2020.10.28.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

AKH (Alberfalva)

Alberfalvai Közösségi ház

1116 Gyékényes u. 45-47
Telefon: 06 1 204 6788

Állandó programok

ALBERTFALVI KERESZTÉNY TÁRSASKÖR

Albertfalvi Keresztény Társaskör

Az AKTK-t 1993-ban Albertfalva Szent Mihály Plébánia közösségének ismertebb személyei alapították.

Tevékenysége főként az egyházközség területére, az egyházközségi tagok javára irányul. A szervezet formája: egyesület. Tagjainak létszáma hullámzó, alakuláskor 28 fő, de volt 255 fő is, jelenlegi taglétszám 69 fő, többségében nyugdíjas. Az Alapszabály szerint a célok megvalósítása érdekében a Társas Kör a kereszténység szellemének megfelelő érdekképviseleti, oktatási, kulturális, sport, szociális és karitász tevékenységeket végez, szervez és támogat.
Ezek legfontosabbjai:
Templombúcsú programsorozata hangversenyekkel, előadásokkal, gulyásversennyel, gyermekprogramokkal, stb.
Szent Mihály Akadémia egész éves programsorozata előadásokkal, kirándulásokkal
Szellemi lelki hétvége – a SzIE és a Karolina Egyesülettel közös „tulajdonú” konferencia
Honismereti Tábor kárpátaljai 9-14 éves magyar gyerekeknek
Albertfalva 56-os hősei emlékének ápolása

Évente egyszer egy főt kitüntetünk az Albert herceg díjjal, amelyet a búcsú ünnepi miséjét követően adunk át Albertfalva arra érdemes kiválóságának.
Egyik csoportunk a Döngicsélő Nyugdíjas Klub.
Természetes kapcsolataink a Szent Mihály plébániával, a Don Bosco Katolikus Általános Iskolával és a plébánia más közösségeivel kiválóan működnek.
Székhelyünk az AKH, amellyel több program szervezésében szintén együttműködünk. A választmány itt tartja havi összejöveteleit.

JAZZ BALETT

Táncoktatás gyerekeknek, négy korcsoportban.

Jazz Balett

Jazz Balett – Törpik (3-6 éves korú gyerekek)
A tanfolyamon új mozgásformákat, etűdöket és táncokat lehet megtanulni.

Kedd 16.15-17.00
Péntek 16.00-16.45

A tánc az örömteli mozgás élménye! A tanfolyamon új mozgásformákat, mozdulatokat, etűdöket és táncokat lehet megtanulni.
Akik szeretnék koncentrációs, koordinációs képességüket, valamint testtudatukat és ritmusérzéküket fejleszteni, azoknak kiváló lehetőség a jazz balett oktatás.
Nyáron minden résztvevőnek táborozási lehetőséget biztosítanak a szervezők.
A kisebbek a klasszikus balett, gimnasztika alapjaival játékos formában ismerkednek meg az órákon. Ezzel alapozhatnak a későbbiekhez.
Táncoktató: Gyenes Bori táncpedagógus
06-20/474-8246, bori.gyenes@gmail.com
Részvételi díj:
1 alkalom: 1.500 Ft
Havi bérlet 10.000 Ft
Testvérbérlet (2 fő): 19.000 Ft
A csoporthoz folyamatosan lehet csatlakozni kislányoknak és fiúcskáknak egyaránt.

 


 

Jazz Balett – Pepita (7-9 éves gyerekek)

A tanfolyamon új mozgásformákat, etűdöket és táncokat lehet megtanulni.

Kedd 17.00-18.00
Péntek 18.00-19.00

A tánc az örömteli mozgás élménye! A tanfolyamon tovább fejlesztik a már meglévő  mozdulatokat, újabb etűdöket és táncokat lehet megtanulni.
Akik szeretnék koncentrációs, koordinációs képességüket, valamint testtudatukat és ritmusérzéküket fejleszteni, azoknak kiváló lehetőség a jazz balett oktatás.
Nyáron minden résztvevőnek táborozási lehetőséget biztosítanak a szervezők.
A már biztos alapokkal rendelkező gyerekek elkezdenek belekóstolni az Art Jazz technika alapjaiba, ahol megtanulják a gördülést, tandüt, jettét, fejkapást és sok más olyan gyakorlatot, mely elengedhetetlen magához a táncoláshoz.
Táncoktató: Gyenes Bori táncpedagógus
06-20/474-8246, bori.gyenes@gmail.com
Részvételi díj:
1 alkalom: 1.500 Ft
Havi bérlet 10.000 Ft
Testvérbérlet (2 fő): 19.000 Ft
A csoporthoz folyamatosan lehet csatlakozni lányoknak és fiúknak egyaránt.

 


 

Jazz Balett – Csicsergők (10-11 éves gyerekek)

A tanfolyamon új mozgásformákat, etűdöket és táncokat lehet megtanulni.

Kedd 15.15-16.15
Péntek 15.00-16.00

A tánc az örömteli mozgás élménye! A tanfolyamon tovább fejlesztik a már meglévő  mozdulatokat, újabb etűdöket és táncokat lehet megtanulni.
Akik szeretnék koncentrációs, koordinációs képességüket, valamint testtudatukat és ritmusérzéküket fejleszteni, azoknak kiváló lehetőség a jazz balett oktatás.
Nyáron minden résztvevőnek táborozási lehetőséget biztosítanak a szervezők.
A már biztos alapokkal rendelkező gyerekek elkezdenek belekóstolni az Art Jazz technika alapjaiba, ahol megtanulják a gördülést, tandüt, jettét, fejkapást és sok más olyan gyakorlatot, mely elengedhetetlen magához a táncoláshoz.
Táncoktató: Gyenes Bori táncpedagógus
06-20/474-8246, bori.gyenes@gmail.com
Részvételi díj:
1 alkalom: 1.500 Ft
Havi bérlet 10.000 Ft
Testvérbérlet (2 fő): 19.000 Ft
A csoporthoz folyamatosan lehet csatlakozni lányoknak és fiúknak egyaránt.

 


 

Jazz Balett – Imperial (12 éves kortól)
A tanfolyamon új mozgásformákat, etűdöket és táncokat lehet megtanulni.

Kedd 18.00-19.00
Péntek 16.45-18.00

A tánc az örömteli mozgás élménye! A tanfolyamon új mozgásformákat, mozdulatokat, etűdöket és táncokat lehet megtanulni.
Akik szeretnék koncentrációs, koordinációs képességüket, valamint testtudatukat és ritmusérzéküket fejleszteni, azoknak kiváló lehetőség a jazz balett oktatás.
Nyáron minden résztvevőnek táborozási lehetőséget biztosítanak a szervezők.
A nagyobbak az Art Jazz technikát tanulják, ahol megismerkednek az izolációkkal, forgásokkal, nyújtásokkal és ugrásokkal. Rendszeres tanulás mellett a legügyesebbek bekerülhetnek a fellépő csoportba, és évente több fellépésen is részt vehetnek.
Versenyzési lehetőséget biztosítanak szóló, duó, trió és csoportos kategóriában a korosztálynak.
Táncoktató: Gyenes Bori táncpedagógus
06-20/474-8246, bori.gyenes@gmail.com
Részvételi díj:
1 alkalom: 1.500 Ft
Havi bérlet 10.000 Ft
Testvérbérlet (2 fő): 19.000 Ft
A csoporthoz folyamatosan lehet csatlakozni.

NÉMET TÁRSALGÁSI KLUB

Német Társalgási Klub

A klub várja azokat, akik a tanult nyelvet szeretnék gyakorolni.

Hétfő: 08:45-10:00
Csütörtök: 14:30-16:30

Társalgási klub azok számára, akik a tanult nyelvet szeretnék gyakorolni.

BABAMASSZÁZS PERCEK

Babamasszázs percek

Minden baba megérdemel egy kis „extra” kényeztetést!

Ha Te is így gondolod, akkor szeretettel várlak minden hétfőn a Babamasszázs perceken! A foglalkozáson okleveles babamasszázs oktatató útmutatásával részesítheted gyermeked a masszázs áldásos hatásaiban.

A masszázs hatásairól dióhéjban:
– támogatja a biztonságos kötődés kialakulását baba és mama közt
– segíti az ellazulást, a stressz hormonszint normalizálását
– természetes fájdalomcsillapító és immunerősítő
– támogatja a normál bélműködést

Az egymásra hangolódás és kellemes hangulat garantált!

Ajánlott életkor: 0-8 hónap, a foglalkozás időtartama: 35-40 perc

Helyszín: Albertfalvi Közösségi Ház (1116 Budapest, Gyékényes u. 45-47.)
Időpont: Hétfőnként 9.30-tól (első alkalom: szeptember 7.)
Árak: 1250 Ft/alkalom, 4 alkalmas bérlet: 4400 Ft (6 hétig érvényes)
Az első alkalommal ajándék masszázs olaj jár!
Bejelentkezés: szeptember 6. vasárnap 16.00 óráig (telefon: 30/2258873, e-mail: ahama.masszazs@gmail.com, Facebook: Ahama baba- és kisgyermekmasszázs

Várlak szeretettel!
Ahama

ZENGŐ-BONGÓ

Zengő-bongó

Zenés, játékos foglalkozás fél éves kortól 3 éves korig.

Szerda: 9:30-10:30

Zenés-játékos foglalkozás 1-3 éves gyermekek és szüleik számára.
A 60 perces foglalkozáson elhangzanak népi mondókák, magyar gyermek- és népdalok, körjátékok, ölbeli lovagoltatók. A közös éneklés mellett sok-sok hangszert megszólaltatunk: gitár, citera, furulya, fuvola, doromb, pánsíp, rumbatök, száncsengő, castagnetta, triangulum, cintányér, dob, metalofon. A hangszereket a gyerekek maguk is kipróbálhatják.
Az együtt töltött időt rengeteg mozgás, egy óriási színes ejtőernyő, sokféle egyensúlyfejlesztő eszköz teszi élvezetesebbé, játékosabbá.
Részvételi díj:
1 alkalom: 1200 Ft
Bérlet: 5000 Ft / 5 alkalom
Első alkalom: 600 Ft, de ha tetszett a foglalkozás, s bérletet vált, akkor díjtalan!

RINGATÓ

Ringató

Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Kedd: 9.30, 10.15

Kisgyermekkori zenei nevelés Kodály módszer alapján sok népdallal, zenével 3 éves korig.
Vezeti: Bauerné Tóth Katalin
06-20/343 0393, kata@ringato.hu
Belépő díj: 1000 Ft/alkalom, 5 alkalmas bérlet: 4500 Ft

MERIDIÁN TORNA

Meridián Torna

3-1-2 Meridián gyakorlatok.

Hétfő: 11:00-11:30

Egészséges emberben az életenergia akadálytalanul kering, a 12 fő és a 2 középvonali meridiánban. Betegség állapotában a meridiánban elakad az energia. Ahhoz, hogy az egészséges állapot fenntartható legyen megfelelő gyakorlással, un. “3-1-2” meridián-gyakorlatok végzésével kell, mintegy napi 20-30 percet szánni a saját meridiánjaink szabad energia-áramlásának biztosítására.
A tornát utcai ruhában lehet végezni, nem megerőltető, minden korosztálynak ajánlott.
A részvétel ingyenes!

 

BRUSH UP YOUR ENGLISH

Brush Up Your English

Angol társalgási klub.

Szerda: 10:30-12:00

Ajánljuk azoknak, akik nem akarják elfelejteni angol nyelvismeretüket, és vidám, kötetlen beszélgetésekre és kellemes társaságra vágynak.
Klubvezető: Szabó Kata 60+ önkéntes
A részvétel díjtalan!

ALBERTFALVI KÉZIMUNKA KÖR

Albertfalvi Kézimunka Kör

Szívesen tanulunk Tőled is!

Kedd: 10:00-12:00

Nincs jó műsor a tévében?
Különórája van a gyereknek?
Ne ülj otthon egyedül, gyere közénk az Albertfalvi Kézimunka Körbe!
Tanuljunk együtt szőni, kötni, horgolni, makramézni, gyöngyöt fűzni, gobelin- vagy keresztszemes hímzést készíteni.
Szívesen tanulunk Tőled is!
Készítsünk együtt szép ruhadarabokat, lakástextilt, ajándéktárgyakat kellemes társaságban!
Keresd S. Városi Hedviget, a k

60+ PILATES-TORNA

60+ Pilates-torna

Pilates-torna XI. kerületi nyugdíjasok részére az Újbuda 60+ program keretében.

Csütörtök: 09:00-10:00 (kezdő), 10:00-11:00 (haladó 1), 11:00-12:00 (haladó 2).

A pilates-torna erősíti a törzs izmait, teljesen átmozgatja a testet, kíméli az ízületeket, izzadtság nélküli koncentrált mozgás, oldja a mindennapos stresszt.

Hatása:
– Javítja a közérzetet, testtartást és az állóképességet.
– Jó hatással van az ízületi és reumatikus betegségekre.
– Fejleszti az egyensúlyérzéket.
– Erősíti a vázizomzatot.
– Mozgékonyabbá teszi a gerinc, váll- és a csípőízületeket.
– Serkenti a keringést és a nyirokrendszer működését.
– Stresszoldó hatású.

Különösen ajánlott:
Hát- és derékfájás esetén.

A foglalkozásokat vezeti: Kutasi Viktória
Kezdő: 60+ kártyával 1000Ft/alkalom, anélkül 5000 Ft/10 alkalom
Haladó: 6000 Ft/10 alkalom

HÖLGYBALETT

Hölgybalett

Felnőtt balett nőknek!

Szerda: 11:15-12:45

90 perc a legjobb, legtapasztaltabb, legderűsebb oktatóval, a tagokhoz mért “tananyaggal”. A legjobb alak- és tartásformáló mozgásfajta Ascher Ágnes táncművésszel kezdő szinttől a legszebb álmokig.

Részvételi díj: 1500 Ft/alkalom

 

DÖNGICSÉLŐ – NYUGDÍJAS KLUB

Döngicsélő - Nyugdíjas Klub

Az AKTK tagságán belül a klub összefogja az idős, esetenként egyedülálló embereket, és színes programokat kínál nekik.

Kedd: 14:00-16:00

Az AKTK Döngicsélő Nyugdíjas Klubja keddenként 14-16 óra között „döngicsél” az AKH-ban.
Imával kezdünk, aztán verset, zenét (opera, operett), kabarétréfákat hallgatunk. Dokumentumfilmek, előadások, kisjátékfilmek, természeti filmek, úti filmek, művészettörténeti filmek mellett színházi felvételeket és játékfilmeket is nézünk.
Beszélgetünk, mesélünk gyerekekről, unokákról, dédunokákról is.
Évente néhányszor fehér asztal mellett megünnepeljük a névnapokat, a farsangot, de az újév kezdetén is hoz mindenki az ünnepeken megmaradt „morzsák”-ból. Évente egy kirándulást vagy zarándokutat is szervezünk.
Minden együttlét végén imával adunk hálát a Mindenhatónak, hogy együtt lehettünk.

ÉLETET AZ ÉVEKNEK – NYUGDÍJAS KLUB

Életet az éveknek - Nyugdíjas Klub

Aktív társasági élet idősen is!

Hétfő: 14:00 – 16:00

Szeretettel várunk minden nyugdíjast tagjaink sorába, aki szívesen jön közénk és vesz részt programjainkon (orvosi előadások, muzeumlátogatás, rövid séták a budai hegyekben, stb.).
Vezető: Habán Ildikó
Vezetőségi tagok: Ágai Józsefné, Tóth Jenő, Dünkel Károlyné, Grám Tamara

SZENIORTÁNC

Szeniortánc

Mozgás, öröm és agytorna 50 felett.

Táncoljunk együtt, hiszen a tánc pozitívan hat testre és lélekre egyaránt. A táncolás öröme kortalan, oldja a feszültséget, életenergiát ad, kiegyensúlyozottá, boldoggá tesz.
A szeniortánc alaplépései kíméletesek az izmok, ízületek számára, kiváló memória- és orientációs gyakorlatok. A szeniortáncban baráti társaságra lehet lelni, átélhetjük a közösséghez tartozás jóleső érzését.
Sem előzetes tánctudásra, sem partnerre nincs szükség, bármikor be lehet csatlakozni! Nálunk a magányosok értelmes, kulturált közösségre lelnek.
Szeretettel várjuk az 50-en felüli táncolni és mozogni vágyókat táncfoglalkozásainkra!

 

SZAVAK VARÁZSA – ALKOTÓKÖR

Szavak Varázsa – Alkotókör

rodalmi klub.

Minden hónap első csütörtökjén: 15.00-17.00

Kedves Irodalomkedvelő Barátunk!
A tagsággal közösen kialakított igény szerint formáljuk a klub tematikáját, melynek fő vonala az irodalom titkainak kutatása interaktív módon (verstani ismertek, elemzések, stílustanulmányok, spontán versírás, a vers és próza különbségei stb.).
Klubtársaink utóbbi időben létrejött irodalmi alkotásainak megjelentetésében is gondolkodunk!
A Szavak Varázsa – Alkotókör foglalkozásait Somogyi Ágnes és Engelbrecht László vezetik.
Számítunk alkotó közreműködésére!

ALBERTFALVI POLGÁROK KÖRE

Albertfalvi Polgárok Köre

Az albertfalvi polgári hagyományok ápolása.

Minden hónap harmadik csütörtökjén: 15:30-17:30

Egyesületünk a civilmozgalom újraéledése idején az első fecske volt Albertfalván. 1990 elején kezdték szervezni, az alakuló ülése az év júniusában volt. A 22 alapító tag részint a rendszerváltó értelmiség tagjaiból, részint régi albertfalvi lokálpatriótákból, részint pedig a Hazafias Népfront aktivistáiból, néhány egykori tanácstagból került ki.
Az alapszabályban rögzítették, hogy pártpolitikától mentes egyesületet kívánnak alakítani. Mutatja ezt, hogy a kezdetektől a mai napig többféle párt szimpatizánsa/tagja munkálkodik az egyesületben.
Az alapszabályban megfogalmazott célja: az albertfalvi polgári hagyományok ápolása a helyi polgárok közösségi életének önkéntes alapon nyugvó fejlesztése révén.

ALKOSS BÁTRAN!

Alkoss bátran!

Képességfejlesztő kézműves foglalkozás

Alkotni öröm. Új anyagokat és technikákat kipróbálni, új látásmódot megtanulni mindig hatalmas élmény. Ezen a foglalkozáson a gyerekek kipróbálhatnak és megtanulhatnak különböző művészeti technikákat, közben pedig felszabadultan alkothatnak. Itt az a cél, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, merjék használni a különböző eszközöket, közben nyugodtan festékesek és ragasztósak lehetnek. A foglalkozás oldja a gyerekekben felgyülemlett feszültséget, amit az alkotáson keresztül tudnak feloldani. A változatos órák fejlesztik a gyerekek finommotorikáját, grafomotorikáját és taktilis észlelését. Minden hónapban más téma és technika megismertetésével várom szeretettel a gyerekeket és mindazokat akik szívesen alkotnának szabadon!

Időpont:
csütörtökönként 17:00-18:00 (16:45-től lehet érkezni)

Jelentkezés, további információ:
Grábits Ágota iparművész
Telefon:+36-30/448-4120 e-mail:grabitsagota@gmail.com

MESEVÁROS

Meseváros

Drámapedagógiai foglalkozás kisgyermekeknek.

Szeretettel várom az óvodás (4-7 évesig) és 1. osztályos gyermekeket drámapedagógia különórára. A foglalkozásokon mesével, bábbal, drámajátékokkal, zenével, közös alkotással segítem a gyermekeket abban, hogy megismerjék az érzelmeiket, könnyebben kifejezzék magukat, bátrabbak legyenek és merjék használni a kreativitásukat, amely minden gyermek sajátja. A népmesék ismerős világa segíti a könnyebb kapcsolódást önmagukhoz, egymáshoz és a világhoz. A drámajátékok által fejlődik az empátiájuk, együttműködő képességük, döntéskészségük – miközben ők játékként élik meg a kínált helyzeteket.

A foglalkozásokon 10-12 fő vesz részvét, két korcsoportban. A kisiskolások csoportjában kifejezetten az óvoda-iskola átmenet megkönnyítése a cél.

Foglalkozások minden szerdán:
ovisok 16.15-17.00-ig,
elsősök 17.15–18:00.

A foglalkozások ára 1500 Ft/alkalom, előre megváltott havi bérletben 1300 Ft/alkalom.

Érdeklődni, jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
gertheis.veronika@gmail.com, +36-20/485-6003

Szeretettel várom a gyerekeket:
Gertheis Veronika
drámapedagógus

JAZZ TÁNC SZÜLŐKNEK ERŐSÍTÉSSEL

Jazz tánc szülőknek erősítéssel

Mozgás, alakformálás, tánctanulás

Várok sok szeretettel minden olyan anyukát vagy egyszerűen csak mozogni vágyó hölgyet, aki szeretné kiváló hangulatban levezetni a heti feszültséget, és közben az izmait is jól megdolgoztatná.
Ha van egy órád, hogy heti egyszer elszabadulj otthonról, akkor csakis Bori órájára gyere, és ne felejtsd otthon a barátnődet és a törölköződet sem!
Amit kínálni tudok:
– alakformálás
– szálkásítás
– popsi kerekítés
– folyamatos tánctanulás

Az órák minden csütörtökön 17:30-18:30-ig tartanak.
A tanfolyam ára: 6000 Ft/fő/hó

Elérhetőségem:
Gyenes Borbála (gyermek és felnőtt modern táncpedagógus)
06-20/474-8246,bori.gyenes@gmail.com

AIKI-KEN

Aiki-ken

Hagyományos japán kardvívás.

Szerdánként: 17.15-18.30

Az edzéseket Dávid Csaba (3. dan aikido) vezeti.

További információ: 20/966-2307 ésdavcsa@gmail.com

 

AKH OPERA- ÉS DALSTÚDIÓ

AKH Opera- és Dalstúdió

A stúdió tagjai opera- és operett áriákat, népdalokat, valamint magyar nótát énekelnek.

Minden hónap második és utolsó hét hétfőjén: 17:30-19:00

Az Albertfalvi Közösségi Ház Opera- és Dalstúdiójának létrehozása, szervezése 2003. szeptemberében kezdődött Barna István énekes művészeti vezetésével.
A bemutatkozó koncert 2005. január 30-án volt, amikor is óriási sikert arattak a közönség előtt. Azóta folyamatosan és magas színvonalon dolgoznak. Kívánság, igény szerint állítják össze repertoárjukat, énekelnek opera- és operett áriákat, népdalokat, magyar nótát. A közösségi ház kiemelt rendezvényein rendszeresen szerepelnek és szívesen tesznek eleget “külsős” felkéréseknek is.
Művészeti vezető: Csák József, a Magyar Állami Operaház magánénekese

 

REJTVÉNYKLUB

Rejtvényklub

Mindenféle logikai fejtörő közös megfejtése.

Minden hónap első hétfőjén: 17:00-19:00

Várjuk a játékos kedvű társakat, akik kedvelik a rejtvényfejtést és a jó társaságot!
Klubvezető: Szabó Kata
A részvétel díjtalan!

AZÚR RAJZ- ÉS FESTŐSTÚDIÓ

Azúr Rajz- és Festőstúdió

Képzőművészeti foglalkozás Rikassy Barbara művésztanár vezetésével

Óvodás kortól nyugdíjasig várják a rajzolás és festészet iránt érdeklődőket: hétről hétre új technikával új témák feldolgozására nyílik mód.
Részvételi díj: 5000 Ft/4 alkalom
Érdeklődni a 07bari@gmail.com címen, illetve a 204 6788-as számon lehet.

 

 

SALSA

Salsa

Salsa oktatás Németh Sándor 2006-os magyar bajnokkal.

Kedd: 19:00-21:00

A “salsa” magyarul szószt jelent. Jól türkrözi, hogy ez a zenei- illetve táncstílus sok olyan tradicionális kubai tánc keveredéséből alakult ki, mint például a Son, a Mambo és a Cha-cha-cha. Minden népcsoport hozzátette kultúrája gyümölcseit a spanyol hódítóktól a velük érkezett afrikai rabszolgákig. Ez az autentikus kubai néptánc mára meghódította az egész világot. A salsa ruedában a párok együtt, kört alkotva táncolnak, és figuráikat gyakran párcserével színesítik.

Belépő díj: 1500 Ft/alkalom, 4 alkalmas bérlet: 5000 Ft

További információk: Balázs József 06-20/939-1108

TÁRSASTÁNC TANFOLYAM

Társastánc tanfolyam

Klasszikus társastáncok oktatása baráti társaságban.

Csütörtök: 19:00 kezdő, 20:00 haladó

Klasszikus társastáncok – angol keringő, bécsi keringő, slowfox, onestep, szamba, rumba, chachacha, tangó, jive – tanítása képzett tánctanárral, kellemes, baráti társaságban.

4 alkalmas bérlet: 4500 Ft, 8 alkalmas bérlet: 8500 Ft

További információk: Balázs József 06-20/939-1108

GESUALDO KAMARAKÓRUS

Gesualdo Kamarakórus

Repertoárjuk főleg reneszánsz mise-, motetta- és madrigálirodalomból, valamint 20. századi kórusművekből áll.

Hétfő, szerda: 18:30 – 21:00

Az együttest 2000 novemberében Stimecz András karnagy alapította.
A kórus létszáma 16 fő. Próbáinknak az Albertfalvi Közösségi Ház ad otthont.
Évente 12-15 koncertet adunk. Rendszeresen koncertezünk a közösségi házban, az albertfalvi Szent Mihály templomban és a Magyar Nemzeti Múzeumban. Emellett egyéb fővárosi, vidéki és külföldi helyszíneken hallhat minket a közönség.
Repertoárunk főleg reneszánsz mise-, motetta- és madrigálirodalomból, valamint 20. századi kórusművekből áll, de szívesen éneklünk minden korszak és földrajzi terület kórusirodalmából.

ALBERTFALVI TÁRSASJÁTÉK KLUB

Albertfalvi Társasjáték Klub

Minden hónap első keddjén 18 órai kezdettel!

Szeretsz társasozni?
Ha a válasz naná, akkor köztünk a helyed!
Minden hónap első keddjén 18 órától 21 óráig két játékmester vezetésével próbálhatsz ki izgalmas társasjátékokat:
https://boardgamegeek.com/geeklist/261139/tarsasjatek-klub
A részvétel díjtalan!

Az első összejövetel: október 1. 18 óra.

 
error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest