2025.07.09.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Nyakunkon az időközi választás Újbudán, de politikai pártok kampánya szinte érzékelhetetlen, mintha nyári álomba merültek volna az indulok.

11 min read

Szeptember 18-án időközi választás lesz Újbudán két körzetben is (Gazdagrét és Lágymányos), és az ember azt gondolná , hogy jobb és baloldalon is megpróbálnak a jelöltek előrukkolni a szokásos marketing jellegű ígérgetések és esti mesék helyett valami igazán ütős cselekvési tervvel, de mintha nyári álomba merültek volna a pártok és képviselő jelöltjeik

Az ellenzéknek a tavaszi parlamenti választás szégyenteljes bukása miatt, a kormánypártnak pedig azért kellene, lehetne valódi kampánnyal előrukkolni, hogy megmutassa elkezdődik a visszarendeződés Újbudán is, amit tovább erősít, hogy a választás óta eltelt időben az időközi választásokon is rendre a független jelöltek és a Fidesz tarol. Újbudának kiemelt szerepe van Budapesten mind létszám, mind a kerület területi nagysága, kulturális és egyéb központi szerepe miatt is, így még nagyobb a tétje annak, hogy ezen az időközi választáson hogyan teljesítenek majd a jelöltek. Nézzük ehhez képest mi történik egy hónappal a választás időpontja előtt ?

Azt már megtanulták szerencsére mindkét oldalon (talán mert épp elégszer elmondtuk és elég hangosan), hogy nem kíváncsiak az itt élők a  “nagypolitikára”, kizárólag a helyi ügyekre érdemes koncentrálni ha valaki győzni szeretne. (mondjuk Barabás Richárd alpolgármester olyan jól megszokott országos politikai kampánybeszédet adott elő Devecseri Mátyás lágymányosi képviselő jelölt utca fórumán, hogy egy pillanatra azt hittem egy időhurokba kerültem és visszarepültem 2021 évvégére az országgyűlési választási kampány fősodrába) Szóval az első jó pont (legalábbis egyelőre) kiosztható mindkét oldalnak, mert eddig sikerült nem egymásra mutogatva fröcsögni és önkormányzati választás kampányában Gyurcsány és Orbán fóbiás beszédek szintjére süllyedni, bár láthatóan nagy a kísértés, mert olykor azért el-elhangzik egy-egy ebbe az irányba elinduló mondat, szerencsére politikusaink torkán akad, időben kapcsolnak és visszanyelik a feltörő politikai maszlagot.

De a jó pont itt már kevés a politikai apátiából történő felrázáshoz, ennél sokkal több kell és nem üres ígéretek, hanem konkrét cselekvési tervek. Nézzük elsőként a 14.sz. választási körzetet, Gazdagrétet, hiszen a Lokálpatrióta tulajdonos-szerkesztőjeként magam is itt élek elég régóta, mit várnék én egy választási kampánytól ? Odáig eljutott a két jelölt, hogy lokalizálták az itt élők legfőbb problémáit, igaz erről személyesen is tájékoztattam őket, no meg írtam is róla nem egyszer, és ne feledjük mindkét jelölt újbudai, Elekes Tamás ráadásul gazdagréti, így ezt maguktól is pontosan tudniuk kellene. (most a harmadik jelöltről nem igazáén beszélnék, mert az MKKP jelöltje szokás szerint megarad a politikai bohóckodás szintjén, láthatóan maga sem gondolja komolyan, hogy a választási kampányban, akár csak minimálisan megfodrozhatja a vizet)

Itt van a Nagyszeben tér “szauna” vagy a kialakított park “árnyékmentesítő” kivitelezése, ez igazán forró helyzetet teremthetne a választást megelőzően, ha pumpálnánk is bele némi energiát. Persze mindkét oldal eljutott odáig, hogy fel kell szedni térkövek egy részét, és elindítani a visszazöldítést, és a parkban is lehetne legalább valamilyen mesterséges árnyékfeszítőket telepíteni, de itt meg is áll a kampányszöveg és gyorsan le is zárják azzal, hogy ezért kell, hogy x.y-ot válasszuk meg 18-án. Sajnos ez így megint csak egy üres ígéret, mint már oly sokszor, és ez nem fogja felrázni az embereket, mert csak legyintenek majd, hogy hallottuk ezt már eleget, de még semmit nem láttunk belőle. Pontosan a tavaszi országgyűlési választások eredmény kihirdetése óta tudják jobb és baloldalon is, hogy időközi választás lesz Újbudán (is), így a kampány stábok repülő rajtot vehettek volna és valódi problémák feltérképezése után valódi megoldásokkal rukkolhattak volna elő ahelyett, hogy annyit mondjunk, ha engem választanak, akkor mindent el fogok követni a változtatásért. Tavasszal még esküdni mertem volna rá, hogy a két fiatal jelölt és a mögöttük álló szervezetek tanulnak az eddigi hibáikból és villám gyorsan megjelennek kivitelezési látványtervekkel, és az első perctől az lesz a kampány gerince itt, hogy “íme ilyennek álmodtam meg a Nagyszeben teret és ehhez elnyertem a mögöttem álló pártok támogatását, ennek megvalósítása érdekében is adják a támogatásukat a részemre”. Be lehetett volna mutatni, hogy a parkban milyen ötletes, költséghatékony árnyékosítási technikákban gondolkozik a jelölt, mert ez sokkal hitelesebb lenne, mint pusztán annyit modani, ha megválasztanak , akkor mindent el fogok követni annak érdekében, hogy változások történjenek. Itt a különbség a politikai ígérgetés és marketing kampány és valódi ötletgazdag megoldás keresés között.

