2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Amikor az ellenzék kénytelen az ellenzék ellenzéke is lenni a fidesz mellett…

9 min read

Újbuda egy fantasztikus település tele egyediséggel, értékekkel, talán ebből is fakadhat a kerületben zajló politikai események is egyediek és sajnos olykor döbbenetesek is…

Bába Szilvia önkormányzati képviselő asszony bátran mondhatom egy közölünk, aki miután önkormányzati képviselő lett nem felejtette el honnan jött és pontosan  tudta és tudja hová kell tartoznia és tartania a körzetében és tágabb értelemben Újbudán élők és dolgozók érdekében. Azt mondhatnánk “hát nem ez a természetes, hát nem ezért választunk meg valakit képviselőnek?” De igen, a természetes nekünk, azonban koránt sem ez a természetes sok esetben a megválasztottaknak.

Bába Szilvi munkája előtt kalapot emelek, bár nem a körzetében élek, de annak közelében, és mivel a kerület független hírportáljának a tulajdonos-szerkesztőjeként igyekszem figyelemmel kísérni a kerület életét, problémáit és örömeit egyaránt, így folyamatosan látom a képviselő tevékenységét. Ráadásul látom, olvasom a körzetben élők véleményét róla a releváns facebook csoportokban, és Őrmező, Kelenvölgy közelsége miatt személyesen is járok arra felé, beszélgetek emberekkel, akik szinte kérdés nélkül is szóba hozzák, egyben hálásan emlegetik Szilvit.

A munka amit valaki értünk végez példaértékűen még sem elegendő Újbuda Önkormányzatában az ottani ellenzéki képviselőknek, mert ennél (mint nem is olyan régen kiderült) sokkal-sokkal fontosabb, hogy “csapatjátékos” legyél a kerületi politikai elitben. Képviselői munkáját nem tudta elmarasztalni az önkormányzatunkat vezető ellenzéki összefogás csapata, és a törvényesen lemondatni sem tudják a képviselői posztjáról (persze milyen okból is tennék, ha munkáját nem tudják támadni), ezért elvették tőle a szociális bizottság elnöki posztját, amit pont olyan lelkiismeretesen végzett, mint a képviselői munkát, és úgymond “szégyenpadra” ültették, kirakva a személyét az ellenzéki összefogás képletesen össz frakciójából, átültették a másik oldalara ahol a Fidesz frakció és a Mi hazánk képviselői ülnek. Ez a módszer meglehetősen óvodás szintű, és az ellenzéki összefogás inkább saját magát járatta le ezzel, mint sem Bába Szilviát, de ami ennél is fontosabb önmaga hozott létre ellenzéket az ellenzéken belül. Újbudai lokálpatriótaként ehhez az ostoba lépéshez csak gratulálni tudok az azóta is (országos szinten is) vergődő ellenzéknek, ahol most a DK és a Momentum “majd én megmondom ki itt az igazi ellenzéket összefogó nagyvezír” pártokra leszűkített tehetségkutató versennyel van elfoglalva.

Az már csak hab a tortán, hogy a szociális bizottság élére egy olyan embert neveztek ki, akinek pont semmi köze Újbudához, mert az utolsó önkormányzati választás idején ejtőernyős pártpolitikusként érkezett hozzánk. Hogyan képviselhetné jól az Újbudaiak érdekét még a jó szándékát is feltételezve olyan valaki, aki még csak ismerkedik Újbudával, az Újbudaiakkal. Mit tudhat valaki “kivülállóként” azok szociális problémáiról, no meg az élethelyzetikről, akik nem köztük élte az életét. Ez a kinevezés, ez a döntés a szociális területet sikeresen a paródia szintjére süllyesztette. És vajon mit szólhattak ehhez a döntéshez azok, akik a szociális területen dolgoznak ? Majd gondolom helyi térképpel és kerületünk életével, múltjával kapcsolatos kiadványokkal, cikkekkel segítik a bizottság elnökét, hogy legalább érintőlegesen lehessen némi fogalma Újbudáról.

Bába Szilvi, a kerületiek, és azon belül természetesen és elsődlegesen a választókörzetében élők érdekeit nézte, így ha azok érdekeivel szembement az ellenzéki összefogás, akkor Ő nem volt hajlandó az ellenzéki összesített “frakcióval” egy gombot nyomkodni, sőt volt annyira bátor (szemben nem egy csapaton belüli képviselővel), hogy nem menekült a tartózkodom gomb mögé, hanem volt csapatjátokosai megfogalmazásában együtt szavazott a másik oldallal. De a valóság, az igazság az, hogy nem a másik oldallal szavazott együtt, hanem az Őt megválasztók, illetve az Újbudaiak érdekeire szavazott bátran és minden tiszteletet kiérdemlően. Hát ennek lett az eredménye és egyben büntetése, hogy az ellenzék kitermelte magából a saját nem fideszes ellenzékét is, ennek köszönhetően dobták ki az összefogásból, és gyerekes módon ültették át a másik oldalra, jelképesen amolyan szégyenpadra. (nem kizárt, hogy az LMP képviselője, Kreitler-Sas Máté sem fogja megérni a 2024-es választást az ellenzéki szekértáborban, mert Ő is többször szavazott már “ki” az ellenzékből, vagy pontosabban választói érdekében. Így kell az ellenzéknek önmagát leszeletelni a 2024-es választásig)

Bába Szilvi ma a facebook oldalán megosztott posztja nagyon sokat mond a jelenlegi állapotokról Önkormányzaton belül, mondhatni idekívánkozik ez a poszt a mai cikkembe, íme:

“Aki követi az oldalam, jól tudja, hogy nem szoktam véleménycikkeket megosztani, de olvasva Puzsér Róbert írását, most mégis kivételt teszek, mert annyira jól leírja, hogy mi is a probléma. Ő ugyan Budapestről ír, de kerületi szinten ugyanez az enyém is. A 2019-es ígéretekből nem valósult meg szinte semmi, ami mélységes csalódottsággal és szomorúsággal tölt el engem, mint az újbudai városvezetés valamikori képviselőjét és mint lokálpatrióta újbudai lakót egyaránt.
A Fidesz újbudai képviselői az elmúlt három évben a kötelező (?) politikai cirkuszokon kívül egy csomó – megítélésem szerint – jó dolgot javasoltak a koalíciós városvezetés néha már-már ámokfutás-szerű intézkedéseivel vagy éppen töketlenkedésével szemben alternatívaként. Ezeket támogattam, megszavaztam, mert úgy ítéltem meg, hogy Újbuda és az újbudai emberek érdekét szolgálják. A városvezetés válasza az volt erre, hogy kipenderítettek a koalícióból és a Jobbik elnökének címzett árulkodós levelet, amiben leírják, hogy “fideszes” lettem, mert sok kérdésben velük szavazok, biztos ami biztos alapon elküldték a többi pártvezetőnek is. Mintha bármelyiküket is érdekelné…
De persze az újbudai városvezetésnek is inkább presztízskérdés, hogy nem minden koalíciós képviselő nyomja ész nélkül az igen gombot a javaslatokra, hiszen szinte sosem hallgatták meg a véleményem egy-egy üggyel kapcsolatban, vagy ha mégis, akkor is közölték, hogy “többség dönt, nem úgy lesz”. Oké, csak akkor hadd ne adjam hozzá a nevem, illetve amivel egyetértek, azt meg hadd támogassam. Na de mindegy is, ez már a múlté, most már nem kellemetlen belső ellenzék, hanem ellenzéki képviselő vagyok az újbudai rendszerben. Az ő szemükben. De ez az, ami a legkevésbé sem izgat, hiszen nem azért akartam képviselő lenni, hogy balos pártkatonákkal bratyizzak, hanem azért, mert Újbuda az otthonom, az újbudai emberek érdekeinek képviselete önkormányzati szinten pedig a szívügyem és képviselőként az első és legfontosabb dolgom.
Na de mi van Puzsér Róberttel? Rá aztán nagyon nehéz azt mondani, hogy “fideszes”, pedig kritizálja a teljesítményt rendesen (és jogosan).
Fiúk-lányok, nem fog működni ez a retorika, nem veszik már be Budapesten sem és azon belül Újbudán sem.
Végre kezdünk eljutni az ideális helyzethez, amikor felismerik Budapest lakói, hogy lokálpatrióta képviselőkre van szükségük és nem pártkatonákra, mert csak ez vezethet szeretett városunk, lakóhelyük felvirágzásához vagy a mostanság oly divatos szóhasználattal élve élhetővé válásához.”
A teljesség kedvéért Puzsér Róbert cikkét itt lehet elolvasni:

Meg kell erősítenem Bába Szilvi szavait, bizony az emberek felébredtek, ahogy ezt legutóbb Jászberény példája is mutatta, és pártpolitika mentes önkormányzatokat szeretnének, sőt már-már követelnek, ahol lokálpatrióta képviselők váltják fel a pártkatonákat, “mert csak ez vezethet szeretett városunk, lakóhelyük felvirágzásához vagy a mostanság oly divatos szóhasználattal élve élhetővé válásához.” 2024-ben erről kell döntenünk, ehhez kell felhatalmazást adnunk valódi lokálpatrióta képviselőknek, akik értünk dolgoznak, akiknek ez szolgálat és nem megélhetési forma elsődlegesen. Lokálpatrióta képviselők természetesen lehetnek egyben valamely párt tagjai, mint azt Szilvi példája is mutatja, de csak abban az esetben ha képes és elég bátor, hogy a  kerület, az Újbudaiak érdekeit a párt és frakció fegyelem fölé helyezni. (nem szavakban, ígéretekben, hanem tettekben) Mivel ilyet sajnos nem sűrűn látunk, ezért támogatnunk kell azokat is, akik közölünk érkeznek, akiknél nincs felsőbb utasítás, és ezek a kerületi Civil szervezetek jelöltjei, mert lesznek ilyenek és nem kevesen 2024-ben.

Elolvasva Puzsér Róbert cikkét, pedig örömmel mondhatom, hogy a Lokálpatrióta, Újbuda független hírportálja, amolyan Újbudai Puzsér kicsiben, hiszen, aki elolvassa az elmúlt 2,5 évben általam írt cikkeket, annak egyértelmű, hogy egyik politikai tömb mellett sem tettem le a voksot, egyiknek sem lettem a szócsöve (ilyenből van bőven elég média Újbudán is), az egyetlen csoport, aki mellett elkötelezett vagyok az az Újbudaiak, a kerületüket szerető és féltő lokálpatrióták, az állat és természetvédők, a valódi civil szervezetek.

Sajnos a Szilvi által felvetett párhuzamot Puzsér Róbert cikke és Újbuda vezetése között alá kell támasztanom, nagyon sok testületi ülésen voltam jelen és írtam is meg utána, hogy sárdobáláson, egymásra mutogatáson, múltidézésen kívül nem sok minden történik, és valóban zsigeri pártpolitikai (felsőbb utasítások alapján frakció fegyelemhez kötve) szavazás megy mindkét oldalon, a kerületek érdekei alapján történő szavazás helyett. Ez aligha az itt élők érdeke, de ezen csak akkor tudunk változtatni ha elegendő, valóban pártpolitikától független, viszont Újbuda iránt elkötelezett lokálpatriótát juttatunk be az Önkormányzatba 2024-ben.

A döntés a mi kezünkben van, a döntés az Újbudaiaké, ennek időpontja pedig 2024 tavasza.

A cikket zárja egy időutazás, egy kép a múltból 🙂 ez amolyan honnan indult a történet, fentebb meg olvasható hová jutott…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest