam, de aztán mélyebben elmerülve a tantervben, tananyagban, az iskolákról írt véleményekben, arra jutottam, hogy a Stílusház lesz a megfelelő választás számomra. Ebben a döntésemben utána sem csalódtam, sokat köszönhetek az ott tanító tanároknak, most épp a záróvizsgám előtt állok, kicsit izgulok is, de bízom is a megszerzett tudás alapján a sikerben. Egyébként nagyon szeretek ebbe az iskolába járni, a közösség is szuper volt végig, a tanárok a tudásuk minden szikráját megpróbálják átadni nekünk, mindenki segítőkész, így mire kikerülünk a nagybetűs lakberendezős életbe, a lehető legjobb formánkat tudjuk hozni. Sosem akarták megmondani, hogy milyen legyek, mindenkit a saját személyiségében, stílusában engedtek fejlődni, mindenkit önmagukhoz mértek.   Lokálpatrióta: Mi a terv, ha februárban hivatalosan is lakberendezővé válsz? Adrienn: Próbáltam elé menni a történetnek, így már saját weboldal, Facebook és Instagram oldal segítségével jelenleg is már megosztom az ötleteimet, munkáimat. Az utolsó féléves nagy projekt munkámat is, ami jó referencia, szeretném megosztani az érdeklődőkkel. Az volt a cél, hogy mire befejezem az iskolát, addigra minél többen már megismerhessenek engem, a munkáimat, a stílusomat, a gondolataimat, és ebben a tekintetben azt gondolom jó irányba haladok. Szeretnék majd minél több kiállításra is eljutni, de örömmel fogadom a média érdeklődést is, így nagy öröm volt számomra ez a lehetőség is a Lokálpatriótában.   Lokálpatrióta: Jól érzem, hogy vannak már saját munkáid is az iskolai munkákon kívül? Adrienn: Igen már egy pár kisebb és egy nagyobb projektben is benne vagyok. Van, ahol „csak” látványtervet kértek tőlem, vagy alaprajz variációkat kellett készítenem, de van már ennél nagyobb lélegzetű munka is. Közben nem rég költöztem új lakásomba, amelyet teljes ráncfelvarrásban részesítettem, mivel a falakig minden le lett csupaszítva. 😊 Így a tanultakat jól begyakorolhattam a saját bőrömön és a végeredmény a referenciáim közé is kikerülhet.   Lokálpatrióta: Honnan érkeztek ezek a munkák, ismerősök vagy hirdetted magad? Adrienn: Vegyesen, voltak ismerős által jött munkák, volt, aki a weboldalam alapján keresett fel. DE talán a legfontosabb, hogy együtt dolgozom egy lakberendezési stúdióval, aki mentorál engem és közösen dolgozunk projekteken. Azt gondolom, az minden leendő lakberendező hallgató felé jó tanács, hogy nem lehet semmit elég korán elkezdeni, és igen már a tanfolyam közben létre kell hozni a lehetséges saját csatornákat, promotálni kell magunkat az ismerős körben is, alapvetően nyitottnak kell lenni mindenféle megjelenés irányában. Valamint tagja vagyok a Lakberendezők Országos Szövetségének is, mint lakberendező hallgató, és onnan is jött érdeklődés szakmai együttműködésre.   Lokálpatrióta: És ezek a hirdetések megtérültek, hogy látod? Adrienn: Még nagyon az elején vagyok, de hiszek abban, hogy egy idő után ez meg fog térülni.   Lokálpatrióta: Mi a megcélzott közönség? Adrienn: Elsődlegesen a közületi tervezés áll hozzám közel, a panziók, az Airbnb, ez biztos az utazásszervezésből is adódik, hiszen ezekben otthonosabban érzem magam. Vagy éppen irodák, kávézók, wellness tervezése az, amit elsősorban megcélzok. Persze ettől még örömmel tervezem meg magánszemélyek lakását is 😊   Lokálpatrióta: Hogyan befolyásolja a munkádat a pandémia? Adrienn: Természetesen kihatással van rá, de ha tudunk alkalmazkodni a körülményekhez, akkor nagyon sok minden átterelhető az online térbe, például a személyes szaktanácsadás, konzultáció, de még a látványtervek bemutatása is. Persze ettől még nem kihagyható a személyes találkozó, hiszen egy lakás felmérése ma még elég nehézkes lenne online. Azért alapvetően én is a személyes találkozás híve vagyok, nem csak a tér, de a személy megismerése miatt is.   Lokálpatrióta: Adrienn mit gondolsz magadról, az értékeidről, ki vagy Te legbelül? Mivel szeretnéd jóértelemben megfogni a leendő ügyfeleidet? Adrienn: Nem egyszerű kérdés, de talán a legfontosabb, hogy nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, nyitott vagyok mindenki felé, szeretek segíteni mások problémáinak a megoldásában. Mások öröme az én legnagyobb örömöm – különösen, ha ebben volt is némi részem. 😊 Fontosnak tartom, hogy minden munkámban visszaköszönjön az ügyfél személyisége, és ezáltal a számára fontos dolgok, előnyök jelenjenek meg a munkámban úgy, hogy közben a szakmaiságomat, a kreativitásomat, picit a saját személyiségemet is belerejtsem, otthagyjam az ügyfelemnek. Ezért is fontos, hogy sokat és ne csak az otthonáról beszélgessek vele, hanem önmagáról, a vágyairól, az örömeiről, ergo a személyiségéről is legyenek információim. Munkáim során igyekszem a realitások talaján maradni, miközben azért teret engedek az ügyfelem álmainak is. Önmagamat jellemezve inkább a két lábbal a földön álló realista típus vagyok.   Lokálpatrióta: Mit tartasz magadban a legnagyobb értéknek? Adrienn: Nagyon lelkes vagyok, nagy odaadással csinálom a dolgomat, nem félvállról veszem a feladatokat. Talán az sem túlzás, ha azt mondom maximalista vagyok. Olyan munkát akarok átadni, ami az ügyfelet boldoggá és elégedetté teszi. Mindezt kedvességgel, szakmai alázattal.   Lokálpatrióta: Adrienn köszönöm a riportot és sok sikert kívánok neked Lakberendezőként, végezetül mutassuk be egy munkádat az olvasóknak… Adrienn: Én is köszönöm a lehetőséget, hogy bemutatkozhattam az oldaladon és egy kicsit megismerhetnek az olvasóid.   Egy pár előtte-utána képet gyűjtöttem össze a panel projektemből. Sokan ódzkodnak, ha panel lakásról van szó, de lehet úgy átalakítani a lakást, hogy ha belépsz az ajtón elfelejtsd, hogy egy panelházban vagy.

Elötte...

Utána...

Mint említettem a kávézók, panziók és wellness részlegek a szívemhez közel állnak. Ezért had mutassak néhány képet az előző féléves iskolai projektemből is ahol a Husky Farm & Hotel belső tereit alakítottam ki, úgy hogy az akár ténylegesen megépíthető kikapcsolódási helyszín legyen a Husky kutyusok kedvelőinek és minden érdeklődő számára.

Az enteriőr látványa mellett a műszaki kivitelezhetőség is nagyon fontos. Éppen ezért szükséges többek között az elektromos terv elkészítése is.

Lámpakiállások, elektromos szerelvények – kapcsolók, dugaljak – helyének meghatározása. Kapcsolási koncepció feltűntetése.

Ezeket a terveket át lehet adni a kivitelező szakembereknek, megkönnyítve ezzel munkájukat. Kevesebb fejfájást okoz az ügyfél ezzel magának is, ha mindenki követi terveket és flottul folyik a munka.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest