A tegnap késő esti RTL híradóban azt mondták,hogy nem ad az Unió pénzt a Hamzsabégi sétány ügyét is érintő vasút fejlesztésre, így elesünk 175 milliárd Ft-tól, ami be volt számítva a projekt finanszírozásába.
Mit is mondott anno Lázár János?
“Ha nem lesznek jogerős dokumentumaink január közepéig ennek a beruházásnak a hatósági oldalán az önök föllebbezése miatt, akkor ezt a beruházást EU-s forrásból nem fogjuk tudni megvalósítani.”
Ha most a költségvetésben pedig nincsenek újabb források, sőt mint tapasztalhatjuk sorozatosan jelentik be projektek elhalasztását, vagy végleges leállítását forráshiányra hivatkozva.
Gondolom jogos a kérdés, hogy akkor mikor jelentik be ennek a projektnek a leállítását, hiszen akkor okafogyottá válna az ebben ügyben elindított per.
És ha már Hamzsabégi sétány, a mai testületi ülés elején Szecsődi képviselő úr kérdés terjesztett be a Polgármester úr felé, hogy miért SAJÁTÍTJÁK KI A HAMZSABÉGI SÉTÁNY ÜGYÉBEN ELÉRT SIKERT, mivel olyan közleményt adtak, ki, amiben azt írják Újbuda Önkormányzata megvédte a fákat a Hamzsabégi sétányon, és a kerületi civileket, civil szervezeteket meg sem említették.
A polgármester úr írásban ígért választ a képviselőnek, amit személy szerint nagyon sajnálok, mert ez egy elég egyszerű és világos kérdés volt. A többek közt Újbuda facebook oldalán megjelent közlemény aligha ismeretlen bármelyik képviselő, vagy a Polgármester úr előtt, így az erre vonatkozó válaszhoz aligha kell gondolkodási idő.
AZ Újbuda Médiában szó szerint az alábbi közlemény jelent meg:
“Újbuda Önkormányzata megvédte a Hamzsabégi sétány fáit!
Korábbi ígéretének megfelelően Újbuda Önkormányzata közigazgatási per keretében támadta meg a Déli Körvasút beruházás környezetvédelmi engedélyét, amelyet novemberben adtak ki. A keresetben azonnali jogvédelem iránti kérelemmel is élt az önkormányzat, a visszafordíthatatlan kárt okozó előkészítő munkák miatt; elsősorban a mintegy 1000 fát érintő fakivágás megelőzése érdekében.
A Fővárosi Törvényszék megalapozottnak találta az Önkormányzat beadványát és azonnali jogvédelmet rendelt el. A jogvédelem hatálya alatt a beruházó nem vághat ki fákat az érintett területen.
Ahogy a döntés fogalmaz: „[…] a bíróság akként foglalt állást, hogy kiemelt közérdek fűződik ahhoz, hogy a fák kivágására, mint visszafordíthatatlan környezeti károkozásra kizárólag azt követően kerülhessen sor, ha a bíróság a környezetvédelmi engedély jogszerűségét érdemben elbírálta.”
Újbuda Önkormányzata számára továbbra is a kerületben élők egészsége és tiszta levegőhöz, egészséges környezethez való joguk tiszteletben tartása az első.”
A poszt alatt azt gondolom nagyon visszafogottan és jóindulatúan az alábbiakat írtam:
“Gondolom technikai malőr, hogy kimaradt az írásból a megvédők között az újbudai civilek. Illene javítani a szöveget.”
Természetesen sem válasz, sem a kifogásolt rész javítása nem történt meg.
Talán ennek hatására is a POPÉK Civil szervezet egyik vezetője, akik maximálisan érdekeltek voltak ebben az ügyben, sokkal konkrétabban, erőteljesebben fogalmazott:
“Azért azt ne felejtsük már el, h a környezetromboló projekt ellen először-még 2019.végétől kezdődően- az ott élő lakosokat képviselő civil érdekvédelmi szervezet, a POPÉK Egyesület lépett fel, minden lehetséges fórumon, s az első pert is a Védegylettel közösen kezdték el az 1. környezetvédelmi eng.ellen, amely perből Újbuda Önkormányzata akkor kihátrált- ígérete ellenére!? Most is a civilek látták meg először, h perelni kell a 2.körny-i eng.-t is, s az Önkori csak ez után döntött hasonlóképpen! Szó volt róla, h közösen perelnek a civilek és az Önkori, de a POPÉK ragaszkodott a remek jogi képviselőjéhez+a 2 pergyőztes szakértőihez is! Így 2, külön kereset lett benyújtva. A mostani bir-i végzést olvasva-jogértők azonnal láthatják, h a döntés meghozatalának alapja az ex-környezetvédelmi ombudsman/a civilek j.képviselőjeként/ által beadott érvek voltak a döntőek! Így illett volna megemlíteni az Önkoris híradásokban, hogy ezt az eredményt a POPÉK-kal közösen érték el, nem?! MERT AZ ÉREMNEK MINDIG TÖBB OLDALA VAN -mint tudjuk! “
Erre sem volt az Önkormányzat részéről válasz, sem a fenti szöveg javítása.
Mindezek tudatában nehezen, aligha értelmezhető, hogy Szecső képviselő úr kérdésére miért írásban, akár 30 nap múlva kell válaszolni. Ez nem csak a képviselőt érinti, hanem az ügyben résztvevő, rést vett civileket és civil szervezeteket, akikhez ez az írásbeli válasz nem fog befutni. Nem Szecsődi úrnak kellene elsődlegesen választ adni, hanem nekünk Újbudaiaknak, civileknek, azoknak, akik nem kevés érdemei munkát fektettek ebbe az ügybe ellenszolgáltatás nélkül már akkor is, amikor az Önkormányzat még semmilyen formában nem volt jelen az ügyben.
A helyzetet tetézi, hogy például Orosz Anna, Daam Alexandra, Barabás Richárd is saját posztjában az civilek és az önkormányzat közös sikeréről beszél, Barabás úr egyenes a Civil kurázsi fontosságáról.
Az egyetlen kérdés az, hogy az Önkormányzat facebook oldalának szerkesztéséért felelős személy egyéni megfontolásból hagyta figyelmen kívül az én és a Popék beírását, vagy fentebbről jött utasítás, hogy ne változtasson a szövegen a tiltakozásunk ellenére.
1 thought on “Az Unio nem ad pénzt a Hamzsabégi sétányt érintő vasútfejlesztésre”
nagyon csodalkozom laszló i. kijelentèsèn
hiszen ök mèg aludtak, amikor a lakosok riadóztak ès összefogasra szolitottak
megalskitottàk az egyesületet, este összegyültünk …..
nagyon csodalkozom laszló i. kijelentèsèn
hiszen ök mèg aludtak, amikor a lakosok riadóztak ès összefogasra szolitottak
megalskitottàk az egyesületet, este összegyültünk …..