A volt kínai boltról is beszéltem jómagam is a jelölteknek, hogy hajléktalan illemhely helyett funkciót szeretnénk az épületnek és ennek érdekében be kellene jelentkezni a  tulajdonos Spar-hoz, részben meg tudni az elképzelésüket az épület jövőjéről, részben akár javaslatokkal előállni, mert az biztos, hogy a jelenlegi évek óta tartó, csak állagromlást előidéző állapot aligha érdeke bárkinek is. Nos bejelentkezni a Sparhoz, főleg politikai hátszéllel, jelenlegi önkormányzati képviselők támogatásával azért nem egy bonyolult feladat, ezért azt gondoltam mér a kampány elején érkezik a hír, hogy sikerült az egyeztetés és az alábbi dolgok körvonalazódnak az ügyben, sőt ezt még kiegészíthette volna a jelölt, hogy Ő maga milyen megoldási javaslatokat tett le a Spar asztalára. Ez valódi cselekvési terv lett volna, nem üres kampány ígéret, ami arra késztetheti az itt élőket, hogy a politikai apátiájuk csipkerózsika álmából ébredezni kezdjenek, és felemeljék a feneküket szeptember 18-án a fotelból. De mivel egy hang nincs ebben a témában, ezért gondolom még meg sem történt a bejelentkezés.

A parkolási problémákra is elő lehetne állni némi ötlettel, főleg annak tükrében, hogy Őrmező jelentős része januártól parkolási zóna lesz és már azt hallani agglomerációból érkezőktől, hogy sebaj, akkor majd nem jobbra, hanem balra fordulunk Gazdagrét felé, és innentől majd ebből csinálunk P+R parkolót, ha már a kormány, a főváros és Újbuda nem képes megfelelő mennyiségű ilyen típusú parkolót létesíteni. Őrmező mellett, a benzinkútnál nem rég felépült egy parkolóház és kong az ürességtől, ergo láthatóan nem lehet újabb bőrt lehúzni se az agglomerációból érkezőkről, se a helyiekről akiknek már nem jut ingyenes parkoló a lakóhelyükön. a P+R parkolás, ha már anno agyon reklámoztuk ennek jelentőségét az nem fizetős, az nem magán vállalkozás kérdéskör. Lehetne azzal kampányolni, hogy Gazdagréten legyen amolyan “népszavazás” féle dolog, hogy Őrmező mintájára legyen-e fizetős övezet Gazdagrét is (tőlünk nyugatra számos olyan város van, amelynek teljes területe parkolási zóna) vagy arról szavazni lehetne, hogy megváltozott-e a közhangulat az itt élők körében és támogatnák-e egy önkormányzat által üzemeltett mélygarázs építését. Arról is szólhatna a kampány, hogy a képviselő jelöltek felkeresték ez Eleven Center tulajdonosait, hogy áll-e még az terv, hogy az Aldi melletti üres telken saját kapacitását is kibővítve garázst, mélygarázst építenének, és ennek egy részében önkormányzati együttműködésben lehetne-e enyhíteni az itt élők parkolási problémát.

A napokban jelent meg cikk a fák kiszáradása és többek közt ennek elkerülése érdekében évi egymilliárd forint közeli díjazással jutalmazott külső vállalkozások tehetetlensége közötti anomáliáról, ideértve a vállalkozások hátterében fellelhető összefonodásokat, politikai kötödéseket. A választási kampány részeként el lehetett volna indítani annak kivizsgálását, hogy milyen mértékűek a lakossági panaszok a szolgáltatókkal szemben, feszegethette volna bármelyik induló, hogy biztos a legjobb megoldás nekünk, Újbudaiaknak, hogy kiszerveztük a kertészeti munkákat, miközben az Újbuda Prizma sem maradt munka nélkül… A dolog érdekessége, hogy magam is hallottam önkormányzati képviselőktől, hogy nincs minden rendben ezzel az üggyel, és érthetetlen volt a testületen az 5 éves szerződés áterőltetése az Önkormányzati ciklus legelején, még sem érzékelem az ezzel történő érvelést a kampányban.

A civilek szerepének fontossága, a “civil részvételiség kérdése az Önkormányzat működésében” sem része jelenleg a kampánynak egyik oldalon sem, ami azért elég furcsa, hiszen épp a civilek támogatását várják a jelöltek a megválasztásukhoz. Az már csak hab a tortán hogy ráadásul készölt ilyen program még a kampányt megelőzően, de azóta is fiókban van és nem került be a képviselő testület elé. Azt gondolná az ember, na majd most előkerül a fiók mélyéről és a választási kampány részévé válik, hiszen ezzel azt is megerősítenénk, hogy a jelölt mögött álló pártok egyetértenek és segítenek ennek megvalósításában. Mondjuk lehet éppen ez az oka, hogy a civil részvételiségi program fiókban marad továbbra is. Újbuda Civil Szervezetei örömmel fogdaták anno és támogatták ezt az elképzelést, de már akkor is azt hangsúlyoztuk, hogy a papír sok mindent elbír, így nyugtával dicsérnénk a napot és várjuk az elképzelések utána cselekvést is. A magam részéről tisztában vagyok azzal, hogy nem a program kidolgozójának akaratának, szándékával ban a probléma, de mint mindig a politikaim alkuk megölik a lehetséges és szükséges változtatások legkisebb szikráját is, Gondolom az is érthető, hogy ehhez viszont a civilek nem kívánnak biodiszletté, szelfi háttérré lealacsonyodni.

Még hosszasan sorolhatnám, hogy az itt élők problémáira milyen valós megoldási tervekkel lehetne előrukkolni jobb és baloldalon is a választási kampányban olyan üres ígérgetések helyett, hogy ha megválasztanak, akkor majd lesznek változások.  Összességében kissé csalódott vagyok abban, ahogy a kampány zajlik, rendkívül vérszegények, ötélettelennek érzem, mintha nem is lenne tétje az egész időközi választásnak, pedig nagyon is van, ha ezt csak én ismerem fel és nem az adott politikai pártok az elég nagy baj. A Fidesz kampánya még az ellenzéki összefogásnál is harmatosabb, és tök jó, hogy lakásról lakásra járnak a párt képviselői hogy felmérjék a problémákat, de egy hónappal a választás előtt már nem problémák felmérésénél kellene tartani, ha megoldások bemutatásánál.

Ha nem történik valamilyen most már csodába illő változás a kampány startégiában, akkor pont olyan harmatos lesz a részvétel szeptember 18-án, mint az időközi választások során általában, és persze valaki biztosan nyerni fog, mert olyan irdatlan szar választási rendszerünk van, hogy ha 1000 ember megy el választani 150.000-ből az is eredményesnek tekinthető, és a “többség” akarata alapján kerül be valaki a testületbe elvben minket képviselni. Az soha senkinek a fejében nem merült fel, hogy egy bizonyos választási részvétel alatt úgy kell tekinteni, hogy a választás eredménytelen, és a választók ezek szerint nem láttak alkalmas jelöltet. Tehát valaki biztos nyerni fog itt Gazdagréten és persze Lágymányoson, de hogy ennek nem sok köze lesz annak választási kampányához, a választók felé valódi megoldásokat felmutató kreatív gondolkodáshoz, az szinte biztos. Addig marad nekünk a jószándékú, de azáért erősen marketing jellegű közösségi locsolásra ösztönzés illetve szervezés politikai szinten, igaz ehhez túl sok ötlet, energia és pénz sem kell, viszont nem hangzik rosszul a választók fejével gondolkodva. Fontos dolog ez is, nem lebecsülendő, igaz marketinget kiiktatva ez már nyár elején is mehetett volna, de ajándék lónak ne nézzük a fogát (no csak mert lakók szintjén, civilek szintjén ez már nyár elején is ment), ezúton is köszönöm minden politikusnak, képviselőnek és képviselő jelöltnek az elmúlt napok megmozdulásait, de minden bántás nélkül a fák több vizet és kevesebb velük történő szelfizést szeretnének. (persze ezt számtalan más ügyben is elmondhatnánk, amikor a segítség nyújtást szelfi háborúban dokumentáljuk) Mértéktelenül tisztelem azokat, akik névtelenül és érdekektől mentesen segítenek bármilyen ügyben másokon, ráadásul ha valaki nem telefonnal próbál jó pozícióban történő fényképeket készíteni az áldozatos munkájáról, akkor a segítség is hatékonyabb lehet.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest