Ma (29-én) délután eldőlt kik Gazdagrét legjobb amatőr cukrászai
2 min read
Nagyon Süti sütő verseny indult Újbudán, aminek a Gazdagréti Közösségi Ház adott otthont az első elődöntőhöz…
A GKH-ban 16-an neveztek finomabbnál finomabb és szebbnél szebb süteményekkel, mégpedig 4 kategóriában: teasütemény, mentes, torta és desing kategóriákban.
Ezen a versenyen azonban nem csak azok voltak nyertesek, akik beneveztek, hanem azok is akik eljöttek érdeklődőként, hiszen az összes süteményt megkóstolhatták és közönségszavazataikkal esélyt adnak a Gazdagréti Kiscukrászoknak, hogy az adott kategóriában akár innen, a Mi kis falunkból kerüljön majd ki a közönségdíjas.
Jó volt látni azt is ebben a mai rideg és gyűlölködő világban, hogy akik ott voltak egymásra találtak, beszédbe elegyedtek, recepteket cseréltek és nagyon örültek a másik sikerének is. A GKH mint mindig megint sikeresen közösséget formált belőlünk, és adott egy kis szeretetet a finom sütemények mellé, amiből mindenki vihetett magával haza.

Íme egy kis video összeállítás a versenyről és ebből a végén persze az is kiderül kik és milyen tortáikkal nyerték meg az első elődöntőt.
DÖNTŐ : MÁJUS 21. VASÁRNAP
A KAPTÁR IFJÚSÁGI KLUBBAN! (Neszmélyi út 36)
Közönségszavazás:
A bemutatásra szánt süteményekről a helyszínen fotók készülnek melyeket a közönségszavazáshoz használunk majd fel. A közönségszavazásra az Insert online felületén kerül sor. Közönségszavazásra a rendezvény helyszínén is lesz lehetőség egy szavazólap segítségével. (EZ ITT GAZDAGRÉTEN MEG IS TÖRTÉNT ÉS JÓ NAGY KUPAC SZAVAZÓCÉDULA GYŰÚLT ÖSSZE)
Mivel egyszerre voltam zsűritag és közben a Lokálpatrióta operatőre is, így 3 sütit nem sikerült lefotóznom ezek szerint, de a GKH oldalán biztos kint lesz az összes…