Eldőlt a Kelenföldi Városközpont sorsa, a főváros részéről Karácsony Gergely a Lokálpatrióta kérdésére válaszolva kimondta a végső szót…
2 min read
Devecseri Mátyásnak, az ellenzéki összefogás jelöltjének tegnapi utca fórumán többek közt Karácsony Gergely főpolgármester is a vendége volt. Újbuda független hírportálja, a Lokálpatrióta nevében nem voltam rest és neki szegeztem a Főpolgármesternek a kérdést, hogy mi a szándéka a Fővárosnak a Kelenföldi Városközponttal ?
Cirka 2 hete személyesen beszéltem Dr. László Imre polgármester úrral és akkor arról tájékoztatott, hogy Újbuda Önkormányzata eláll attól a szándékától, hogy értékesítse a Kelenföldi Városközpontot, és helyette a felújítás lehetőségéről szeretnének egyeztetni többek közt a környéken élőkkel, illetve a központon belül működő vállalkozásokkal. Azt is elmondta a Lokálpatriótának, hogy intenzív egyeztetések zajlanak a Fővárosi Önkormányzattal annak érdekében, hogy hasonló döntést hozzanak, hiszen a komplexum 80%-nak Ők a birtokosai.
A tegnapi utcafórumon Karácsony Gergely is meghívott vendég volt, én pedig élve a lehetőséggel, hogy személyesenen is fel lehetett tenni kérdéseket a megjelenteknek, megkértem a Főpolgármestert, hogy erősítse meg vagy cáfolja, amit Dr. László Imre nekem elmondott, egyben adjon konkrét választ, hogy elfogadja-e az itt élők véleményét, akik elsöprő többséggel az épület felújítása mellett vannak, vagy továbbra is szeretné értékesíteni az ingatlant, hogy aztán lebontásra kerüljön ?
A teljes utca fórum egy órás eseményét rögzítette a Lokálpatrióta, ebből most kivágtam csak az általam ebben a témában feltett kérdést és Karácsony Gergely válaszát.
Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen döntés született a Főváros részéről a Városközpontunkról, akkor nézd mg ezt az egy perces videót…