Rendkívüli testületi ülést tartott Újbuda Önkormányzata, de nem volt ebben semmi rendkívüli, legalábbis annak színvonala tekintetében…
24 min read
Október 11.én (tegnap) rendkívüli testületi ülést tartott Újbuda Önkormányzata, ahol mindössze 3 napirendi pont volt, a képviselő testületnek azonban ebből a 3 napirendi pontból is sikerült kihozni a sajnos megszokott, kritikán aluli teljesítményt.
Mi is volt ez a 3 napirendi pont ?
1. | A rászorult személyek támogatásáról szóló rendelet módosítása | Bakai-Nagy Zita alpolgármester | ||
2. | Azonnali lépéseket követelünk! | Varga Gergő képviselő | ||
3. | Energia-veszélyhelyzet kompenzálása Újbudán | Csernus László képviselő dr. Molnár László képviselő |
Ahogy ez várható volt a második napirendi pont lett a fő attrakció, amiben beleadtak apait-anyait mindkét oldalon, bár sokszor a tények azért egy kanyarral messzebb álltak az elmondottaktól, voltak csúsztatások is rendesen, rosszul értelmezett vagy a fene se tudja honnan vették a számokat statisztikák és jött a szokásos stílus, amikor kölcsönösen egymás nyakába varták a felelősséget a képviselők múltidézéssel egybekötve. Ezen a testületi ülésen egyéb feladatom miatt most nem tudtam ott lenne, de egy másfélórás hazatartó utazás közben telefonon keresztül néztem vissza az ülést, és mit mondjak úgy lekötött a politikai demagógia és az óvodás szintű vita, hogy szinte elreppent ez a másfél óra.
Az első, amin szó szerint hangosan elnevettem magam a buszon (gondolom nem is étették milyen szórakoztató műsort nézek a telefonomon, az a magazunk vagy tegezünk a képviselő testületben volt. Elég sok testületi ülésen vagyok jelen, ideértve azok szüneteit és még egyszer sem hallottam, hogy a büfében bármely képviselő akár a másik oldalon álló képviselőt magázta volna. Ezért ez kicsit olyan, mint amikor Kövér László a többek közt miatt sem létező parlement tekintélyt félti 🙂 Egyébként valóban kardinális probléma, hogy tegezek vagy magázók valakit a testületi ülésen, az már kevésbé kardinális, amint látom, hogy rendre óvodások stílusában mutogatnak egymásra a testületben ülök. Választóként, újbudai lakosként nekem teljesen mindegy lenne, hogy tegezve vagy magázva mond valaki érvekkel alátámasztott mondatokat és a politika pamflettek helyett inkább az Újbudaiakra koncentrálna. Azt gondolom nem itt van a testületi ülés hangneme, stílusa és tekintélye elásva, de ha valaki tényleg elhiszi, hogy magázódással aztán minden rendben lesz a ülések színvonalában, hát hajrá nyugodtan magázódjon, de csak hogy ki ne essen a tempóból, javaslom ezt a büfében is megtartani. Egy biztos, én nem fogom sen képviselő urazni, természetesen főispánozni és kegyelmes uramnak sem szólítani a testület tagjait, a magázódást is addig félreteszem, amíg ezt munkájukkal ki nem érdemlik. No csak mert a magázódást ki is kell ám érdemelni, hiszen az egyfajta tisztelet megtestesítője is.
A második színvonalas és az ülésen rendre sokak szájából megfogalmazott mondat a Te kormányod, én kormányom emlegetése, de akkor ebből adódóan gondolom azt is kimondhatjuk, hogy akkor létezik én országom, te országod, én hazám, te hazád és én önkormányzatom, te önkormányzatod kifejezés is. Ez dráma órán elmegy, de gyakorlatban rohadtul nincs semmi értelme, mert akár tetszik, akár nem nekem vagy másnak, hogy épp melyik oldal vezeti a kormányt, vagy mondjuk Újbuda önkormányzatát, attól még mi bíztuk meg ezeket az embereket itt is, meg ott is. Ha pedig a demokráciát emlegetjük mindkét oldalon, akkor annak szabályait is el kell fogadni, aminek egyik alapköve, hogy ha én nem is szavaztam adott oldalra, de ha a többség így döntött, akkor azt el kell fogadni és nem játszunk outsidert, hogy innentől nekem aztán nem kormányom, vagy nem önkormányzatom, vagy ha igen, akkor ezek semmilyen juttatásait se vegyem igénybe, hiszen egy igazán tökös outsider az minden elemében az, nem csak abban az esetben, ha valami számára hátrányos. (na erről még később)
És akkor jöjjön a második napirendi pont, amiről az Újbuda.hu oldalon a meghívóban meglehetősen röviden lehetett olvasni:
“Tisztelt Képviselő-testület!
A hétszeres kormányzati gázáremelés és az elmúlt 12 év miatt kialakult megélhetési válság rendkívül nehéz helyzetbe hozta a magyar családok többségét, a kialakult helyzet pedig kerületünkben, Újbudán is egyre több embert érint. Mivel egyetlen önkormányzat sem képes önmaga megoldani a tettenérhető szociális válságot, kérem, hogy a Képviselő-testület a felterjesztési jogával élve hívja fel Magyarország Kormányának a figyelmét a szükséges intézkedések haladéktalan meghozatalára.
Budapest, 2022. október 4.Varga Gergő képviselő”
Ezt olvasva azt gondolom minden rendben is lenne, és alapvetően támogatható a beterjesztés. Azonban egy nekem bemutatott dokumentum alapján a képviselők ennél ezért terjedelmesebb és teljesen más hangvételű beadványt kaptak:
“XI.ÖK határozat Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete úgy határozott, egyetért az alábbi intézkedési javaslatokkal:- Meg kell védeni az embereket a kormányzati rezsiemeléstől; meg kell duplázni a lakosságnak kedvezményes áron adható gáz és áram mennyiségét, 5%-ra kell csökkenteni a gáz és az áram áfáját, be kell fagyasztani a rendszerhasználati díjakat 2022. januáriszinten, a felgyülemlett fizetési elmaradások kezelésére ki kell dolgozni egy támogatási rendszert a szociális és jövedelmi helyzet alapján.- Meg kell védeni az önkormányzatokat a rezsiemelés hatásaitól, meg kell akadályozni, hogy a kormányzati rezsiemelés ellehetetlenítse az önkormányzatokat, és azok gyermek-, szociális- és idősellátó intézmények bezárására kényszerüljenek.- Követeljük, hogy a szolidaritási adó mértéke maradjon a 2022-es évi szinten, amennyiben ezt az összeget ténylegesen a kerületi oktatási intézményeinkre költi a kormány! – Követeljük, hogy az önkormányzatoknak járó támogatás legyen inflációkövető! – Követeljük, hogy az önkormányzatok ugyanolyan áron kapják a távhőt, mint a lakosság!- Továbbá be kell tiltani minden, gyermekeket érintő vagy kifejezetten őket célzó megszorítást; mindenáron biztosítani kell a gyermekek egészségügyi ellátásában részt vevő intézmények, osztályok és szakrendelések folyamatos működését, biztosítani kell az oktatási és gyermekintézmények a gyermekek életkori sajátosságainak és az oktatás követelményeinek megfelelőfűtését, az ehhez szükséges költségvetési forrásokat a fenntartók rendelkezésére kell bocsátani, valamint megkell akadályozni a gyermekek számára szolgáltatást nyújtó szociális, kulturális és sportlétesítmények bezárását, és biztosítani kell az ezek működtetéséhez szükséges költségvetési forrásokat az önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek. Felkéri a Polgármestert, hogy a határozatot küldje meg Magyarország Kormányának.
Határidő: 2022. október 20.
Felelős: dr. László Imre polgármester”
Mint olvasható itt már hangnemet vált a beterjesztő ls már első olvasatra feltűnik, hogy valójában azt kérjük (bocsánat követeljük) az aktuális kormánytól, hogy minden úgy működjön, int ha nem is lenne egész Európára, sőt a világre kiterjedő válság. (és most szándékosan nem írtam oda, hogy háború, mert az ülésen mindenki maga szája íze szerint értelmezte a háború jelentőségét, így én ezt ki is hagyom)
Az a helyzet, hogy egy család háztartása és a kormány vagy egy önkormányzat költségvetése bonyolultságában, a tételek típusában és számában ugyan eltér, de az alapja ugyanaz mindegyiknek, a bevételeket és a kiadásokat kell egyensúlyban tartani. A parlamenti képviselők egytől egyik megkapják a tételes költségvetést, így az minden egyes pártnál a szétcincálásra ítélt bibliaként ott állhat a könyvespolcon, így választópolgárként, családapaként otthoni költségvetésünk egyik kezelőjeként szerintem elvárhatom mindenkitől, hogy ha bármelyik oldal (a kormány is) azt mondja, hogy adjunk x-nek ennyi többletet, y-nak meg annyit, akkor tegyék már hozzá, hogy az épen aktuális költségvetésben hol leltek rá ennek fedezetéül szolgáló összegre, ha ilyen nem volt melyik tételből vették el, hová csoportosították át, és ahonnan elvették, ott mit terveznek ennek pótlására, vagy milyen költséghatékony intézkedéssel hoznák ismét egyensúlyba az adott költségvetést. Mondom a kormány is !!! Tőlük is nem egyszer elhangzik, hogy rendőröknek ennyit, tanároknak meg amanannyit, vagy amannyit se, de nem olvasok arról, hogy a források honnan lesznek átcsoportosítva. A minap pedig Karácsony Gergely jelentette be, hogy mennyi juttatást ad a kukásoknak, de arról még fogalma sincs, honnan lesz erre forrás. Na de akkor hogy lehet így ígéretet tenni ? Fenti beadványban én kizárólag a kiadási oldal növelését olvasom ki, még ha ennek minden egyes sorát jószándékúnak és érthetőnek is mondhatok, de az ehhez szükséges bevételi oldalak növelésére, vagy a meglévő keretek honnan-hová átcsoportosításról nem látni egyetlen sort sem. Gondolom a beterjesztő arra már nem szánt elegendő időt, energiát, hogy a kívánság ládában szereplő tételeket behelyezze a költségvetési számokba és ennek megfelelően korrigáljon. Mondjuk erre szokás azt mondani, hogy ez már a kormány dolga, de a jól működő multi cégektől hoznám a példát (minő csoda, náluk is van ám költségvetés), mivel töltötten némi időt nemzetközi óriásoknál is, hogy aki úgy jön ötletbörzére vagy bármilyen meghallgatásra, hogy elmondja mi a szar, mi nem jó, de egyetlen mondatában sem fűzi bele minként kellene másként az ki van rúgva. A multik a portástól az ügyvezetőik mindenkitől elvárják, mondhatni ez is része a fizetésért történő ellenszolgáltatásnak, hogy ne deffenzív módon magyarázzák, hogy mi miért nem sikerül, hanem offenzív módon bizonyítsák milyen ötletek segítségével tehetik sikeressé a vállalatot. Igaz ehhez megadnak minden segítséget, így ha olyan gondolatom támad, hogy hol és mibe kellene befektetni, pénzt tenni, hogy eredményesebbek legyünk, akkor megmondják a sarokszámokat, hogy arról is tudjak beszélni, miből teremtem elő, vagy honnan veszem el ennek költségét. Ez nagyjából középvezetői szinttől pedig egyenesen kötelező, alatta még lehet ábrándozni, maximum kedvesen helyre teszik az illetőt, de adott szint felett már megkérdezik, ha nem számokra alapozza az elképzelést, hogy hosszabb távra tervezi-e a maradást, mert ha igen, akkor ideje gondolkodásmódot váltani.
Picit emberközelibb példát is mondjak, a saját családomat, amikor sok évvel ezelőtt egy vidéki nagyvárosban épp szó szerint teljes profilváltást hajtottam végre pestiesen szólva beleugrottam az ismeretlenbe és bíztam a kreatívitásomban és a szorgalmamban, akkor le kellett ülnöm a gyerekeimmel, még óvodások illetve álalános iskolások voltak, hogy elmagyarázzam, most sajnos vagy sem egy olyan év következik, amikor szorosabbra kel húzni a költségvetésünket, mert leapadt a bevételünk, így a kiadásainkat is ehhez kel szabályoznunk. Ez pedig azt jelenti nem mindent fogok tudni megvenni abból, amit megszeretnének kapni, vagy nem mindenből azt a minőséget (ez gyerekeke setében inkább márkát jelent), ami számukra fontos lenne. Az egyik lányom rendre meghallgatta a családi kupak tanácsot, azt mondta megértette, és elfogadja majd a következő mondatban megkérdezte, de hogy akkor mikor vesszük meg neki a…. Én most valami hasonlót látok, gondolok ebből a beterjesztésből, csak hét itt már nem gyerekek ülnek.
Senki egyeztlen egyszer sem vitázott arról ismereteim szerint egyik párt részéről sem, hogy idén 1500, jövőre akár 3000 milliárd forint kiadást jelent a költségvetésnek a még megmaradt rezsitámogatás (tudjuk ez az átlagfogyasztás alatti történet, aminek szerintem sincs sok köze az átlaghoz, de ez már egy másik kávéház) Én már az ellenzéki oldalon is hallottam felszólalásában az évi 2 millió FT háztartásonkénti támogatást az energia világpiaci ára és a lakosság által fizetendő ár közötti különbözetből. Láérdem én ha ezt a számot elismerjük vagy minimum nem vitatkozunk vele, akkor miért úgy fogalmazunk, hogy el lett törölve a rezsi támogatás, miközben csak meg lett határozva annak plafonja.
Ebben a vitában si elhangzik, hogy hazánkban milyen drága az energia, mert drágán vásároljuk, ehhez képest íme egy mai friss cikk:
“Szeptemberben több európai fővárosban is jelentős energiaár-növekedést regisztrált az Energie-Control Austria és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) megbízásából készült nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálat.
A kimutatás alapján a lakossági fogyasztók által fizetendő villamos energia ára Stockholmban 47 százalékkal, Tallinnban 41 százalékkal, Berlinben és Prágában 23 százalékkal emelkedett, míg a földgázért Tallinnban 88 százalékkal, Bécsben 36 százalékkal, Amszterdamban pedig 23 százalékkal kellett többet fizetni az előző hónaphoz képest.
A MAGYAR FOGYASZTÓK REZSIKÖLTSÉGEI SZEPTEMBERBEN NEM EMELKEDTEK.
A magyar fogyasztók a rezsivédett árkategóriába tartozó átlagfogyasztás (2.523 kWh/év) esetén a második legolcsóbb árat (9,22 eurócent/kWh) fizetik a villamos energiáért. Azok a magyar háztartások, amelyek 20 százalékkal többet fogyasztanak a megadott éves átlagnál, azok 10,63 eurócent/kWh áron juthattak villamos energiához, ami szintén a második legolcsóbb ár európai összehasonlításban – derült ki a MEKH tanulmányából.
A szeptemberi adatok szerint míg Budapesten a villamos energiáért 9,22 eurócentet kellett fizetni kilowattóránként, addig Londonban ennek több mint a négyszeresét, Amszterdamban pedig majdnem a nyolcszorosát, 66,73 eurócentet.
A REZSICSÖKKENTETT ÁRON VÁSÁROLHATÓ FÖLDGÁZ SZEPTEMBERBEN IS NÁLUNK VOLT A LEGOLCSÓBB.
Átlagfogyasztás (63.645 MJ) esetén a földgázért augusztusban továbbra is a magyar fogyasztók fizették a legalacsonyabb árat, kilowattóránként 2,53 eurócentet. Az átlagot 20 százalékkal meghaladó fogyasztás esetén a magyar háztartások 5,07 eurócent/kWh áron jutottak földgázhoz, ami európai összehasonlításban a második legkedvezőbb ár. Csak Belgrádban került kevesebbe, 3,53 eurócentbe, a magyar lakossági fogyasztói földgázárak pedig közel 17-szer olcsóbbak, mint Amszterdamban. “
Akkor most Amsterdam mennyiért veszi ezek szerint a gázt és kitől ,mert a számok alapján ezek szerint vagy nekünk jobba beszerzésünk, vagy nekünk erősebb a támogatási rendszerünk. És ki ne hagyjuk az egyre gyakoribb csökkentsük az ÁFA szlogent se. Nos hajrá, de akkor meg ne mantrázzuk, hogy egyetértve az Uniós elképzelésekkel, beterjesztésekkel, hogy csökkenteni kell a fogyasztás, mert nagyon nagy bajban lesz Európa télen, de még jövő télen is. Idézem az Uniós elképzeléseket, a fogyasztás csökkenésére kell ösztönözni a lakosságot és az ipari vállalatokat is, nos ennek biztos hogy nem a legjobb módja lesz az ÁFA csökkentés. Az ÁFA egyévként hazánkban is a Jolly Joker a költségvetésben, mert mindazon területek forrás igényét, aminél nem folyik be az ehhez szükséges bevétel (lásd egészségügy, nyugdíjkassza, oktatás, stb), azt bizony innen kell elvenni, pótolni, így az ÁFSA bevétel csökkentése akár más területek forrásainak fedezését. Ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet adott helyeken ÁFA-t csökkenteni, hanem hogy nem lehet úgy csökkenteni, hogy nem vizsgáljuk meg ennek kihatásait a költségvetés egyéb fejezetire. És itt tértünk vissza az elejére, hogy nem lehet számokkal, kívánságokkal dobálózni sem a kormány, sem az ellenzék oldalán, hanem szakembereket kell alkalmazni (mint a multiknál), akik szakértelmükkel megtalálják a helyes egyensúlyt költségvetési tételek és azok módosításai között. Ja hogy már lassan nem találni szakembert, aki odaállna bármelyik politikai párt mögé és a nevét adná törekvésekhez, hogy egy árnyékkormányban nem sikerült bevonni politikától független valódi szakértőket….Hát ezen el kell gondolkodni és levonni a következtetéseket.
Junghausz Rajmund egyebént módosító javaslatot nyújtott be, amiben meghagyta varga Gergő beadványának tartalmát, mindössze a hangnemen változtatott és a követelünk típusú kifejezésekből kérünket fabrikált. Azt megértem, hogy a Fidesz-KDNP reakció, hogy egy emberként leszavazták saját frakció társuk módosító javaslatát, de hogy az ellenzék ekkora ziccer labdát kapva azt nem lecsapta azaz befogadta a javaslatot, hanem ők is leszavazták, na ez a zsigeri gondolkodás és döntés legjobb példája. Mekkora ziccer lett volna beküldeni a kormánynak egy ellenzéki kerületből egy Fidesz frakció tag javaslatát, amiben gyakorlatilag kiáll az ellenzéki összefogás észrevételei mellett. De megint csak visszaigazolják a politikusok, hogy át sem gondoljál mit javasol a másik, nekik ebben milyen előnyök rejtőzhetnek, mondjon bármit is, zsigerből leszavazzuk, amit a másik mond. A konstruktivitás teljes hiánya mindkét oldalon, csak mitt és most épp öngólt sikerült rúgni vele.
De haladjunk tovább, mert a kabaré itt még nem ért véget…
Varga Gergő frakcióvezető úr arra hivatkozott, hogy Szlovákiában sokkal kisebb az infláció mint nálunk, pedig a háború őket is érinti. Nos Szlovákia nem volt a legjobb példa, mert már májusban 12,6%-os volt az infláció, a fogyasztói árindex (Barabás Richárd által is említett CPI pedig 209,2 ponton volt, néhány hete szeptember végén pedig úgy nyilatkozott Szlovákia miniszterelnöke hogy “az emelkedő villamosenergia-árak miatt országa gazdaságát az „összeomlás” veszélye fenyegeti. Eduard Heger azt mondta, hogy az Oroszország ukrajnai invázióját követő hatalmas áremelkedés „megöli gazdaságukat”, ha országa nem kap több milliárd eurós támogatást Brüsszeltől, és figyelmeztetett, hogy ha ez nem történik meg, kénytelen lesz államosítani az ország áramellátását.”
Ezek szerint Szlovákiában nem annyira tabu téma a háború és a gazdasági összeomlás lehetőségének egy lapon emlegetése. Nos ezek nyilvánosan elérhető adatok és nem a magyar kormány által vezérlt KSH-ban, így elég merész olyat állítani, hogy Szlovákia aztán kurvára jól teljesít hozzánk képest, és ott aztán fel ennyi gond sincs. És apró, de nem elhanyagolható különbség, hogy Ők euróban fizetnek, azaz nem növeli a terheket egyben az inflációt is, egy euróhoz képest romló fizetőeszköz. Nagyjából ennyivel kisebb náluk az infláció mindössze.
Mivel a Csehek mint jó példa is meg lett említve, náluk május hónapban 16%-on állt az infláció, és éppen 4 napja, ha jól számolom a különlegesen magas infláció miatt zajlott tüntetés Prágában. A “Tizenkettő után öt perccel” jelszó alatt megtartott prágai tüntetésen Josef Stredula azt mondta: az Európai Unión belül Csehországban van az egyik legmagasabb infláció, minek következtében gyorsan romlik a cseh háztartások vásárlóértéke, és a cseh cégek kezdik elveszíteni versenyképességüket.
Na ezek voltak a kimagaslóan jó példaként említve Magyarországgal szemben, most akkor sírjak vagy nevessek, vagy simán csak felkészületlenek a helyi képviselőink. Értem én, hogy a politikai demagógia azt kívánja, hogy bármilyen csúsztatással vagy akár hazugsággal azt mormoljuk a hívőknek, hogy minden Ok, csak nálunk szar minden, de azért jelzem, hogy elég sok embernek attól még, hogy nem az M’ a hírforrás, nem jelenti azt, hogy akkor az RTL retek TV emlőin csünggeszkedve isszuk a nekünk legyártott igazságokat. Aki a magyaron kívül legalább egy nyelven elfogadható módon beszél, az ha kitekint az elénk rakott hazai propaganda sajtólból egyik és másik oldalon is, az szó szerint meg fo döbbenni, hogy mi mindenről hazudnak, csúsztatnak vagy épp tagadnak el, a hazai Média jeles képviselői.
Barabás Richárd alpolgármester úr elmondta, hogy a Közgazdaságtan egyik tankönyvéből kiolvasható egyértelműen, hogy min okozta hazánkban az inflációt. Nos rendben, de akkor a többi országban milyen közgazdasági tankönyvből tanultak, mert valami náluk is okozta gondolom az inflációt. Számomra sem kérdés, hogy a jelenlegi kormánynak számos meggondolatlan lépése volt, ami rontotta a gazdaság és egyben az állampolgárok életét helyzetét, igaz olyat is tudok azért sorolni ami meg javította, és persze ugyanezt el tudom modani az előző kormányokról is. Az sem kérdés számomra, hogy virágzik a korrupció, a beosztással történő visszaélés, a mutyizás, de az utolsó baloldali kormány alatt olyan helyen dolgoztam, ahol láthattam példáit az akkori mutyizásnak, maximum az picit kifinomultabb volt, vagy másik oldalról nézve a mostani lett porfátlanabb, mert ezt láttak, ha eddig ezt bevettük, akkor lehet ezen emelni is. Ezt nevezhetem a korrupció politikai evolúciójának is. Viszont ettől mér távol tartanám magam olyan elvtelen és megalapozatlan vitáktól, hogy ki lopott többet vagy kevesebbet azon egyszerű okból, hogy a törvény nem a lopás mértékét bünteti és nyilvánítja bűncselekménnyé, hanem a tényét, a mértéke max a kiszabhat büntetési tételt. A lopás mértékének méricskélése erre hivatkozással csak egy adott oldal bűnösségének kimondása mindössze a saját oldalunk felelősségének az eltussolási kísérlete. Nem véletlen, hogy Márki-Zay az előválasztás megnyerésének egyik oka az volt, hogy mindkét oldalon elszámoltatását ígérte, majd miután megnyerte az előválasztást, ez a mondata hirtelen háttérbe került, ezzel együtt népszerűsége is (persze hülyébbnél hülyébb nyilatkozataival ezt sikerült felül überelnie)
Majd következet egy igazi politikai demagógia, amikor Richárd arról beszél, hogy Orbán Viktor megszavazta a szankciókat, miközben azokat említi okként az infláció és más problémáink okaként, miközben idézem at Europai Unio mi vagyunk, ilyen értelemben Brüsszel mi vagyunk valamennyien. Ám legyen, de akkor itt kell visszanyúlni a cikk lejéhez, amikor a mi kormányunk, Te korányunk, te kormányod, mi hazánk, te hazád effektus jött elő Varga Gergőtől, hiszen akkor Barabás Richárd okfejtését követve a Mi kormányunk, az ellenzék és a jobb oldal kormány is, és gondolom ennek okán pl a parlamenti képviselők fizetésemelését mindkét oldal megszavazta egyfajta nagykoalícióban, miközben az ország nyomorog. Szóval akkor senkit nem zavart, hogy ki kinek a kormánya. ga pedig nyomon követjük a politikát (idézem az alpolgármester urat), akkor bizony nem kevés olyan uniós országot lehet felsorolni, ahol felelős vezetők már feszegették az Uniós vezetés felelősségét az elhibázott szankciók miatt, miközben előtte, utána természetesen megszavazták Ők is. Na akkor most náluk mi a helyzet, Ők is mindene gyes emberként az Uniót jelentik ez alapjáén, és ettől még elégedetlenek a jelenlegi intézkedésekkel. DE szívesen felsorolom az elmúlt félévben Nyugat-Európában lezajlott tüntetéseket, ahol az ottani uniós állampolgárok, mert ugye Ők az uniók az Eu elhibázott szankciós politikája ellen tüntettek, pontosabban az őket emiatt ért hátrányok miatt. Legyünk már egy picit konzekvensek és nem politikailag elfogultak, és akkor nem lesz nehéz meglátni, hogy Európa igencsak megosztott szankciók és azok eredményei kapcsán akkor is, ha ebből kivesszük Magyarországot.
Amit egyértelműen meg tudhattunk a képviselői felszólalásokból, hog 2010 előtt a baloldali kormány, most meg a jobboldali tette tönkre az országot, legalábbis egymásról ezt állítja a két oldal. Ugyan egy Önkormányzati testületnek nem múltidézéssel kellene foglalkozni egyik oldalon sem, és a nagypolitikai homokozót is kint felejthetnék már végre a testületen kívül, de ha már így szóba hoztak, akkor civilként szeretném megköszönni, hogy valójában visszaigazolták, amit én már régóta mondok és írok, hogy az elmúlt 30 év politizálásáért, sé főleg az itt élő emberek életminőségéért együttesen felelős mindegyik párt és kormány, hiszen a képviselőink sárdobálásából is az derül ki, hogy folyamatosan szar itt minden, csak közben olykor változik a kormány összetétele.
Az sem volt semmi azért, amikor egy képviselő testületi ülésen az infláció mértékét a tojás árával akartuk éreztetni, majd Bakai-nagy Zita 1500 forintos tojásárakról beszélt, Junghausz Rajmund meg mutogatta az Auchan oldaláról a 700 Ft-os árat… Nos ebből is látszik, hogy inflációtól függetlenül is irdatlan különbségek vannak az élelemiszerárakban, és bizony eljött az idő, amikor kezünkbe vehetjük a kereskedő weboldalait, akciós újságjait és gondosan betervezhetjük, hogy mit melyik boltban vásárolunk meg. Végül megállapításra került, hogy szükség lenne az infláció megállítására, ami teljesen természetes, de ez annál sokkal bonyolultabb, mint hogy ezt egy tollvonással, kijelentéssel meglehessen tenni. Ha így lenne tőlünk fejlettebb országokban mér megtették volna, de sajnos az infláció minden országban elszabadult, még ha annak mértékében van is különbség, és így lesz ez most a recesszióval is. Tehát az inflációt nem lehet jól hangzó beadványokkal megállítani.
Természetesen a sláger téma is előjött, hogy milyen intézményben hány fokot kell tartani. A 18 fok beégett a tudatunkba és szerintem már ennek gondolatától is fázunk. Nem rég érkeztem haza Szlovéniából, ahol szintén már euróval fizetnek és a főváros egyik legnagyobb szállodájában köszönés helyett az volt az eső mondat, hogy 16 fok lehet a maximum a szobákban, ezért kérik ne reklamáljunk majd és kérjük a szoba felfűtését. Igen elszoktunk attól, hogy lehet 18 vagy 20 fok is, és nem feltétlen 25 fokban lehet aludni, de már megint úgy teszünk, mintha ez az egész fűtés korlátozás egy sajátosan hazai gondolat lenne. Az egész Unióban arra szólítanak fel, hogy spóroljunk az energiával, állítsuk vissza a szoba hőmérsékletét. kapcsoljunk le, amit csak lehet.
Az viszont egy teljesen jogos felvetés volt Bakai-nagy Zota részéről, hogyha mindenben megtakarítás szükséges, ha nincs szabad forrás, akkor ne akarjunk a Vodafone tekintetében egy rendesen veszteséges vállalatot felvásárolni, és igen a pályáztatáskor ne akarjunk haveroknak még több pénzt adni, pl. Hamzsabégi sétány ürügyén Mészáros Lölönek.
Görög András megemlítette, hogy hiba it a legkisebb a rezsi emelés Európában, ha közben nem tudja valaki kifizetni ezt az emelést sem. Logikus, de ezt most miden Európai országban elmondhatjuk, mert ott sem az helyzet, hogy magasabb ugyan náluk a rezsiemelés, de azt még simán ki tudják fizetni. (itt most jöhetnék a Benelux államokban zajlott tüntetésekkel, ahol már a tüntetők a kamerában egy étkezés kihagyásának szükségfességéről beszéltek ) És akkor legyünk konzekvensek, ilyenkor is gondolom mindannyiunkat jelenti Europa és az Unió, ahogy Barabás Richárd mondta, és akkor a prágai tüntetők, vagy a holland gazdák és még sorolhatjuk bár haza is mehetnek békésen. (mondjuk jól mutatja na magyar közbeszéd igazság magvait, amikor az említett holland gazda tüntetők fotóját rakták ki az internetre magyar gazdaként feltüntetve)
Barabás Richárd a statisztikákról említett meg, hogy azok csak kontextuséban értelmezhetők, mert önmagában a számok félre vezethetnek. Egyetértek, de akkor egyik oldalnak sem kell előjönni statisztikai adatokkal, legalábbis önmagában, szélesebb aspektusát nem vizsgálna, mert ahogy sokadjára írom, legyünk konzekvensek,
A mások oldalon pedig teljesen felesleges volt egy olyan kormányzatot képviselő emberre hivatkozni, aki felkereste Újbuda Önkormányzatát is, aki gyakorlatilag megértését hozott csak magával a puttonyában, de megoldási javaslatokat nem, aki gyakorlatilag mindent visszaterelt az önkormányzathoz és megs em próbált hozzá járulni tevékenyen bármihez is. És ne csodálkozzunk, hogy az emberek kiábrándultak a politikából és a politikai pártokból, mert nap mint nap az ilyen és ehhez hasonló színtű vitákat látják önkormányzatban és a parlamentben egyaránt.
Sajnos még hosszasan elemezhetném ebben az egyetlen pontban a testületi hozzászólásokat, de gyanítom már így is jönni fog a fanyalgás, hogy hosszú, nincs idő elolvasni. Hát mit mondhatnék erre ? Nem lennék manapság a világirodalom nagyjai közül Dosztojevszkij, Balzac és sok más iró helyében, mert manapság azt várnák el tőlük, hogy a regényeiket foglalják össze zanzásítva a tartalomjegyzék szintjén. Ha valakit még is érdekelne mi minden fért még bele ebbe a rendkívüli ülésbe vagy annak második pontjába az Újbuda.hu facebook oldalán elérhető a teljes ülés felvételről.
…….azert itt mintha a kormányt vèdenèd ….
a statisztikai adatok … hááát … más számokat emleget a köztudat,
és egy konkrét : a rezsi számlàknàl a rendelkezesre àllás 3x lett,
ezt figyelmen kívül hagyod
a 27% os áfa , ami mindenkinek fáj ? neked ?
és igy tovább …