Nagyszeben téri nyilvános illemhely jó ha nyárra megnyit :-( Pedig de jól indult….
4 min read
A nagyszeben téri nyilvános illemhellyel sajnos már többször is foglalkozni kellett a Lokálpatriótának, mert minden jó szándék ellenére folyamatosan tolódik annak átadása…
Még január vége felé tettem fel kérdést az illemhely megnyitása témájában kerületünk polgármesterének online fogadóóra keretében, akkor az alábbi választ kaptam:
“A téli burkolatbontási tilalom miatt a befejező közműfejlesztési munkákat csak március 1-től tudta a Főkert Zrt. megkezdeni. A szükséges ELMŰ és a Fővárosi Vízművek általi munkák, már a kivitelezés fázisában vannak. Amint ezek befejeződnek, az illemhelyet azonnal beüzemelik.”
Hát március bizony már régen befejeződött, és Gazdagrét több facebook csoportjában is teljesen jogosan tették fel a kérdést, hogy minek hoztak ide egy nyilvános WC-t, ha nem képesek megnyitni, és az emberek jobb megoldáshiányában a bokorba járnak.
Fentiek miatt megkerestem a terület önkormányzati képviselőjét, és kértem hogy járjon utána mi az oka a késlekedésnek, illetve mikor fog végre megnyitni az illemhely. Pár perce az alábbi válasz érkezett Bedő Dávidtól:
“Két héten belül fog rendelkezésre állni az áram, viszont a víz bevezetése még legalább egy hónap”, – tehát összetehetjük a kezünket, ha ez az illemhely nyárra végre rendelkezésre áll.
Mindenkelőtt köszönöm, hogy a képviselő ígéretéhez híven utánajárt az illetékes cégeknél, és legalább nem a bizonytalanság vesz körül minket, hanem a szomorú valóság. Még mindig jobb tudni, hogy valami mikor nyithat, mint semmit se tudni. Ha jól tudom (nem biztos) a Főkert az üzemeltető, de legyen bárki is, azt gondolom az egy elég buta kommunikációs hiba, hogy csak lakossági és média nyomásra adnak tájékoztatást, pedig nem kell se pénz, se diploma ahhoz, hogy kitegyünk az illemhely oldalára egy tájékozatást, amiben egyérelműen olvasható, hogy miért nincs üzembehelyezve illetve mikor lesz, ja és a végére egy “elnézést kérünk a késlekedésért” mondat sem ártana. Nem egy hű de bonyolult dolog ez, és tiszteljük már meg az iltt élőket, akik majd megfelelő pénzérméket fognak bedobálni a szerkezetbe az üzemeltető örömére.
Igen ez egy modern, minden elvárásnak megfelelő nyilvános illemhely, aminek örülünk és köszönjük, de ebben a formában Mátyás királyról szóló egyik mese jut eszembe, amiben a hoztam is, meg nem is történet elevenedik meg. Nagy kár, hogy az örömbe, mint oly sokszor megint ürömet is vegyítünk. Értem én, hogy akaratunkon kívül, de tagadhatatlanul az átgondolatlanság eredményeként. Szakemberek számára aligha jelent kérdést, hogy előbb telepítjük a hozzávalókat egy szerkezethez és utána helyezzük rá és üzemeljük be a szerkezetet és nem fordítva.
Azért nagyon kíváncsi lennék a Főkert álláspontjára, hogy mi az oka annak, hogy nem tavaly nyár végén-ősszel végezték el a közmű kérdését, és tették utána helyére a szerkezetet, ha pedig ez nem volt megoldható, akkor mi értelme volt kihelyezni valamit, amit képtelenek üzembe helyezni, viszont tökéletesen alkalmas ara, hogy az emberek amúgy sem alacsony frusztrációját tovább növelje. Persze nem ez az egyetlen dolog sem Újbudán, sem bárhol máshol, aminél képtelenek vagyunk megérteni emberek, szervezetek, szolgáltatók logikáját, és bocsánat a feltételezésért, de akár a hozzáértésük hiányát is. Azt már csak remélni merem, hogy senki nem akar politikai kérdést csinálni az illemhelyből, még akkor sem, he ebben is, meg a politikában is elég sok lehet a sz..r
Láthatóan az Elmű dobozai már ott vannak, így gondolom a kábelek fektetésén is túl vagyunk, így gondolom engedélyezési probléma lehet, hogy az áramszolgáltatás nem tud elindulni, igaz hiába lenne áram, ha nem lenne víz, bár mondhatnánk azt is, hogy ha valaki lejön ide sportolni, vagy a szomszédos játszótérre a gyerekkel, hozzon már magával egy vödör vízet is, max addig féláron megy a szerkezet.