2025.07.09.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

24 óra elteltével eddig egyetlen ellenzéki párt, az LMP volt hajlandó állást foglalni a tegnapi DK kontra Fidesz sárdobálásban…

5 min read

A LMP képviseletében Kreitler-Sas Máté mint Újbuda egyik Önkormányzati képviselője kimondta (leírta), ami azt gondolom minden normálisan és Újbuda érdekeit szemelőt tartó itt élőben meg kellett, hogy fogalmazódjon a tegnapi Újbudát érintő rezsitámogatás elmaradása miatt…

Idézem A képviselő bejegyzését:

“Tegnap érkezett a hír, hogy Újbuda 0 forint rezsitámogatást kap a kormánytól. Egyrészt felháborító, hogy a kormány kettős mércével mér, és egyes településeket hátrányosan megkülönböztet másokhoz képest. A XI. kerület lakóit is ugyanúgy megilletné a támogatás, mint a más kerületben élőket.
Másrészt elfogadhatatlan, ha a kerületi városvezetés nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy forrásokat szerezzen a működtetéshez, fejlődéshez. Egy kizárólag Újbuda érdekeit szem előtt tartó vezetésnek kutya kötelessége mindenkivel leülni tárgyalni, ha a kerületben élők érdeke ezt megköveteli.”

Ez egy pontos, lényegre törő megfogalmazás arról, hogy mihez nincs joga a kormánynak az Újbudán élőkkel szemben, és mihez nincs joga Újbuda vezetésének, mit nem tehettek volna meg, ha tényleg az ott élők érdekeit tartják szem előtt. Ennél egyszerűbben én sem tudnám megfogalmazni, hogy az Újbudaiak politikai pártok (kormánypártot is ideértve) felelőtlen politizálásának az áldozatai.

Reggel már írtam egy cikket ebben a témában (ITT olvasható), ebből idéznék:

“Úgy tűnik a DK-s polgármesterek egyfajta erőpróbaként fogták fel ezt a helyzetet, mert ugyan mi baj lett volna abból, ha elmennek erre az egyeztetésre. Szó szerint feladták volna ezzel a leckét a Fidesznek, hiszen ha üres kézzel jönnek el a tárgyalásról, akkor mártírként vihették volna körbe a véres kardot a kerületük lakói között, bizonyítva, amit már eddig is állítottak, hogy politikai bosszú áldozata lettek a kerület lakói,. Most viszont felelőtlen titulust aggasztja rájuk a Fidesz és kétségkívül a puszta tényeket olvasva, látva, erre nagyon sokan lesznek vevők, hiszen azzal hogy nem mentek el elveszik a bizonytás lehetősége, hogy a meghívás csak látszati volt, de valójában semmit nem akartak adni.”

és a politikai elfogulatlanság jegyében még egy idézet a cikkből:

“De lássuk a másik oldalt is és maradjunk Újbudán. Simicskó István, vagy akár Király Nóra is, akinek facebook bejegyzései alapján csak az atyaúristenhez nincs bejárása, az Újbudaiak érdekében végig tárgyalásokat folytathattak volna az illetékesekkel, sőt mint a “túsztárgyalók” Újbuda hősei lehettek volna a Kormány ás Újbuda vezetési közti közvetítő szereppel, de nem ezt tették. Sehol nyoma nincs annak, hogy bármit is tették volna a megegyezés és alapvetően az Újbudaiak érdekében. Azért így kissé álságos csak a másik oldalt hibáztatni.”

Azt gondolom ez a két idézet is azt bizonyítja, hogy ebben a kérdésben nagyon hasonlóan gondolkozunk Kreitler-Sas Mátéval, és én köszönetet mondok neki és az LMP-nek, hogy ezt le is merték írni. Ezzel szemben számomra érthetetlen a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd hallgatása, különösen a decemberben kiadott közös ultimátum tükrében, hiszen ha Molnár Gyula visszahozatalának kísérlete kiverte a biztosítékot, akkor annak is át kellene lépni a vörös vonalat, hogy a DK az ellenzéki összefogás többi pártjával történt egyeztetés nélkül döntött úgy felelőtlen módon, hogy nem megy el a tárgyalása és ezzel veszélyezteti a támogatás megítélését Újbudának.

Vagy tudott arról a többi ellenzéki párt, hogy a DK-s polgármesterek megteszik ezt a felettébb kockázatos lépést ? Na jó de ha tudtak róla, akkor hogy lehet, hogy nem állnak ki a Polgármester mellett azonnal ? Vajon mi mehet, most a háttérben, egyezkedés arról, hogyan mosakodjunk ki ebből a helyzetből ? Ismét az fog történni., mint az ultimátummal, hogy nagyot kiabálunk, mad halkan felpuhítjuk az egészet ? Az LMP ezt már nem vállalta be és szerintem jól tették, mert a hitelesség kérdését az ellenzéki oldalon sem lehet folyamatosan ledarálni át nem gondolt, meg nem tervezett, ostoba lépésekkel.

Ezt támasztja alá az is, hogy délelőtt kaptam egy sajtóközleményt és az ez ügyben ott leírtak elvben azt mutatják, hogy az ellenzéki összefogás egyetért azzal, hogy a DK nem ment el a tárgyalásra, hiszen ha az Önkormányzat nyilatkozik, tehát nem a DK, akkor az azt sejteti, hogy az ellenzéki összefogás pártjai egyeztettek ebben a témában, pedig gyanítom még abba sem volt egyeztetés, hogy elmenjen a kerület vezetése vagy sem erre a tárgyalásra. Éppen ezért nem lenne haszontalan, ha eldöntenétek a testületen belül, hogy mi az amiről közös megegyezéssel nyilatkozhat az Önkormányzat az ellenzéki összefogás nevében és mi az, amiről nem.

Marad a kérdés, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd vajon mikor és hogyan reagál, bár a késlekedésük már így is beszédes… (Jobbikot most kihagynám ebből a körből, hiszen Újbudán a Jobbikot maga az ellenzéki összefogás dobta ki soraiból néhány hete, és ráadásként még át is ültették Bába Szilvia Képviselő asszonyt a Mi hazánk mellé. Nos ezt aligha lehet félreértelmezni és másként tekinteni rá, mint az egyik párt kiválása az ellenzéki összefogásból, legalábbis Újbuda szintjén, így nekik már nem kell állástfoglalniuk ebben az ügyben)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest