2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Közösségi tervezés a forgalomtechnikai felülvizsgálattal érintett Budaörsi út – Felsőhatár utca – Törökbálinti út – Gazdagréti út által határolt területen

2 min read

Folytatódik a Közösségi tervezés, az adott kerület részben élők véleményének meghallgatása és beépítése a rendezési folyamatba. Most madárhegy – Spanyolrét van soron.

A körzet egyéni képviselője, Keller Zsolt facebook oldalán osztotta meg a kiírást, számunkra itt lakók számára lehetőséget, hogy részt vehessünk egy olyan folyamatban, ami igen csak jelentősen befolyásolhatja majd az életminőségünket, a közlekedés szabályozását.
“Az elmúlt években Madárhegyen és Spanyolréten jelentős számú lakóingatlan épült, jellemzően több lakásos társasházak, lakóparkok.
Önkormányzatunk a területen több kilométer hosszban épített át szilárd burkolattal el nem látott utat (földutat) aszfalt burkolatú úttá.
Természetesen a megnövekedett lakásszám velejárója a jó minőségű úton a forgalom növekedése, átrendeződése, mely a területen amúgy is jelen lévő átmenő forgalommal együtt jelentős terhelést okoz.
Az útépítési beruházásokkal párhuzamosan a területet „Lakó-pihenő” övezetbe vontuk, mely a sebességcsillapítás mellett az ide behajtók számára korlátozást is jelent.
A szándékunk, hogy környező utcák forgalmát az ott élők véleményének kikérésével, annak figyelembevételével alakítsuk tovább, legyen szó akár a parkolás rendezéséről, egyirányúsításokról, további forgalomcsillapításról, melynek figyelembevételével a megbízott szaktervezők a megavalósításhoz szükséges engedélyes terveket elkészíthessék.
A forgalomtechnikai felülvizsgálattal érintett rész a Budaörsi út – Felsőhatár utca – Törökbálinti út – Gazdagréti út által határolt terület.
Annak érdekében, hogy a megbízott tervezők számára minél pontosabb és a helyi igényeket szem előtt tartó szempontokat adhassunk meg szükségünk van az Önök észrevételeire.
Ezeket a madarhegy.forgalomtechnika@ujbuda.hu oldalra küldhetik meg 2023 január 2.-ig.”
Kedves Madárhegyen és Spanyolréten élők, most rajtunk a sor, ne tartsuk magunkban véleményünket, ötleteinket, javaslatainkat, hiszen ez Rólunk, az életünkről, a környezetünkről, a mindennapjainkról szól.

1 thought on “Közösségi tervezés a forgalomtechnikai felülvizsgálattal érintett Budaörsi út – Felsőhatár utca – Törökbálinti út – Gazdagréti út által határolt területen

  1. Tisztelt Címzett,

    Kerek 2 éve költöztem be a saját tulajdonomat képező madárhegyi lakásomba.
    Akkoriban kezdődtek el a munkálatok a Rupphegyi út 11/A és D. épülettel szemben.
    Kb.egy évvel később a Rupphegyi út elején egy új lakásprojekt vette kezdetét.
    Pár hónapja pedig ezzel szemben -immár nagyban folyik az építkezés- mely a Sasad Hill valahányadik fázisa. Amikor ide költöztem, nem gondoltam volna, hogy a lakások mint a gaz, úgy szaporodnak a lakások !
    Ilyen nagyságrendű projektek az ezzel járó kosszal, zajjal és nem utolsó sorban közlekedési problémákkal járnak.
    A Rupphegyi út és a Budaörsi út kereszteződése igen veszélyes, részben a masztodont kamionok folytonos közlekedése miatt, az aszfaltsérülésekről – keletkezett kátyúk- nem is beszélve. A Madárhegyet és Spanyolrétet elválasztó útszakasz bejárata a Budaörsi út felől igen keskeny, tehát ezt kéne valamiféleképpen kiszélesíteni : a villanyoszlop és a mellette lévő fa eliminálásával. Egy hasonló jellegű megoldást kéne alkalmazni, mint pl. a budaörsi autókereskedés és az Egér utat határoló kereszteződésnél. Alternatív megoldás lenne egy körforgalom létrehozása, vagy esetleg közlekedési lámpák beüzemeltetése.
    Ezt minél hamarabb kéne realizálni, tekintettel az egyre nagyobb autósforgalomra.
    Amikor az új projektek végére érnek, valószínűleg gyakori közlekedési káoszra lehet majd számítani. Ennek elkerülése érdekében nem igen lehet halogatni a munkát, mely igaz ideiglenes fennakadást hoz magával, de időn belül véget vet a tortúrának.
    Elnézést a néha fura fogalmazásomért, de szíveskedjék figyelembe venni, hogy gyermek korom óta Belgiumban éltem, majd 2010-ben tértem vissza a gyökereimhez. Valószínűleg egy plauzibilis módon tettem közzé az észrevételemet.
    Tisztelettel,
    Gurka Gábor Antal
    1112 Budapest. Rupphegyi út 11, D.1.1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest