2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

21 Civil Szervezet fordult nyílt levélben a jogszabály alkotókhoz többek közt a kiemelt állami beruházások negatív hatásai és jogszabály ellenessége miatt

4 min read

2021-ben 67 beruházás kapta meg a kiemelt állami beruházás státuszt de, az elmúlt 4 évben valójában több mint 1000 ilyen projektről tudunk. Láthatóan bármi kaphat ilyen státuszt, ami mögött elég erős ingatlan fejlesztő lobbi, vagy adott személyekhez, pártokhoz köthető érdekek állnak.

21 civil szervezet közösen tiltakozott és hívta fel a “trend” mögötti problémák Súlyosságára nyílt levélben:

Szerkesztői lábjegyzet:

Ez a levél két dolgot is elmond a Civil szervezetekről, egyrészt, hogy nem csak tiltakoznak, hanem cselekszenek, kreatívan gondolkozva, megoldásokat javasolnak és felhívják a figyelmet olyan problémákra, amelyeket már jogszabályból adódóan is javítani kellene az illetékeseknek. Másfelől ezredszer, sokadszor bizonyítjuk, hogy a civilek nem politizálnak, nem állnak be egytelen politikai párt mögé sem, kizárólag adott ügyeket képviselnek, amelyek az állampolgárok, civilek érdekeit, sokszor életkörülményeit, egészséges élethez való jogát sértik.

A valódi civil szervezetek épp úgy politikai értelemben vagy gazdasági lobbiktól függetlenek, ahogy a Lokálpatrióta is. Leszűkítve Újbudára, az itteni Civil szervezetek épp úgy küzdöttek és küzdenek most is a kormányhoz köthető beruházások, vagy épp rendelkezések ellen, mint ahogy az ellenzéki összefogáshoz köthető Budapest és/vagy kerületi intézkedések ellen, amelyek megítélésünk szerint nem a polgárok, itt élők, kerületi lakosok érdekében történnek.

Amikor a Kelenföldi Városközpont eladása, vagy a Saroktelek miatt emeltük fel a szavunkat, általánosságban a kerület ingatlan vagyonának értelmetlen kiárusítása ellen, akkor Dr. László Imre polgármester úr is többször, nyilvános fórumokon is azt mondta, reméli legalább ilyen aktívan küzdünk a kormány beruházásai ellen is. Nos a Hamzsabégi sétány tekintetében már megtapasztalhatta, hogy elszántan és megállíthatatlanul fellépünk a kormánnyal szemben is, ha kerületünkben természet károsító beruházást akarnak lenyomni a torkunkon, és íme fellépünk a többnyire értelmetlen és értelmezhetetlen kiemelt állami beruházások ellen is, ami Újbudának is egyik kiemelt problémája. És felléptünk és fellépünk olyan beruházások ellen is, mint a Galvani híd, ami olyan mértékű gépjármű forgalmat zúdít Újbudára, ami a jelenlegi közlekedési infrastrukturánk számára feldolgozhatatlan lesz. Őszintén remélem, hogy ez a nyílt levél is meggyőzi a Polgármester urat, hogy a “függetlenség” jelző tekintetében nem velünk van a probléma.

 

Tesszük ezt saját időnk, energiánk és anyagi forrásaink terhére, jellemzően támogatások és segítsék hiányában is, ezért is értelmezhetetlen számunkra, hogy a Hamzsabégi sétány második perében az Önkormányzat a civilek nélkül perel, miközben mi már bizonyítottunk, hiszen szakértőink és jogi képviselőnk segítségével az első pert megnyertük. A kerület civil szervezetei Budapest legerősebb civil mozgalmaivá nőtték ki magukat és tevékenységük országos civil szervezeteken belül is elismerést kaptak és kapnak. Ahogy azt egy testületi ülésen történt felszólalásomban is mondtam, büszkének kell, kellene lennie ezekre a civil szervezetekre Újbuda vezetésének, és minden a testület munkájában résztvevő pártnak is, hiszen ezen mozgalmak elismertsége a kerület elismertségét is növelik, kerületünk egyik fontos színfoltja a civilek mozgalma. Ennek okán is picit értetlenül fogadtuk, hogy a kerület napja alkalmából megrendezett fogadásre jelentős helyi civil szervezeteink egyetlen tagja sem kapott meghívást, miközben a rendezvényen hemzsegtek a politikusok. Nem sértődtünk volna meg, ha azt kérik tőlünk költségekre hivatkozva, hogy egyetlen fő képviselje ezeket a mozgalmakat, szervezeteket, és vita nélkül ki tudtuk volna jelölni a megfelelő személyt. Úgy tűnik egyelőre vagy az ismertségünk vagy az elismertségünk alacsony Újbuda Önkormányzatánál, miközben a kerületben élőknél ez éppen fordítva van.

Civil szervezeteink nevében továbbra is kijelenthetem, hogy bármely politikai párttal, a kormánnyal, a Fővárossal és persze Újbuda vezetésével, valamint a képviselő testülettel is nyitottak vagyunk bármilyen témában, ügyben, ami az Újbudaiakat érinti a párbeszédre, amennyiben a másik oldal is nyitott erre, mert Újbuda, az Újbudaiak nem lehet politikai hovatartozás, pártpropaganda, frakció fegyelem és ne tagadjuk egyéni érdekek függvénye sem.

A jövőben sem fogunk elmenni egyetlen olyan ügy mellett sem, ami a kerületünkben élő emberek érdekeivel ellentétes, népi mondást idézve, “ezt senki ne fenyegetésnek vegye, hanem ígéretnek 🙂 “

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest